Vona: szép számmal lesznek jobbikos polgármesterek
2010, szeptember 10 - 10:40
Bevezető:
Csütörtökön Békésbe látogatott Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke. A választási kampány részeként Gyomaendrődön és Orosházán tartott lakossági fórumot. Lapunkn
Csütörtökön Békésbe látogatott Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke. A választási kampány részeként Gyomaendrődön és Orosházán tartott lakossági fórumot. Lapunknak Gyomaendrődön adott interjút.
— Hogyan értékeli az elmúlt hónapokban végzett parlamenti munkát? Mennyire sikerült a Jobbiknak érvényesítenie elképzeléseit az Országgyűlésben?
— Tizenhét százalékkal, 47 képviselővel kerültünk be a parlamentbe. Nyilvánvaló tehát, hogy nem mi vagyunk a meghatározó erő, ez behatárolja a mozgásterünket is. Ezzel együtt úgy vélem, sikereket értünk el. A Fidesz nagyon sok elképzelést vett át a programunkból, megszülettek olyan törvények, melyeket eredetileg mi kezdeményeztünk. Ilyen például a bankadó, illetve az, hogy a trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét nemzeti emléknappá nyilvánították. Vannak politológusok, akik azt mondják, a Fidesz ezzel csak kifogta a szelet a vitorlánkból. Én azonban inkább úgy fogalmaznék: rákényszerítettük a Fideszt, hogy elfogadjon bizonyos törvényeket.
— Milyen eredményre számít az önkormányzati választásokon?
— Nagy párt vagyunk, eddig is könnyen vettük az akadályokat, most is így lesz. Arra számítok, hogy országosan több száz emberünk bekerül a képviselő-testületekbe. Elindultunk egy úton: bejutottunk az Európai Parlamentbe, aztán a magyar országgyűlésbe, most pedig az önkormányzatok következnek.
— Behatárolható, hogy az ország mely részein, illetve milyen nagyságrendű településeken számíthatnak a legtöbb szavazatra?
— Elsősorban a keleti országrészben, azon belül is az észak-magyarországi régióban számítunk jó eredményre. Biztos, hogy Békésben sem vallunk szégyent. Megítélésem szerint a kisebb településeken van nagyobb esélyünk, a nagyobb városokban kevésbé. A legnagyobb kérdőjel számomra Budapest. Ott az LMP is jelentős erőt képvisel, így nem igazán tudom megbecsülni az esélyeinket.
- Milyen reményeket táplálnak a polgármesteri székeket illetően?
— Ha beleszámolom azokat is, akik valamilyen civil szervezet zászlaja alatt, de a mi támogatásunkkal indulnak, akkor több száz polgármester-jelöltünk van. Biztos vagyok abban, hogy szép számmal lesznek jobbikos településvezetők a következő ciklusban.
— Megyénk 5. számú választókerületében szeptember 19-én időközi országgyűlési választásokat tartanak. Lát arra esélyt, hogy az Önök embere lesz a befutó?
— Vallom, hogy semminek sem szabad úgy nekiindulni, hogy vesztesek leszünk. Most, ebben a választókerületben is nyerni szeretnénk. Ugyanakkor a realitásokat is figyelembe kell vennünk. A realitás pedig az, hogy az emberek pillanatnyilag még a tavaszi választásokon győztes párt felé húznak. Nehéz lesz tehát győznünk, de szép eredményre számítunk.
— A napokban látott napvilágot Szegedi Csanád, jobbikos Európai parlamenti képviselő elképzelése arról, hogyan lehetne rendezni Miskolcon a cigánykérdést. Ön is egyetért azzal, hogy az ottani bűnöző romákat közrendvédelmi telepekre kellene egybegyűjteni?
— Egyetértek. Nem azt mondom, hogy ez a legjobb megoldás, de ahhoz, hogy garantálni tudjuk a tisztességes többség nyugalmát, valamit tennünk kell a bűnöző kisebbség ellen. Fontos megjegyezni, hogy itt nem csak a cigányokról van szó, hanem valamennyi bűnöző elemről. Az elkülönítéssel, a mozgásuk, viselkedésük folyamatos ellenőrzésével megelőzhetők az újabb bűncselekmények. Ha a miskolci közrendvédelmi telep beválna, akkor később modellként szolgálhatna az ország más részein is.
beol.hu-barikad.hu
FRISS HÍREK
- 17:17
Iraki dzsihadisták harcolnak Szíriában
- 17:00
A görögök az EU és az IMF ellen tüntetnek
- 16:45
Lassan felszabadul Európa a fagy uralma alól
- 16:29
Békés felvonulás a Malévért
- 16:21
NATO közeledés Izraelhez
- 16:18
Amerikai tengerészgyalogosok-pózolnak az SS-logó előtt
- 16:01
Terítéken a kommunista diktatúra rémségei
- 15:41
Valamennyi sípályát megnyitották a bükki síparadicsomban
- 15:20
Letartóztatások a dagadó brit sajtóbotrányban
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást
- 11:18
Ahmadinezsád: Irán jelentős nukleáris előrelépésekről számol majd be
- 11:11
Magas a levegő szennyezettsége országszerte
- 10:42
Közúton viszik a jégtörőket Tiszacsegére
- 10:32
Akadozik a vízszolgáltatás Miskolc egy részén
- 10:12
barikádTV: A szebb jövőért kértek segítséget Medgyesegyházán
- 09:55
Cenzúrázható lesz az internet
- 09:39
15 milliárdos kárt okozhattak a MÁV-nak
- 09:20
Kadhafi egyik fia visszatérne Líbiába
- 09:00
Obamát akarta likvidálni egy üzbég férfi
- 08:50
Védelmet kaphatnak a kommunista diktatúrák kitelepített áldozatai
- 08:33
Hackerek bénították meg a CIA honlapját
- 08:29
A görög kormány jóváhagyta az EU-IMF-hitelmegállapodást
- 08:18
Illegális bevándorlók ostromolják a határokat
- 22:06
Ügyészségen a MÁV-székház ügye
- 21:55
Ankara: katasztrófa volna az Irán elleni háború
- 21:02
Tovább fosztogatnak Bagon
- 20:39
A görög radikális jobboldal beintett Brüsszelnek
- 19:56
Szombaton temetik a visontai Jobbik egyik alapítóját
- 19:48
A névtelen fegyver
- 19:39
Arculcsapás volt az első fizetés
- 19:08
Malina Hedvig mellett is kiállnak a pozsonyi tüntetők
- 18:50
Bundabotrány: bedől az Aczél elleni vád?
- 18:44
Magas rangú hírszerzők a vádlottak padján Törökországban
- 18:21
Zuhannak az európai tőzsdék
- 18:04
A nap képe: hóba taposott Föld az ELTE-n
- 17:57
Még több ügyben emelhetnek vádat Geréb Ágnes ellen
- 17:40
Magyar helységnévtáblákat helyezett ki az MKP
- 17:29
Jobbik: abszurd, hogy a kommunista utódpárt akar feloszlatni minket
- 17:05
Spanyolországban kapcsolták le Djindjic egyik gyilkosát
- 16:37
A prémium-botrány miatt távozik a BKV vezérigazgatója?
- 16:25
Politikai boszorkányüldözés vörös lepelben
- 16:21
Vona Gábor a Ma Reggelben
- 16:16
A Ryanair veheti át a Malév helyét
- 16:09
Gyorshír: Lemondott a BKV vezérigazgatója
- 15:58
A Jobbik vizsgálatot követel a BKV-prémiumok ügyében
- 15:47
Rács mögött a nyíregyházi Egészségügyi Holding vezetője
- 15:19
Leminősítette Egyiptomot a Standard & Poor's
- 14:59
Elítéltek egy orosz mérnököt a CIA-vel való együttműködésért
- 14:44
Rijád: megingott az ENSZ iránti bizalom
- 14:35
Romániában már 57 áldozata van a hidegnek
- 14:20
Fazekas: a szembesítés nem vezetett eredményre
- 14:16
Profi párt és mozgalom a cél
- 14:10
Gyalogost gázoltak halálra a 42-es főúton
- 14:09
Az utolsó szó jogán is tagadtak a Hunvald-ügy vádlottai
- 13:52
Újabb hajléktalan lett a tél áldozata
- 13:44
Két év letöltendő a bábának
- 13:20
Öngyilkosság, nem szurkálás történt Sopronban
- 13:18
Pénteken 73 millió köbméter földgázfelhasználás várható
- 13:09
Szerb tömeggyilkost véd Anglia
- 13:05
Orvvadászt fogtak el Mátraszelén
- 12:49
Németország kiutasított négy szíriai diplomatát




