Egyelőre nem bünteti meg az EU Szlovákiát

Nem indít büntetőeljárást az Európai Unió Szlovákia ellen, amiért az euróövezeti tagország nem nyújt hitelt Görögországnak, adósságválsággal küzdő euróövezeti társának - közölte csütörtökön az Európai Bizottság (EB) gazdasági ügyekért és monetáris politikáért felelős biztosának szóvivője.

Olli Rehn szóvivője szerint Szlovákia megszegte politikai kötelezettségét és szakított az euróövezeti tagsággal járó szolidaritással. A szóvivő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az ügynek a bizottság részéről nincsenek "jogi természetű" vonatkozásai.

Az EB az Európai Bíróságon perelhet uniós tagországokat az uniós jog megsértése miatt. Nem jogi, hanem politikai jellegű vétségek ügyében a tagországok minisztereinek tanácsa járhat el. Az EB szerint egyelőre nyitott kérdés, hogy megbüntetik-e Szlovákiát.

A pozsonyi parlament szerdán döntött arról, hogy nem fizeti be a Szlovákiára jutó 816 millió eurós részt az adósságválságba jutott Görögország számára összeállított hitelkeretbe. Az előző, szociáldemokrata vezetésű szlovák kormány májusban, uniós szinten támogatta a Görögországnak nyújtandó hitel tervét, szerdán azonban a 150 tagú pozsonyi parlamentben csak ketten támogatták a javaslatot, 13-an tartózkodtak, 69-en pedig ellene szavaztak. A javaslat ellenzői azzal érveltek, hogy Szlovákia jóval szegényebb Görögországnál, ezért nincs ok megsegíteni a görögöket. Ugyancsak elhangzott, hogy a görögök saját maguk okozták bajaikat, míg a szlovákok néhány éve komoly reformokat hajtottak végre, és meg is szenvedték azokat, ezért nem látják okát annak, hogy most ők nyújtsanak támogatást Athénnak.

mti - barikad.hu

FRISS HÍREK