Zalai Károly szűrszabó iparművész életútja és munkássága XI.

2.11 Az ornamentika

Miután körbejártuk a szűrt, lassan rátértünk annak ornamentikájára is, ami igen összetett dolog. Terepmunkám alatt arra volt idő, hogy belekezdjünk Zalai Károllyal e témába, de részletesen sajnos nem tudtunk belemerülni. 2010 nyarára terveztük ezt a lehető legjobban átbeszélni, de erre a már ismert okból nem kerülhet sor. A mester ugyan mélyen katolikus hitet vallott, de ettől függetlenül is, a szűrök bakonyi fajtájában tett kutatásai azt mondatták vele, hogy a különféle minták vallási alapon nyugodtak. Hogy a többi tájegység szűreinél így volt-e, azt nem tudta megmondani, mivel csak a bakonyi ornamentikában volt jártas. Még így is előfordult viszont, hogy valamit nem tudott megfejteni. Elmondása szerint a régi szűrök elemzésében az volt a legnehezebb számára, hogy segítség és segédanyag nélkül kellett rájönnie, hogy mi mit jelenthet.

Zalai KárolyZalai Károly ornamentika terén két szűrt különböztetett meg, a vásári és a lánykérő szűrt. A vásári szűr hétköznapi használatra készült; a mester szerint ennek volt kevesebb jelentése. Mivel ezt a szűrt vásárokban adták el, nem volt személyre szóló. Csak annyit lehetett róla leolvasni, hogy milyen tájegységről való, és melyik szűrszabó készítette. Az iparművész szerint a már ismert, tapasztalt szűrszabónak kialakultak a saját motívumai, amiből lehetett következtetni személyére.

„minden szürszabónak megvolt a maga mintakönyve és a mintakolekciója, tulajdonképpen hogyha egy gyakorlott vásárló van, az rögtön tudta, hogy ez türjei, ez szentgáli, ez veszprémi, vagy várpalotai, szoval tudták volt ennek mondanivalója, de nem emberhez szóló mondanivalója nem volt. Szoval nem beszélt.”

Zalai Károly szerint vásári szűrnél két dolgot néztek meg nagyon a vevők, a szűr súlyát és a csatját. Minél nehezebb és minél egyedibb volt a csat, annál értékesebbnek tartották. A csat kitüntetett szerepet kapott: sima csatos szűrt nem igen vettek meg. Az sem volt mindegy, hogy melyik szűrszabó milyen csatot rendelt, ugyanis nem lehetett váltogatni. Minden szűrszabó csak egyfajta csattal dolgozhatott, amit Zalai Károly szerint mindig legutoljára tettek fel a szűrre.

A lánykérő szűr már sokkal pontosabb információkat közölt személyre szabottsága révén. Lánykérő szűr nélkül régen senki nem nősülhetett meg, pontosan azért, mert ez a szűr egyszerre volt családszemléltető, erkölcsi- és vagyonnyilatkozat.

„Mindent tudtak stilizálni. Vagyont, vallást, családot, gazdaságot, mindent tudtak stilizálni. […] Namost ebből tudták annak a lánynak a hozzátartozói szülei, hogy hát igen, ennek van 4 testvérje. Itt 4 felé oszlik a vagyon. De van nekik aszongya megszámolták a levelek számát, van nekik 14 darab ökrük, két ló, meg ennyi disznó. De csak le kellett nekik számolni tulajdonképpen a levelekből meg a külső diszittő motivumokból, hogy mennyi van.”

Ezek után feltettem azt a kérdést is, hogy valóban úgy megbíztak az emberek egymásban, hogy a lánykérő szűrön lévő mintákat ennyire komolyan vették?

„[…] Itt a magyar becsület az becsület volt. […] ennek egy ékes példaképe a magyar becsületességnek. Ha aszonták hogy most rá raktam ide neked, stilizáltam ide 22 tehenet, az biztos hogy 22 tehén. És ők ezt vakon el is hitték, hogy hó hát ez nem csak azér’ akar idejönni, hogy nősüni, mer’ nekünk több van, hanem ennek ennyi van!”

Zalai Károly a szűrt egy olyan kifejezéssel osztotta fel, amit szakirodalomban nem találhattam meg: úgynevezett asztalokra osztotta fel a bakonyi szűrt, szám szerint 5-re. A legfontosabb asztal a hátrész, vagyis a nagyméretű gallér, és ami alatta látszik. Ezek voltak a legfőbb motívumhordozó felületek. A gallér a mester fogalmazását idézve a lélek, míg az alatta lévő rész a test megjelenítője. Ez mutatja, hogy a lélek mindig nagyobb hangsúlyt kapott, mint a test. A maradék 4 asztal a két elejrészt, valamint a két oldalt jelentette.

Virágokat Zalai Károly szerint nem véletlenül tettek a lánykérő szűrökre, bár azok eredendő célját sajnos nem tudta megfejteni.

„A virágok és a szirmok mindig párosak, a levelek páratlanok. Nehéz visszavezetni hogy mi volt ennek a jelentősége. Valószínű azért mert a virág mint tükörkép lehetett az embernek, vallástörténeti magyarázata lehet, a test és a lélek tükröződése lehetett benne.”

A bakonyi szűr legfőbb motívumai a tulipánok és a levelek. Kiegészítő minták a rozmaring, a nefelejcs, és a tölgylevél. A különböző levelek a leánykérő szűrön konkrét értékeket jelentettek, ahogy a mester állítja: „például lukasztott volt az kisállatot jelentett. Ami nem volt lukasztott, vagy már nagyobban kijött, az már lovat jelentett. Szóval ezek se azér’ kerültek rá mer’ jól mutat, ennek meg volt a [konkrét jelentése]”.

A tulipánokat Zalai Károly 3 nagy kategóriába rendszerezte:
• A belsőkelyhes tulipán a női szüzességet volt hivatott ábrázolni. Emellett a „születendő gyereknek a létét tudták […] stilizálni. Megvolt a tulipán, és akkor tulajdonképpen bellül volt egy másik tulipán ami le volt zárva.”
• Síró tulipánokat igazán nagy mennyiségben az 1848/49-es szabadságharc után alkalmaztak. Ezek rendszerint lefelé néző tulipánok, melyek a szó szoros értelmében könnyeket hullajtanak.
• A mestertulipánokban volt a legtöbb változtatás, mivel minden szűrszabónak kellett lennie egy saját mestertulipánnak. Zalai Károly úgy vélte, hogy ezeket a tulipánokat készítőik a saját kényük-kedvük szerint alakították. Gyakorlott vásárló e tulipánokról megismerte a szűrkészítőket.

Fontossági sorrendben a szűrrózsa a következő, amiket kizárólag elágazások végére és sarkokra kerültek. Zalai Károly is ugyanígy használta fel őket. Ahogy méretében zsugorodott össze az adott rátétminta, úgy a szűrrózsák mérete is egyre kisebb lett, tehát e rózsákat tekintve is hierarchia figyelhető meg. A szűrrózsa készítése pedig így zajlott:

„két posztót fogtak össze, és akkor ezt összegépelték, vagy előzőleg kézzel összevarrták, becsipkedték olyan másfél-két miliméterre, és akkor fölsodorták vagy pödörték, […] ezt levarrták és akkor egy másik szinnel ellentétes irányba az óramutató járásával, ebbe is van egy érdekesség, szoval azt mondom, hogy csigavonal, mer’ elkezdtük az óra járásával egy vonalba csavarni, majd visszafelé forditották újra visszaforgatták ezt a kört. […] ebböl lettek tulajdonképpen ezek az úgynevezett szűr-rózsák.”

Még két ornamentikai elemről sikerült beszélnünk. Mindkét minta eléggé sajátos, ha abból indulunk ki, hogy lánykérő szűrre általában levelek és virágok kerültek fel. A búzakalász Zalai Károly szavaival élve maga az „élet”. Ennek a motívumnak a mester egyértelműen vallásos jelentést tulajdonított. A másik ritka minta a boríték. Régen, mesélte Zalai Károly, ha a lánykérő férfi valamit nem mondott el a szűrszabónak, mielőtt az a szűrt elkészítette volna, akkor azt később a szűrön akkor is zárt borítékkal stilizálta, ha azt a vevő nem akarta:

„nem is nagyon szerették a lányok meg a családok mer’ aszonták hogy ez egy zárt boritték, ez mögött van valami. Az akkori emberek azér’ rafinánsak voltak, és aszongyák hogy, ez nem meri így közölni, akkor ebbe van valami, […] amit ez így nem akar elmondani nekünk.”

(folyt. köv.)

Gyenge Szabolcs
barikad.hu