Hatott a nyugati hisztéria: mégsem kövezik meg a férjét meggyilkoló iráni asszonyt (Barikád kommentárral)

Bevezető: 

Az iráni hatóságok felfüggesztették a házasságtörés és gyilkosság miatt megkövezésre ítélt iráni nő büntetését. "A házasságtörés vádja felülvizsgálatra kerül, s egyelőre pedig l

Az iráni hatóságok felfüggesztették a házasságtörés és gyilkosság miatt megkövezésre ítélt iráni nő büntetését. "A házasságtörés vádja felülvizsgálatra kerül, s egyelőre pedig leállítottuk a végrehajtást" - jelentette be az iráni külügyminisztérium szóvivője.

Az iráni bejelentést megelőzően, kedden José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke azt mondta, a büntetést kimondhatatlanul barbárnak tartja. (Érdekes módon az USA szövetségesének számító Szaúd-Arábiában rendszeresen végrehajtott csonkításokat és lefejezéseket Brüsszel még sosem ítélte el. Ezúttal azonban egy gyilkosságért elítélt nő - a média persze csak a házasságtörést emeli ki előszeretettel - életéért küzd a "művelt Nyugat" - Barikád)


A nemzetközi nyomásra reagálva az iráni külügyminisztérium szóvivője azzal vádolta az Egyesült Államokat: az ügyet a nukleáris program körüli politikai játszma részeként arra használták fel, hogy tovább rontsák az Iránról kialakult képet.

Szakine Mohammadi Astianit 2006-ban ítélték halálra házasságtörésért - amely főbenjáró bűnnek számít az iszlám államban -, és férje meggyilkolásában való bűnrészességért. (Utóbbiról érdekes módon meglehetősen ritkán hallhatunk a médiában - Barikád) Az elmúlt hetekben plusz testi fenyítésként 99 korbácsütést is kiszabtak a nőre, mivel az iráni hatóságok szerint megjelent róla egy kendőzetlen arcú kép a brit The Times napilapban. Hétfőn felröppent a hír, hogy ezt az utóbbi ítéletet már végre is hajtották, azonban egy iráni jogvédő szerdán találkozott a börtönben Astianival, aki tagadta, hogy megkínozták volna.

Az iráni média értesülései szerint a megkövezés végrehajtását felfüggesztették ugyan, de lehet, hogy csak a büntetés módján változtatnak majd, és végül kötél általi halálra ítélik Astianit.

Irán Kína után a második legtöbb kivégzést végrehajtó állam az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet adatai szerint. Gyilkosságot, házasságtörést, megerőszakolást, fegyveres rablást, hithagyást és drogkereskedelmet is lehet halállal büntetni a közép-keleti országban.

MTI - barikad.hu

FRISS HÍREK