Jobbik: a nemzetközi alvilág melegágya készül a Hajógyári-szigeten
2010, szeptember 18 - 12:03
Bevezető:
A Jobbik szerint nem szolgálja a főváros és Óbuda érdekeit a Hajógyári-sziget déli részére tervezett kaszinóváros megépítése, a párt ezért tiltakozik az Álomsziget elnevezésű pr
Cikk Front kép - 280x185:
A Jobbik szerint nem szolgálja a főváros és Óbuda érdekeit a Hajógyári-sziget déli részére tervezett kaszinóváros megépítése, a párt ezért tiltakozik az Álomsziget elnevezésű projekt ellen, valamint felülvizsgálná a már kiadott engedélyeket.

Z. Kárpát Dániel országgyűlési képviselő, a Jobbik III. kerületi polgármesterjelöltje szombati sajtótájékoztatóján a Hajógyári-sziget bejáratánál azt mondta: Budapestnek nem kaszinóvárosokra van szüksége, nem arra, hogy "a nemzetközi alvilág melegágya" itt legyen. Úgy fogalmazott: vannak olyan üzleti ágazatok, amelyeket nem célszerű beengedni az országba.
Hozzátette: míg a sukorói kaszinóberuházás miatt a kormány felháborodását fejezte ki, a Velencei-tó partjára tervezettnél is nagyobb léptékű Álomsziget ügyével a kabinet nem foglalkozik, noha a beruházás szerinte - az áron alul értékesített telek révén - több milliárd forinttal károsította meg az államot.
A politikus továbbá elfogadhatatlannak nevezte, hogy "Budapest zöld szívéből egy ekkora darabot kihasítsanak" a kaszinóberuházás kedvéért.

Z. Kárpát Dániel egy "Magyarország vége" feliratú tábla előtt azt is kifejtette: a naponta húszezer vendégre számító Álomsziget nyilvánvalóan nem a magyar átlagbérből élőknek kínálna szórakozási lehetőségét.
Az évek óta húzódó, 400 milliárd forint értékű és kiemelt beruházásnak minősülő Álomsziget-projekttel a Hajógyári-sziget területének több mint egyötödét beépítenék, a kaszinóváros mellett szállodákat és konferenciaközpontot is létesítenének.
MTI - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 21:57
Százezrek korcsolyáztak Hamburgban
- 21:31
Rendkívüli állapot Montenegróban a havazás miatt
- 21:09
Amerikai és egyiptomi katonai vezetők találkoztak Kairóban
- 20:49
Munkába áll a fővárosi jégtörő hajó
- 20:35
Újra nyitnak a hideg miatt bezárt borsodi iskolák
- 20:18
Lezuhant egy magyar nő egy osztrák síliftről
- 20:03
Rendhagyó kezdeményezés a Jobbik Ifjúságpolitikai Kabinetjétől
- 19:41
Éjjel mínusz 30 fok várható Szlovákiában
- 19:25
Nem találták a korcsolyázót a Balaton jegén
- 19:02
Megemlékezés a kommunizmus áldozataira
- 18:55
Kigyulladt a gyöngyöspatai vajda háza
- 18:44
Tőrünk keleti rokona
- 18:42
Rendszámváltás helyett rendszerváltást!
- 18:30
Kigyulladt egy présház Óbudaváron
- 18:18
A Magyar Polgári Párt távirata Markó Bélának
- 18:06
Európa szerte a szerzői jogok szigorítása ellen tüntettek
- 17:43
Putyin nem ér rá fogadni az európai megfigyelőket
- 17:28
Eltemették az etiópiai merénylet egyik áldozatát
- 17:17
Iraki dzsihadisták harcolnak Szíriában
- 17:00
A görögök az EU és az IMF ellen tüntetnek
- 16:45
Lassan felszabadul Európa a fagy uralma alól
- 16:29
Több százan vonultak fel a Malévért
- 16:21
NATO közeledés Izraelhez
- 16:18
Amerikai tengerészgyalogosok-pózolnak az SS-logó előtt
- 15:41
Valamennyi sípályát megnyitották a bükki síparadicsomban
- 15:20
Letartóztatások a dagadó brit sajtóbotrányban
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást
- 11:18
Ahmadinezsád: Irán jelentős nukleáris előrelépésekről számol majd be
- 11:11
Magas a levegő szennyezettsége országszerte
- 10:42
Közúton viszik a jégtörőket Tiszacsegére
- 10:32
Akadozik a vízszolgáltatás Miskolc egy részén
- 10:12
barikádTV: A szebb jövőért kértek segítséget Medgyesegyházán
- 09:55
Cenzúrázható lesz az internet
- 09:39
15 milliárdos kárt okozhattak a MÁV-nak
- 09:20
Kadhafi egyik fia visszatérne Líbiába
- 09:00
Obamát akarta likvidálni egy üzbég férfi
- 08:50
Védelmet kaphatnak a kommunista diktatúrák kitelepített áldozatai
- 08:33
Hackerek bénították meg a CIA honlapját
- 08:29
A görög kormány jóváhagyta az EU-IMF-hitelmegállapodást
- 08:18
Illegális bevándorlók ostromolják a határokat
- 22:06
Ügyészségen a MÁV-székház ügye
- 21:55
Ankara: katasztrófa volna az Irán elleni háború
- 21:02
Tovább fosztogatnak Bagon
- 20:39
A görög radikális jobboldal beintett Brüsszelnek
- 19:56
Szombaton temetik a visontai Jobbik egyik alapítóját
- 19:39
Arculcsapás volt az első fizetés
- 19:08
Malina Hedvig mellett is kiállnak a pozsonyi tüntetők
- 18:50
Bundabotrány: bedől az Aczél elleni vád?
- 18:44
Magas rangú hírszerzők a vádlottak padján Törökországban
- 18:21
Zuhannak az európai tőzsdék
- 18:04
A nap képe: hóba taposott Föld az ELTE-n
- 17:57
Még több ügyben emelhetnek vádat Geréb Ágnes ellen
- 17:40
Magyar helységnévtáblákat helyezett ki az MKP
- 17:29
Feloszlatná a Jobbikot a kommunista utódpárt
- 17:05
Spanyolországban kapcsolták le Djindjic egyik gyilkosát
- 16:37
A prémium-botrány miatt távozik a BKV vezérigazgatója?
- 16:25
Politikai boszorkányüldözés vörös lepelben
- 16:21
Vona Gábor a Ma Reggelben
- 16:16
A Ryanair veheti át a Malév helyét
- 16:09
Gyorshír: Lemondott a BKV vezérigazgatója
- 15:58
A Jobbik vizsgálatot követel a BKV-prémiumok ügyében




