Bajban vannak: nem férnek be a gyerekek az óvodai csoportokba

Bevezető: 

Szár - Áll az építkezés a várva várt új óvodánál. Már állnak az alapok, a falak is kinőttek a földből, a tető viszont sehogy sem akar rákerülni. Pedig nem ma kezdték a munká

Cikk Front kép - 280x185: 

Szár - Áll az építkezés a várva várt új óvodánál. Már állnak az alapok, a falak is kinőttek a földből, a tető viszont sehogy sem akar rákerülni. Pedig nem ma kezdték a munkát.

Több mint 180 millió forintnyi támogatást nyert az önkormányzat egy száz férőhelyes csodaszép óvoda építéséhez, amelynek felhúzására azonban alig egy évet kapott a település. Sokáig úgy tűnt, sikerül tető alá hozni a beruházást, annak ellenére, hogy télen a mínuszok, nyáron pedig az árvíz lehetetlenítette el az építkezés folytatását.

Ma azonban már egészen biztos, hogy a meghosszabbított átadási határidő, amelyet idén őszre tolt ki az önkormányzat, sem lesz megfelelő. Ám, mint kiderült, nem csak a csúszásokkal volt gondja a polgármester asszonynak, aki szinte minden nap kijárt a polgármesteri hivatal mögött, annak szomszédságában épülő óvodához.

- Felettébb rossz minőségben kerültek fel a szigetelőanyagok a falakra, s más egyéb kifogásom is volt, ám úgy tűnt, nem tudunk megegyezni a kivitelezővel - árulta el Garán Éva, miközben mutatja az épület falán felbúbosodó szigetelést. Ám csak kívülről teheti ezt meg, az önkormányzat által felbérelt őrző-védő szolgálat ugyanis még őt magát, a polgármestert sem engedi a területre. A szerződést ugyanis sikerült felbontani a kivitelezővel, ami azonban azzal járt, hogy az őrzést sem vállalták tovább. - Meglehetősen komoly összegeket bukunk most, a csúszással és az őrzéssel is, amelyet természetesen nem szeretnénk mi magunk kifizetni. Mindenképpen érvényesíteni fogjuk a kártérítési igényünket - hangsúlyozta Garán Éva.

A településen jelenleg egy hetvenöt férőhelyes óvoda működik, de a legutóbbi felvételnél már azzal számoltak, hogy az új intézményben kezdhetik a kicsik az óvodát. Ezért most bajban vannak: mi legyen azokkal a gyerekekkel, akik nem férnek be a csoportokba?

 - Sajnos a régi helyen nincsenek meg a feltételek a férőhelybővítéshez, ezért lesznek olyan családok, akiket el kell utasítanunk. Nem tehetünk mást - tette hozzá. A következő feladat az, hogy közbeszerzési eljárás keretében új kivitelezőt választ az önkormányzat, majd szerződést köt, amely folytathatja a munkát. A legjobb esetben is jövő év ilyenkorra adhatják át az intézményt. - Amikor legutóbb kiválasztottuk a kivitelezőt, sajnos nem jelentkezett helyi vállalkozó. Most azt remélem, lesz olyan itteni lakos, aki megfelel a feltételeknek, s felépíti az óvodát - mondja a polgármester.

 

fmh.hu - barikad.hu

FRISS HÍREK