Csak a szokásos revolverezés
2010, augusztus 14 - 11:43
A Frankfurter Allgemeine Zeitung német lap Idegen tollak című rovatában közölte szombaton Bauer Tamás írását a magyarországi belpolitikai helyzetről.
Az Orbán Viktor forradalma című írás szerzője úgy fogalmaz: az áprilisban aratott választási győzelem után a Fidesz elnöke meglepő módon arról beszélt, hogy a választók forradalmat vittek véghez a szavazófülkékben. Békés felkeléssel megdöntötték az addig uralkodó rezsimet, megalapítva a "nemzeti együttműködés rendszerét". Sokan ezt nagyzolásnak tartották, ám az utóbbi két és fél hónap eseményei azt sejtetik, hogy a forradalom emlegetése veszedelmes szándékokat takar.
Bauer felidézi, hogy Magyarország fokozatosan tért át piacgazdaságra, és húsz évvel ezelőtt lerakta az új demokrácia alapjait: német mintára új politikai rendszert épített ki, amely szavatolta a hatalmi ágak szétválasztását.
Az Orbán-kormány törvényei nyomán viszont tartani lehet attól, hogy a miniszterelnök nem véletlenül beszél forradalomról. A választások előtt a Fidesz éveken át nem volt hajlandó kompromisszumra az állami számvevőszék elnökének, valamint két új alkotmánybírónak a kinevezése kapcsán. Új parlamenti többségét kihasználva a kormánypárt most Orbán híveit ültette a fenti tisztségekbe. Hogy megszabaduljon az ellenzékkel való egyezkedés kényszerétől, a parlament kétharmados kormánypárti többsége megváltoztatta az alkotmánybírák jelölésének az alkotmányban rögzített előírásait, valamint a számvevőszék elnökének jelölésére vonatkozó szabályokat.
A szuverén egyéniségnek számító Sólyom László államfőt nem erősítette meg tisztségében a parlament. A helyét Orbán híve, Schmitt Pál foglalta el, aki nyomban kijelentette, hogy a kormány hű követője akar lenni. Mivel az országgyűlési biztosokat (ombudsman), a legfőbb ügyészt és a legfelsőbb bíróság elnökét az államfő jelöli, s azokat a parlament választja meg, már most sejteni lehet, hogy a kétharmados többség birtokában lehetővé válik az összes fontos tisztség olyan személyekkel való betöltése, akik közel állnak Orbánhoz. Akkor pedig nem lesz többé egyetlen olyan személy vagy intézmény sem, aki vagy amely szembeszállhatna a kormányfő törekvéseivel. Megszűnne a hatalom intézményi ellenőrzésének rendszere, s megnyílna az út egy új nomenklatúra létrehozása előtt - írta Bauer.
Egyelőre nem látszik, hogyan akarja az új kormány rendbe tenni a válságtól megrendült országot. Bauer szerint régimódi, gazdasági téren nacionalista irányvonalat követ, amely máris konfliktusokhoz vezetett az Európai Unióval, a Nemzetközi Valutaalappal és a külföldi beruházókkal. Úgy tűnik, hogy Orbán és a Fidesz számára a hatalom nem a jó politika eszköze, hanem puszta öncél. Ennek alapján fölmerül a kérdés, mikor fognak reagálni Európa demokratái - főleg az Európai Néppárt, amelynek a Fidesz is tagja - arra, hogy a Európai Unió egyik tagországában igen rövid időn belül lerombolják a demokráciát - fejezte be írását Bauer Tamás.
Bauer szokás szerint jelent. Nacionalizmusról, a demokrácia alkonyáról ír. A demokrácia nem is létezett Magyarországon. Az előző kormányok sem vitézkedtek a demokráciáért. Abban sajnos igaza van, amit a kormány egyeduralmi törekvéseiről ír. Bánhatja, hogy annak idején nem lépett be a Fideszbe, mint más szdsz-es politikusok. Tárt karokkal várták őket. Nem baj, lesz még alkalom bizonyos fogadásokon, rendezvényeken, ahol lehet jót beszélgetni a fideszes politikusokkal. Hátha egyetértenek a"lényegi" dolgokban. (barikad.hu)
MTI-barikad.hu
FRISS HÍREK
- 21:57
Százezrek korcsolyáztak Hamburgban
- 21:31
Rendkívüli állapot Montenegróban a havazás miatt
- 21:09
Amerikai és egyiptomi katonai vezetők találkoztak Kairóban
- 20:49
Munkába áll a fővárosi jégtörő hajó
- 20:35
Újra nyitnak a hideg miatt bezárt borsodi iskolák
- 20:18
Lezuhant egy magyar nő egy osztrák síliftről
- 20:03
Rendhagyó kezdeményezés a Jobbik Ifjúságpolitikai Kabinetjétől
- 19:41
Éjjel mínusz 30 fok várható Szlovákiában
- 19:25
Nem találták a korcsolyázót a Balaton jegén
- 19:02
Megemlékezés a kommunizmus áldozataira
- 18:55
Kigyulladt a gyöngyöspatai vajda háza
- 18:44
Tőrünk keleti rokona
- 18:42
Rendszámváltás helyett rendszerváltást!
- 18:30
Kigyulladt egy présház Óbudaváron
- 18:18
A Magyar Polgári Párt távirata Markó Bélának
- 18:06
Európa szerte a szerzői jogok szigorítása ellen tüntettek
- 17:43
Putyin nem ér rá fogadni az európai megfigyelőket
- 17:28
Eltemették az etiópiai merénylet egyik áldozatát
- 17:17
Iraki dzsihadisták harcolnak Szíriában
- 17:00
A görögök az EU és az IMF ellen tüntetnek
- 16:45
Lassan felszabadul Európa a fagy uralma alól
- 16:29
Több százan vonultak fel a Malévért
- 16:21
NATO közeledés Izraelhez
- 16:18
Amerikai tengerészgyalogosok-pózolnak az SS-logó előtt
- 15:41
Valamennyi sípályát megnyitották a bükki síparadicsomban
- 15:20
Letartóztatások a dagadó brit sajtóbotrányban
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást
- 11:18
Ahmadinezsád: Irán jelentős nukleáris előrelépésekről számol majd be
- 11:11
Magas a levegő szennyezettsége országszerte
- 10:42
Közúton viszik a jégtörőket Tiszacsegére
- 10:32
Akadozik a vízszolgáltatás Miskolc egy részén
- 10:12
barikádTV: A szebb jövőért kértek segítséget Medgyesegyházán
- 09:55
Cenzúrázható lesz az internet
- 09:39
15 milliárdos kárt okozhattak a MÁV-nak
- 09:20
Kadhafi egyik fia visszatérne Líbiába
- 09:00
Obamát akarta likvidálni egy üzbég férfi
- 08:50
Védelmet kaphatnak a kommunista diktatúrák kitelepített áldozatai
- 08:33
Hackerek bénították meg a CIA honlapját
- 08:29
A görög kormány jóváhagyta az EU-IMF-hitelmegállapodást
- 08:18
Illegális bevándorlók ostromolják a határokat
- 22:06
Ügyészségen a MÁV-székház ügye
- 21:55
Ankara: katasztrófa volna az Irán elleni háború
- 21:02
Tovább fosztogatnak Bagon
- 20:39
A görög radikális jobboldal beintett Brüsszelnek
- 19:56
Szombaton temetik a visontai Jobbik egyik alapítóját
- 19:39
Arculcsapás volt az első fizetés
- 19:08
Malina Hedvig mellett is kiállnak a pozsonyi tüntetők
- 18:50
Bundabotrány: bedől az Aczél elleni vád?
- 18:44
Magas rangú hírszerzők a vádlottak padján Törökországban
- 18:21
Zuhannak az európai tőzsdék
- 18:04
A nap képe: hóba taposott Föld az ELTE-n
- 17:57
Még több ügyben emelhetnek vádat Geréb Ágnes ellen
- 17:40
Magyar helységnévtáblákat helyezett ki az MKP
- 17:29
Feloszlatná a Jobbikot a kommunista utódpárt
- 17:05
Spanyolországban kapcsolták le Djindjic egyik gyilkosát
- 16:37
A prémium-botrány miatt távozik a BKV vezérigazgatója?
- 16:25
Politikai boszorkányüldözés vörös lepelben
- 16:21
Vona Gábor a Ma Reggelben
- 16:16
A Ryanair veheti át a Malév helyét
- 16:09
Gyorshír: Lemondott a BKV vezérigazgatója
- 15:58
A Jobbik vizsgálatot követel a BKV-prémiumok ügyében





