Matolcsy iparosítana
2010, szeptember 10 - 11:28
Bevezető:
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy Richter Gedeonról szóló konferencián azt mondta, hogy újra kell iparosítani Magyarországot. Kitörési pontnak az egészségipart tartj
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy Richter Gedeonról szóló konferencián azt mondta, hogy újra kell iparosítani Magyarországot. Kitörési pontnak az egészségipart tartja, s ebben párhuzamot vont a 100 évvel ezelőtti helyzettel, amikor a gyógyszeripar volt az egyik húzóágazat. Előadása után a miniszter az Unió küldöttségéhez sietett, hogy a jövő évi, 3 százalék alatti deficitcélt ismertesse.
1901-ben felszállt a sas" - kezdte előadását Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Történelmi üzletembereink: Richter Gedeon - innováció című tudományos ülésen a Magyar Tudományos Akadémián. Mondatával arra utalt, hogy ekkor kezdte el Richter Gedeon a ma is működő sikeres vállalkozását. A miniszter előadásában a század eleji vállalkozásépítő és a jelen gazdasági irányvonal közt vont párhuzamot.
Matolcsy György elmondta, hogy 100 évvel ezelőtt a gyógyszeripar volt, ma pedig a széles értelemben vett egészségipar a kitörési pont a magyar gazdaság számára, s ez ki is derül a Széchenyi-terv vitairatából.
"A világ arra felé megy, amit a Richter Gedeon elképzelt, azaz az innováció, K+F és a termelés hozza meg a sikert" - mondta Matolcsy. Szerinte a világ a válság miatt megváltozott és "meg kell érteni, hogy nem csak a pénzügyi szolgáltatások viszik előre a gazdaságot", hanem az újraiparosításra szükség van. "Persze szükség van fejlett szolgáltató rendszerre, ezen belül jól működő bankrendszerre, de a termelés és az ipari teljesítmény kulcsfontosságú" - tette hozzá.
A miniszter szerint a válság megmutatta, hogy azok az országok vészelték át könnyebben, amelyek az iparukat fejlesztették, míg több angolszász országban probléma volt a szolgáltatások visszaesése. Matolcsy György kijelentette, hogy az új kormány országépítésbe kezdett, az újraiparosításra fókuszál és ezen belül az egészségügynek nagyon fontos szerepe lesz.
A kormány szerdán hozott döntését, amely a 2011-es költségvetés hiányát 3 százalék alatt kívánja tartani, Matolcsy a "gazdaságpolitika egyik horgonyának" nevezte, amely a gazdaság egyensúlyának feltétele szerinte. A miniszter szerint ezt tudatosítani kell a külfölddel, s ennek érdekében éppen előadása után az Európai Unió küldöttségéhez sietett, hogy a kormány deficitre vonatkozó álláspontját ismertesse.
Remélhetőleg Matolcsy György olyan iparfejlesztést akar, amelynek haszonélvezői elsősorban a magyar emberek. Ha külföldi tőke bevonását is tervezik, és továbbra sem adóztatják meg a nem magyar tulajdonban lévő vállaltokat, akkor nem változik semmi. A magyar vállalkozásoknak marad a gyapot- és a narancstermesztés. (barikad.hu)
origo.hu-barikad.hu
FRISS HÍREK
- 21:02
Tovább fosztogatnak Bagon
- 20:39
A görög radikális jobboldal beintett Brüsszelnek
- 19:56
Szombaton temetik a visontai Jobbik egyik alapítóját
- 19:48
A névtelen fegyver
- 19:39
Arculcsapás volt az első fizetés
- 19:08
Malina Hedvig mellett is kiállnak a pozsonyi tüntetők
- 18:50
Bundabotrány: bedől az Aczél elleni vád?
- 18:44
Magas rangú hírszerzők a vádlottak padján Törökországban
- 18:21
Zuhannak az európai tőzsdék
- 18:04
A nap képe: hóba taposott Föld az ELTE-n
- 17:57
Még több ügyben emelhetnek vádat Geréb Ágnes ellen
- 17:40
Magyar helységnévtáblákat helyezett ki az MKP
- 17:29
Jobbik: abszurd, hogy a kommunista utódpárt akar feloszlatni minket
- 17:05
Spanyolországban kapcsolták le Djindjic egyik gyilkosát
- 16:37
A prémium-botrány miatt távozik a BKV vezérigazgatója?
- 16:25
Politikai boszorkányüldözés vörös lepelben
- 16:21
Vona Gábor a Ma Reggelben
- 16:16
A Ryanair veheti át a MALÉV helyét
- 16:09
Gyorshír: Lemondott a BKV vezérigazgatója
- 15:58
A Jobbik vizsgálatot követel a BKV-prémiumok ügyében
- 15:47
Rács mögött a nyíregyházi Egészségügyi Holding vezetője
- 15:19
Leminősítette Egyiptomot a Standard & Poor's
- 14:59
Elítéltek egy orosz mérnököt a CIA-vel való együttműködésért
- 14:44
Rijád: megingott az ENSZ iránti bizalom
- 14:35
Romániában már 57 áldozata van a hidegnek
- 14:20
Fazekas: a szembesítés nem vezetett eredményre
- 14:16
Profi párt és mozgalom a cél
- 14:10
Gyalogost gázoltak halálra a 42-es főúton
- 14:09
Az utolsó szó jogán is tagadtak a Hunvald-ügy vádlottai
- 13:52
Újabb hajléktalan lett a tél áldozata
- 13:44
Két év letöltendő a bábának
- 13:20
Öngyilkosság, nem szurkálás történt Sopronban
- 13:18
Pénteken 73 millió köbméter földgázfelhasználás várható
- 13:09
Szerb tömeggyilkost véd Anglia
- 13:05
Orvvadászt fogtak el Mátraszelén
- 12:49
Németország kiutasított négy szíriai diplomatát
- 12:43
Két robbantásos merénylet Aleppóban
- 12:35
Tizenhét további felekezetet kaphat egyházi elismerést
- 12:21
Nemzeti zenekarok a Petőfi Csarnokban!
- 12:19
Nem közlekedik két szerb kishatárforgalmi vonat
- 12:17
Az Internazionale cáfolja, hogy szerződtetné Fabio Capellót
- 12:05
Gázórát és gázcsöveket loptak el Nemesdéden
- 11:42
Kétezer alkalmazottat bocsát el a Malév
- 11:29
A Gazprom a tervezettnél kevesebb gázt exportál Európába
- 11:25
Gyengült péntek reggelre a forint
- 11:20
Halált okozott a francia étvágycsökkentő gyógyszer
- 11:04
17 város levegője számít veszélyesnek az országban
- 10:57
Február 15-ig lehet választani az egyszerűsített bevallást
- 10:44
A zöldhatárról a kórházba vitték az illegális migránsokat
- 10:35
Elmarad a Ferencváros és a Vasas dallasi fellépése
- 10:20
Az a Jófiú, akit a hatalom annak tart
- 10:19
A MÁV mint „fejőstehén” 3. rész
- 10:11
Rendőröket raboltak el beduinok
- 10:05
Parlamenti gyakorlat
- 10:03
A portugál katolikus papok válogatottja nyerte az Eb-t
- 09:45
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- 09:34
EU: Moszkvának szembe kell néznie a valósággal
- 09:32
Fernando Gonzalez márciusban visszavonul
- 09:27
India és Kína verseng az iráni olajért
- 09:19
Baltasar Garzón: hivatalosan is bűnöző
- 09:15
Ma születhet ítélet Geréb Ágnes ügyében
- 09:01
Eltűnt bácsit keresünk
- 08:53
A katasztrófaturizmus újraértelmezése: korrupciótúra
- 08:40
Régészeti múzeum Kínában
- 08:26
Kolompár Gizella elismerte, hogy embercsempész
- 08:16
Újabb vádemelés Sarkozy 2007-es kampányának pénztárnoka ellen
- 08:12
Kórházbezárásokra készülnek?
- 08:00
A magyar himnusznak óriási ereje van
- 21:51
Szmog: riasztási fokozat lép életbe Székesfehérváron
- 21:42
Izrael továbbra sem fogadja el a palesztin kormányt
- 21:24
Gázkazán okozott szén-monoxid-mérgezést Érden
- 21:13
Általános sztrájkra készülnek Görögországban
- 20:49
Történelmi drogfogás egy mexikói ranchon
- 20:34
Izrael támadna, Amerika szankcionálna
- 20:26
Tragikus balesetben hunyt el a visontai Jobbik egyik alapítója




