Egy LMP-s képzeletbeli naplója - 8. rész

Bevezető: 

Ma hazajött apa. Elege lett a feketékből, a vuvuzelából, és a hidegből. Akinek drukkolt, az már kiesett. Hozott egy csomó gyémántot, mint mon

Ma hazajött apa. Elege lett a feketékből, a vuvuzelából, és a hidegből. Akinek drukkolt, az már kiesett. Hozott egy csomó gyémántot, mint mondta, ebbe fekteti a pénzét, mert ezt jól el lehet dugni. A nagyi is a végbelében tárolta a zűrös időszakban. Nekem hozott egy elefántcsontból készült kokaintartót, eredeti fülkagyló kanállal, a húgomnak egy kitömött petymeget, mert mániákusan vonzódik a kitömött állatokhoz, anya egy varánusz táskával, és egy gepárd bundával lett boldogabb.

Kérdeztem tőle, hogy a liberálisokra ez nem jellemző-e, azt válaszolta ha ennyire zöld akarok lenni, legyek béka, vagy fradista. Inkább béka lennék. Este családi vacsora. Apa tiszteletére hozattunk Bécsből cápa erőlevest és kafferbivaly steaket. Nagyiék is átjöttek, dicsérték apát a gyémántokért, ugyanis a család ereje a kövekben fekszik, mert kövek vagyunk mindannyian. Na azért ez már nekem is sok volt.

Másnap volt a KRESZ-vizsgám, hát megbuktam. Józsi bácsi sem tudott segíteni, pedig mindnent megtett. Hittem neki, apámnak is szerzett három diplomát csont nélkül. Még a tablókra is rácsempészte a fényképét. Most már tudom, apa miért mondja mindig: ha van pénzed, van diplomád. Soros Gyuri bácsi a példaképe, aki azt vallja, a gátlástalanoké a világ. Pótvizsga 2 hét múlva, remélem ezt már sikerül elintéznie. Este buli a Fidelitas klubban, állítólag ott lesz a Szijjártó és a Nyitrai is. Apu mondta, hogy menjek le és említsem meg nekik, hogy nekik köszönheti, hogy kimosdatta a Zuschlag ügyből őket. Jó kis buli volt, megismerkedtem ezekkel a srácokkal, szinte olyanok mint mi. A Szijjártó nem egy laza, nem szív, nem iszik, miniszterelnök szeretne egyszer lenni. Szerintem nem lesz. Megköszönte, amit apám tett érte. Hazafelé jó utam volt, sikerült két kirakatot, három autót, és egy mentőt összefirkálnom.

Reggel pornót néztem, majd reggeliztem, és áthúztam Leához a Caesar házba. Végignéztem az ott-lakók névtábláit, tetszett hogy egy gój sem lakik itt. Leát az aerobikedzésen találtam meg. Norbi tartotta. Utána kóser update, néztem Norbit, milyen izmos, egy kicsit irigylem Rékát. Szeretkezés közben Norbira gondoltam, érdekes volt. Este átmentünk Laciékhoz, ő az egyetlen gój barátom. Az apján érzem, hogy rettenetesen utál. Azt mondta Lacinak, hogy olyan nincs, hogy valakit szeressen közülünk. Ő sem válogat a szúnyogok közül, hogy melyik nem csípi meg. Én ezt nem értem.

Pénteken nem jött a kertész. Betéptem és füvet nyírtam. Jót tett ez a kis mozgás. Szombaton lementünk anyával a biopiacra a Kongresszusi Center elé. Ezeknek a tetves jobbikosoknak pont ott volt a kongresszusuk. Néztem Vonát, ahogy megy be. Nem is rossz pasi, sokkal szebbek, mint mi. Este nagyanya átköltözött. A nagyapa eufóriába estett, mert nyertek a németek. Állítólag karlendítésekkel vonult a folyosón.

Nagyon húz a kutya, vettem egy sokkolót. A hírekben hallottam, hogy négy jobbikos nem ment át a Hepatitis C típusú vizsgálaton. Vajon miért megy képviselőnek, aki tudja magáról, hogy beteg?...
Folyt. Köv.

FRISS HÍREK