Tanúságtevők - Visszapillantás a Kárpát-medence történelmére 4. rész: Semmi politika!
2010, szeptember 12 - 12:48
Bevezető:
Nemrégen Szlovákiába utaztam, ahol barátaim, egy iskolaigazgató és a magyartanár nagy szeretettel fogadtak. A közös ebédkor szóba kerültek az újabb kori politika fejleményei, de
Cikk Front kép - 280x185:
Nemrégen Szlovákiába utaztam, ahol barátaim, egy iskolaigazgató és a magyartanár nagy szeretettel fogadtak. A közös ebédkor szóba kerültek az újabb kori politika fejleményei, de mikor az újságok címlapján szereplő Benes-dekrétumokat említettem, csak legyintettek. Ugyan, hagyjuk most a politikát, inkább beszélgessünk.
– Mondd csak el, igazgató úr, hogy is lehetsz te igazgató, mikor még az általános iskolai bizonyítványod is hiányos? - fordult a tanár tréfálkozva az igazgatóhoz, mire az tiltakozás helyett beismerte: – Valóban, az elemi iskola harmadik osztályát sohasem végeztem el. Egy időben még álmodtam is arról, hogy bizottság elé idéztek, ahol számon kérték a harmadik osztályban elsajátítandó tudományokat. Tudjátok, én a negyvenes évek vége felé voltam általános iskolás. A tanulmányi eredményeimmel nem volt semmi hiba, olvasni már ötéves koromban tudtam. Hanem a harmadik osztályt már nem a szülőfalumban kellett volna elvégeznem.
Egyik éjszaka a csendőrök körbevették a falut, a kijelölt családoknak fel kellett pakolnia a holmiját egy nem túl nagy teherautóra, ami fért, fért, ami nem, az maradt a frissen beköltöztetett új tulajdonosnak. Vittek minket az állomásra, aztán vagonokba raktak, irány a cseh-morva fennsík. Mikor megérkeztünk, kinyitották az ajtókat, a cseh gazdák mustrálgatták a friss és olcsó munkaerőt. Nekünk jó volt, mert szinte azonnal elkeltünk, a bátyáim már tudtak a mezőn is dolgozni, nekem is hasznát vehette a gazda, egészen kis gyerek nálunk már nem volt, a szüleimen is látszott, hogy dolgos emberek, a munka szeretete megmutatkozik testtartásban, a föld keménységet, a sugárzó kitartás jelét varázsolja az arcokra.
Engem azonban szíven üt a „nekünk jó volt” kifejezés: miken kellett keresztül mennie az ittenieknek, hogy különös szerencsének érezzék azt, hogy a rabszolgamustrán legalább várakozni nem kellett. Megtudom, hogy bért is kaptak – igaz, a töredékét annak, ami járt volna, de hát a lakhatást is meg kellett fizetni. Az, hogy felszerelt gazdaságot koboztak el tőlük ingyen és jogtalanul, szóba sem került.
Én viszont csehül egyáltalán nem tudtam, ezért egy osztállyal lejjebb, a másodikba iratkoztam be, amelyet már tulajdonképpen elvégeztem. Így aztán inkább a nyelv elsajátításával foglalkozhattam, gyerekkorban az hamar megy. Egy év múlva meg haza szöktem, az külön történet, szerencsére a nagyapámat nem vitték el, volt hol laknom. A szüleim még maradtak, visszatérni csak az ötvenes évek elején lehetett. Én viszont nagyon megnyurgultam, szégyelltem volna a nálam kisebbekkel járni egy osztályba, ezért most meg eggyel följebb iratkoztam be. Nehézséget tulajdonképpen nem okozott, talán meg is edződtem a viszontagságok között, hamar bepótoltam a hiányosságokat, együtt tudtam haladni a többiekkel. Hát így történt, hogy kimaradt az életemből a harmadik osztály, de helyette bizony alaposan kijártam a történelem iskoláját – fejezi be mosolyogva elbeszélését az igazgató úr.
– Hát János bácsi történetére emlékszel-e? – idéződik egy újabb történet. – Addig-addig biztatta a családja, hogy reszlovakizáljon, azaz, ismerje el, hogy ő tulajdonképpen szlovák, amíg végül beadta a derekát. Hiszen így nem zaklatják, megmaradhat a háza, a földje, nem fosztják meg élete munkájának minden eredményétől. Még ha magára nem is gondol, tegye meg a gyerekei kedvéért. Így aztán útnak indult, feketébe öltözött, mintha temetésre menne, a kocsit a fia hajtotta, érezte, hogy az apát most kímélni kell, legalább fizikailag, hiszen a lelki teher, amellyel vívódik, nagyobb. Hanem a városból visszafelé tartva János bácsinak szavát sem lehetett venni, hol elsápadt, hol kipirult, az arcát el-elöntötte a verejték. Hogy megy ő most be az udvarába, megismeri-e még a nagy eperfa, amellyel együtt nőtt fel, amelynek értette a suhogását. Mert a ház, az udvar, a virágai megmaradtak magyarnak, csak ő lesz most már idegen azon a földön, ahol a szüleitől tanulta a nyelvét. Szólhat-e még az állataihoz, hiszen már most is úgy tűnt neki, hogy a hivatalból kijövet, mikor a lovához lépett, és, mintegy támaszt keresve, megveregette a sörényét, az csak ránézett és szomorúan félrefordította a fejét, pedig máskor hogy oda tudott simulni hozzá. Talán a tehenét is Riskovának kell most már szólítsa, vagy rátelepszik a hatóság, hogy neki már magyarul nem szabad megszólalnia sem, hiszen papírt adott róla. Mikor aztán a dombtetőről feltűntek a falu első házai, különösen mély sóhajtás szakadt föl a melléből. Lám, itt van a pléh Krisztus is, mely annyiszor köszöntötte, ha városbeli útjáról hazatért. Úgy tűnik, mintha nem is a szekér szaladna, hanem a Krisztus közelítene felé, hogy megsimítsa arcát, elkergesse a gondfelhőket. Mint villámsugár, csap át János bácsin egész élete. Becsületesen élt, dolgozott, mindig másokért, magára sohasem gondolt. Íme, most is mindent elrendezett. Az ő szlováksága már megvédi a családját, nem rabolják ki őket, teszik földönfutóvá, viszik messze idegenbe. Ő már megtette a magáét, bevégezte ezt a földi pályát, jól, rosszul, úgy, ahogyan tudta, ennyire volt képes. János bácsi keservesen sóhajt még egy utolsót, és lelkében megszólítja az elébe siető Krisztust: Istenem, ne engedd, hogy így menjek vissza a falumba, vigyél magaddal, kérlek.
Egy harmatcsepp hullott ekkor az égből, a János bácsi arcára, mintha csak egy könnycsepp gördült volna végig a zaklatott vonásokon. Mire a feszülethez értek, János bácsi már halott volt. Temetni magyarul temették, mert ez még járt neki.
Sóhajtva hallgatunk el pár percig. Politikáról, dekrétumokról azután sem esett szó.
Kozma László
barikad.hu
FRISS HÍREK
- 21:57
Százezrek korcsolyáztak Hamburgban
- 21:31
Rendkívüli állapot Montenegróban a havazás miatt
- 21:09
Amerikai és egyiptomi katonai vezetők találkoztak Kairóban
- 20:49
Munkába áll a fővárosi jégtörő hajó
- 20:35
Újra nyitnak a hideg miatt bezárt borsodi iskolák
- 20:18
Lezuhant egy magyar nő egy osztrák síliftről
- 20:03
Rendhagyó kezdeményezés a Jobbik Ifjúságpolitikai Kabinetjétől
- 19:41
Éjjel mínusz 30 fok várható Szlovákiában
- 19:25
Nem találták a korcsolyázót a Balaton jegén
- 19:02
Megemlékezés a kommunizmus áldozataira
- 18:55
Kigyulladt a gyöngyöspatai vajda háza
- 18:44
Tőrünk keleti rokona
- 18:42
Rendszámváltás helyett rendszerváltást!
- 18:30
Kigyulladt egy présház Óbudaváron
- 18:18
A Magyar Polgári Párt távirata Markó Bélának
- 18:06
Európa szerte a szerzői jogok szigorítása ellen tüntettek
- 17:43
Putyin nem ér rá fogadni az európai megfigyelőket
- 17:28
Eltemették az etiópiai merénylet egyik áldozatát
- 17:17
Iraki dzsihadisták harcolnak Szíriában
- 17:00
A görögök az EU és az IMF ellen tüntetnek
- 16:45
Lassan felszabadul Európa a fagy uralma alól
- 16:29
Több százan vonultak fel a Malévért
- 16:21
NATO közeledés Izraelhez
- 16:18
Amerikai tengerészgyalogosok-pózolnak az SS-logó előtt
- 15:41
Valamennyi sípályát megnyitották a bükki síparadicsomban
- 15:20
Letartóztatások a dagadó brit sajtóbotrányban
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást
- 11:18
Ahmadinezsád: Irán jelentős nukleáris előrelépésekről számol majd be
- 11:11
Magas a levegő szennyezettsége országszerte
- 10:42
Közúton viszik a jégtörőket Tiszacsegére
- 10:32
Akadozik a vízszolgáltatás Miskolc egy részén
- 10:12
barikádTV: A szebb jövőért kértek segítséget Medgyesegyházán
- 09:55
Cenzúrázható lesz az internet
- 09:39
15 milliárdos kárt okozhattak a MÁV-nak
- 09:20
Kadhafi egyik fia visszatérne Líbiába
- 09:00
Obamát akarta likvidálni egy üzbég férfi
- 08:50
Védelmet kaphatnak a kommunista diktatúrák kitelepített áldozatai
- 08:33
Hackerek bénították meg a CIA honlapját
- 08:29
A görög kormány jóváhagyta az EU-IMF-hitelmegállapodást
- 08:18
Illegális bevándorlók ostromolják a határokat
- 22:06
Ügyészségen a MÁV-székház ügye
- 21:55
Ankara: katasztrófa volna az Irán elleni háború
- 21:02
Tovább fosztogatnak Bagon
- 20:39
A görög radikális jobboldal beintett Brüsszelnek
- 19:56
Szombaton temetik a visontai Jobbik egyik alapítóját
- 19:39
Arculcsapás volt az első fizetés
- 19:08
Malina Hedvig mellett is kiállnak a pozsonyi tüntetők
- 18:50
Bundabotrány: bedől az Aczél elleni vád?
- 18:44
Magas rangú hírszerzők a vádlottak padján Törökországban
- 18:21
Zuhannak az európai tőzsdék
- 18:04
A nap képe: hóba taposott Föld az ELTE-n
- 17:57
Még több ügyben emelhetnek vádat Geréb Ágnes ellen
- 17:40
Magyar helységnévtáblákat helyezett ki az MKP
- 17:29
Feloszlatná a Jobbikot a kommunista utódpárt
- 17:05
Spanyolországban kapcsolták le Djindjic egyik gyilkosát
- 16:37
A prémium-botrány miatt távozik a BKV vezérigazgatója?
- 16:25
Politikai boszorkányüldözés vörös lepelben
- 16:21
Vona Gábor a Ma Reggelben
- 16:16
A Ryanair veheti át a Malév helyét
- 16:09
Gyorshír: Lemondott a BKV vezérigazgatója
- 15:58
A Jobbik vizsgálatot követel a BKV-prémiumok ügyében




