Győztesekhez tartozni: fideszes lett Veres János támogatója
2010, szeptember 16 - 08:53
Bevezető:
Kántorjánosi polgármestere négy évvel ezelőtt még függetlenként indult a választásokon és Veres Jánosnak kampányolt. Most viszont már fideszesként méreti me
Cikk Front kép - 280x185:
Kántorjánosi polgármestere négy évvel ezelőtt még függetlenként indult a választásokon és Veres Jánosnak kampányolt. Most viszont már fideszesként méreti meg magát. A váltásra a polgármester nem tudott érdemi magyarázatot adni, azt viszont tagadta, hogy a biztos nyerés reményében választotta a Fideszt.
Pavelcsák István, Kántorjánosi polgármestere négy évvel ezelőtt függetlenként került a polgármesteri székbe, ám egy korábbi kép szerint szíve azért a szocialistákhoz húzott.
A polgármester a 2006-os országgyűlési képviselő-választások idején terjesztett Bal-Toll című kiadványban Veres János támogatására szólította fel a helyieket, kijelentve: "településünk nevében köszönöm az elmúlt évek korrekt együttműködését, és kívánom, hogy a jövőben is kormányzati feladatokat lásson el Dr. Veres János országgyűlési képviselőnk a térségünk érdekében".
Ez még nem önmagában annyira nem is lenne érdekes, de Pavelcsák István a mostani választásokon nem függetlenként és nem is szocialistaként indult el, hanem Fidesz-színekben, ami finoman szólva is éles váltásnak tekinthető.
A polgármester tagadta, hogy Veres Jánosnak kampányolt volna, mint mondta, ő csak megköszönte az együttműködést az egykori pénzügyminiszternek. Nem mezt bizonyítja azonban az említett cikk folytatása, amely így hangzik: "Kedves kántorjánosiak, kérjük, szavazzanak a folytatásra, kérjük, támogassák szavazataikkal Dr. Veres Jánost, az MSZP országgyűlési képviselő-jelöltjét".
A kérdésre, hogy ez sem nevezhető-e kampányolásnak, a polgármester azt felelte: ezt a sajtóterméket nem ő szerkesztette, elismerte ugyanakkor, hogy nevét és arcát adta a szöveghez.
"Különösebb gondom nem volt Veres Jánossal, mert korrektül együtt tudtunk működni a település ügyeiben, és nekem, mint településvezetőnek természetesen a település érdekeit kellett néznem minden esetben" - magyarázta a helyzetet, hozzátéve, hogy abban az időszakban a Fidesz kampányát is segítette. Hogy utóbbit pontosan hogyan, mivel, arra nem tudott példát mondani.
Saját bevallása szerint Pavelcsák István a szocialistáktól azért pártolt el, mert "ahogy mindenki, úgy ő is keserű szájízzel vette azt tudomásul, amik történtek az országban, nem beszélve arról, ami Budapesten történt". A polgármester a Fideszt az MSZP-nél tisztességesebb pártnak tartja, ezért állt be mögéjük.
A felvetésre, hogy indulhatott volna függetlenként is, Pavelcsák István annyit mondott: ez valóban így van, de "történt a párttal egy beszélgetés". A polgármester nem árulta el, hogy ezen mi hangzott el, azt viszont hangsúlyozta: ha az ember azt akarja, hogy egy kistelepülésen előremozduljon valami, akkor valahová tartozni kell. Hozzátette: függetlenként nincs akkora esély az előremozdításra, mint úgy, ha tartozik valahová.
A polgármester szerint azzal, hogy beállt a Fidesz mögé, nem pénzből lesz több a településen, hanem levegőből, "jobban fel tudnak majd lélegezni". Pavelcsák István cáfolta, hogy a döntés hátterében az áll, hogy Fidesz-színekben sokkal könnyebb most nyerni, mint mondta, "ha arról lenne szó", függetlenként is megméretné magát.
"Az emberek változnak, változik a politikai helyzet és most azt mondom, hogy tisztességesebbnek tartom a Fidesz-kormányt, mint a szocialistákat, akik az országot lerabolták" - zárta a beszélgetést.
A Veres Jánost támogató, 2006-os kampány-szórólap utolsó mondata egyébként ez volt: "Jó a győztesekhez tartozni!"
stop.hu - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 21:57
Százezrek korcsolyáztak Hamburgban
- 21:31
Rendkívüli állapot Montenegróban a havazás miatt
- 21:09
Amerikai és egyiptomi katonai vezetők találkoztak Kairóban
- 20:49
Munkába áll a fővárosi jégtörő hajó
- 20:35
Újra nyitnak a hideg miatt bezárt borsodi iskolák
- 20:18
Lezuhant egy magyar nő egy osztrák síliftről
- 20:03
Rendhagyó kezdeményezés a Jobbik Ifjúságpolitikai Kabinetjétől
- 19:41
Éjjel mínusz 30 fok várható Szlovákiában
- 19:25
Nem találták a korcsolyázót a Balaton jegén
- 19:02
Megemlékezés a kommunizmus áldozataira
- 18:55
Kigyulladt a gyöngyöspatai vajda háza
- 18:44
Tőrünk keleti rokona
- 18:42
Rendszámváltás helyett rendszerváltást!
- 18:30
Kigyulladt egy présház Óbudaváron
- 18:18
A Magyar Polgári Párt távirata Markó Bélának
- 18:06
Európa szerte a szerzői jogok szigorítása ellen tüntettek
- 17:43
Putyin nem ér rá fogadni az európai megfigyelőket
- 17:28
Eltemették az etiópiai merénylet egyik áldozatát
- 17:17
Iraki dzsihadisták harcolnak Szíriában
- 17:00
A görögök az EU és az IMF ellen tüntetnek
- 16:45
Lassan felszabadul Európa a fagy uralma alól
- 16:29
Több százan vonultak fel a Malévért
- 16:21
NATO közeledés Izraelhez
- 16:18
Amerikai tengerészgyalogosok-pózolnak az SS-logó előtt
- 15:41
Valamennyi sípályát megnyitották a bükki síparadicsomban
- 15:20
Letartóztatások a dagadó brit sajtóbotrányban
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást
- 11:18
Ahmadinezsád: Irán jelentős nukleáris előrelépésekről számol majd be
- 11:11
Magas a levegő szennyezettsége országszerte
- 10:42
Közúton viszik a jégtörőket Tiszacsegére
- 10:32
Akadozik a vízszolgáltatás Miskolc egy részén
- 10:12
barikádTV: A szebb jövőért kértek segítséget Medgyesegyházán
- 09:55
Cenzúrázható lesz az internet
- 09:39
15 milliárdos kárt okozhattak a MÁV-nak
- 09:20
Kadhafi egyik fia visszatérne Líbiába
- 09:00
Obamát akarta likvidálni egy üzbég férfi
- 08:50
Védelmet kaphatnak a kommunista diktatúrák kitelepített áldozatai
- 08:33
Hackerek bénították meg a CIA honlapját
- 08:29
A görög kormány jóváhagyta az EU-IMF-hitelmegállapodást
- 08:18
Illegális bevándorlók ostromolják a határokat
- 22:06
Ügyészségen a MÁV-székház ügye
- 21:55
Ankara: katasztrófa volna az Irán elleni háború
- 21:02
Tovább fosztogatnak Bagon
- 20:39
A görög radikális jobboldal beintett Brüsszelnek
- 19:56
Szombaton temetik a visontai Jobbik egyik alapítóját
- 19:39
Arculcsapás volt az első fizetés
- 19:08
Malina Hedvig mellett is kiállnak a pozsonyi tüntetők
- 18:50
Bundabotrány: bedől az Aczél elleni vád?
- 18:44
Magas rangú hírszerzők a vádlottak padján Törökországban
- 18:21
Zuhannak az európai tőzsdék
- 18:04
A nap képe: hóba taposott Föld az ELTE-n
- 17:57
Még több ügyben emelhetnek vádat Geréb Ágnes ellen
- 17:40
Magyar helységnévtáblákat helyezett ki az MKP
- 17:29
Feloszlatná a Jobbikot a kommunista utódpárt
- 17:05
Spanyolországban kapcsolták le Djindjic egyik gyilkosát
- 16:37
A prémium-botrány miatt távozik a BKV vezérigazgatója?
- 16:25
Politikai boszorkányüldözés vörös lepelben
- 16:21
Vona Gábor a Ma Reggelben
- 16:16
A Ryanair veheti át a Malév helyét
- 16:09
Gyorshír: Lemondott a BKV vezérigazgatója
- 15:58
A Jobbik vizsgálatot követel a BKV-prémiumok ügyében




