Szer-etet

A magyar konyhaművészet gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza. Ám manapság egyre ritkábban találkozni olyan fogásokkal, amelyek valóban az évezredes, évszázados hagyományos ízeket mutatják meg. E helyett a pirospaprikás, fekete borsos gulyást, csikós, paprikás imázst próbálják ránk erőltetni olyannyira, hogy már háziasszonyaink konyhájából is hiányoznak az ősi fűszereink, még pontosabban fűszerszámaink, hiszen a fűszerezés minden esetben a harmónia, az egyensúly visszaállítását, a gyógyítást is szolgálja, ha máshol nem is, akkor az emésztőrendszerben. Minden ősi fűszerünk egyben gyógynövény is, ízük harmóniája egyidejűleg szolgál testi, érzelmi, gondolati egyensúlyunk megtalálásához.

Az ősi magyar fűszerekhez, ételekhez való visszanyúlás érdekében mogyoróhéjban tekintsük át a magyar konyha történetét.

Az ősi magyar konyha néhány jellemzője mai napig tetten érhető konyhaművészetünkben, ilyenek pl. a következők:

• Az általunk igazán ízletesnek tartott ételekben a pentaton (édes, savanyú, sós, keserű, csípős) ízharmónia jelenik meg, melyből egyik íz sem „lóg ki”, nem válik dominánssá, s éppen ettől élvezetes (pl. gondoljuk az igazi házi húsleves ízeire).
• Legfinomabb ételeink egyetlen edényben készülnek, és
• ezek mindig leveses, szaftos fogások.
• Nagyon sok az olyan tartalmas leves, ami főétkezésnek is beválik, pl. gulyásleves, babgulyás, palóc leves, stb.

Az magyarok, a nyugati népeket több ezer évvel megelőzve, ismerték és alkalmazták a szárított hús és tejpor készítését. Így egy ősmagyar lovas bőrzsákjában több liter levesnek vagy tejnek megfelelő élelmet vihetett magával. Alkalmazták az aszalást és a füstölést is. A téli szálláshely körül gabonaféléket termesztettek: árpát, kölest, búzát. A főzéshez bográcsot használtak, a sütéshez nyársat. A kásafélékből, a gabonákból tejben, vízben főtt kásákat, később kerek köveken sütött lepényeket készítettek. Ezek a lepények átmenetet jelentettek a kenyér és a tésztafélék között. Az egyik legrégebbi tésztánk a galuska és a csipetke.

Ételeik ízesítéséhez előszeretettel használtak tárkonyt, csombort, kakukkfüvet, fokhagymát, rozmaringot, zsályát, valamint gyümölcsöket (áfonya, fekete ribizke), és virágokat (ibolya, körömvirág, rózsaszirom).

A magyar konyhában mai napig fontos étel-alapanyag a vöröshagyma, káposzta.

A tej savanyításával nyert kötő-, sűrítő- vagy éppen alapanyagok közül is a magyar tejföl és túró nem csupán számos ételünk nélkülözhetetlen kelléke, hanem egyetlen más világkonyhában nem használatos (tejszínt használnak általában).

Mindmáig egyedülálló pl. a kovászos uborka elkészítési módja, máshol nem készítenek ilyen savanyúságot.

A reneszánsz korban Mátyás király konyhája nagy hatást gyakorolt a konyhaművészetre, előtérbe került az élet élvezete, a finom fogások, ízletes lakomák, fantasztikus borok. Ebből a korból már írásos receptek is maradtak fent.

A török hódoltság korában a magyar konyha visszaszorult Erdélybe, és erdélyi konyhaként élt tovább. Az ásványi só elterjedése a konyhában is az erdélyi sóbányáknak köszönhető.

A paprikát Kolumbusz hozta magával Közép-Amerikából, az ebből készült megőrölt fűszer az írásos emlékek szerint a XIX. Században vált használatossá.

A konyhánkban próbáljuk meg hasznosítani a keleti hagyományokon kialakult táplálkozástudomány (makrobiotika) alapszabályait is, melyek a következők:

• A mérsékelt égöv népeinek hagyományos tápláléka a teljes gabonafélék (erőt, energiát adnak), a zöldségfélék (gyógyítanak), a hüvelyesek, a gyümölcsök (méregtelenítenek, frissítenek) és olajos magvak. A hideg éghajlaton természetes a hús és a zsiradék fogyasztás. A gabonát (barnarizs, köles, kukorica, hajdina, búza, rozs, árpa, zab) sütve, főzve fogyasszuk. A hüvelyesek fehérjeforrások (bab, lencse, felesborsó). A gyümölcsnek nyugodtan megehetjük minden részét, kifejezetten használunk vele a szervezetünknek.
• Mindig a közvetlen környezetünkben termő táplálékot részesítsük előnyben, mert arra van szükségünk, annak energiái vannak velünk összhangban.
• Minden évszakban azt együk, ami éppen terem, legfeljebb természetes módszerekkel tartósított táplálékkal bővítsük étlapunkat.
• Figyeljük magunkat, és rájövünk, hogy milyen ételre van szükségünk. Amikor az egyik irányba felborítjuk az összhangot, máris jelez a szervezetünk valamilyen másik oldali élelemre vágyással, amivel ellensúlyozza az eltérést. (Pl. húsos ételek után szomjasak vagyunk, zsíros ételre jól csúszik a bor, stb.)
• A legtöbb energiát a cserép, öntött vas edényben való főzés hagyja az ételben. Jó még a zománcozott, acél és üveg edény is.
• A kukta és a mikrohullámú sütő használatát a lehető legminimálisabbra csökkentsük.
• A legjobb a szabadtéri tűz a főzéshez, sütéshez, amelyet kirándulásokkor és kerti partikon engedhetünk meg magunknak, a gáz is a tűz energiáját adja át. A villanyáram nem tűzenergiával telíti az ételt, hanem villamos energiával, ezért ha lehet, ne használjuk.
• A főzéshez jó kedvvel, örömmel álljunk hozzá, mert akkor az ételen is érződik majd, hogy ezt jó szívvel készítették.

A főzés a nő, a családanya jelképe. A nő felelős a családi tűzhely melegéért, s ha nem vigyáz rá, a tűzhely kihűl, a család szétesik. A család tagjai akkor tartózkodnak szívesen otthon, ha melegséget, szeretetet, jó főtt ételt (régi mondás, hogy a férfi szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út), jó illatokat találnak a lakásban. Nem mindegy, hogy a családanya örömet talál-e a főzésben, sütésben, nem véletlen, hogy a magyar nyelv azt mondja, milyen finom ez az étel, érződik, hogy szívvel készült, igen, jó szívvel, szeretettel. Érdekes módon a magyar szokások szerint a szabadtüzű főzésnél szinte mindig az apa főz, így ha időnként is, de részt vesz a tűz táplálásában.

Fontos, hogy a rég elfeledett fűszernövények ízét és hatását újra felfedezve, szeretettel és szívesen használják azokat az ételek elkészítésénél, hiszen fűszerezni egészséges és pompás élvezet.

A jól elkészített ételt szívesen enni: egészség és életöröm.

nemzetiegyletek.hu-barikad.hu