Elárulta a battai Fidesz a százhalombattai keresztényeket

Bevezető: 

A 2010. szeptember 16-i képviselő-testületi ülésen a helyi Jobbik alapszervezet előterjesztést nyújtott be az adventi kettős kereszt felállításának ügyében – olvasható a százh

A 2010. szeptember 16-i képviselő-testületi ülésen a helyi Jobbik alapszervezet előterjesztést nyújtott be az adventi kettős kereszt felállításának ügyében – olvasható a százhalombattai Jobbik szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.

 Mint köztudott, az óvárosi Szent László tér rekonstrukciójának tervei mellett a Jobbik felajánlott a városnak – Óvárosnak – egy három méter magas és egy méter széles adventi kettős keresztet. Az ezzel kapcsolatos lakossági fórumon a lakók egyöntetű véleménye alapján is helyet kellett adni az adománynak.

Az előterjesztést a nem éppen keresztény kötődésű szocik természetesen nem szavazták meg. Nem is vártunk tőluk mást. Viszont megdöbbentő volt, hogy a teljes Fidesz-frakció az előterjesztés tárgyalása előtt kivonult a testületi ülésről ezzel többséget adva az egyébként agresszívan fellépő MSZP-seknek.

Vajon az MSZP és Fidesz - jelenleg még óvárosi képviselők - hogyan fognak számot adni a keresztény választóknak e nem éppen népszerűnek nevezhető cselekedetükről? Örömteli volt viszont az, hogy a helyi civil szervezet képviselői a polgármesterrel együtt az igen gombot nyomták meg, de sajnos ez is csak a szavazategyenlőségre volt elegendő – tették hozzá.

barikad.hu

FRISS HÍREK