Ezt már unokáink sem fogják látni...
2010, szeptember 20 - 13:54
Bevezető:
Megszűnik Ráday Mihály szerkesztő városvédő műsora, az Unokáink sem fogják látni. Ráday az elismerés mellé nyugdíjazását is megkapta.
Cikk Front kép - 280x185:

Bár munkáját a Magyar Televízió elismeréssel díjazta, megszűnik Ráday Mihály szerkesztő városvédő műsora, az Unokáink sem fogják látni. Ráday Mihály hétfőn az MTI-nek azt mondta: a televízió úgy adott neki oklevelet, hogy ez egyben a nyugdíjazását és a műsorának megszűnését jelenti.
"Én ezt a műsort fontosnak tartottam, és nemcsak én, hanem mások is" - tette hozzá. Úgy gondolja, hogy határon innen és túl hasznos volt az épített örökség megóvására való felhívás, ezért sajnálja, hogy nem folytathatja, de bízik abban, hogy a döntést megváltoztatják.
A Magyar Televízió hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményében az áll: Medveczky Balázs, a Magyar Televízió ügyvezető alelnöke a Magyar Televízióért Díjjal köszönte meg Ráday Mihály több mint négy évtizedes tevékenységét, valamint a három évtizeden keresztül sugárzott városvédő műsorát.
A Kossuth-díjas Ráday Mihály korábban, negyed századon át, főként játékfilmek és tévéjátékot operatőre volt. Az operatőr-rendező-szerkesztő-műsorvezető-művészettörténész Unokáink sem fogják látni című városvédő műsorát harminc évvel ezelőtt sugározta először a Magyar Televízió; a műsor és Ráday Mihály neve eggyé vált az örökségvédelem ügyével.
Az Unokáink sem fogják látni sorozat csaknem 250 adásában a televíziós szakember megmentett belvárosi bérházat, műsort készített a televízió Szabadság téri székházáról, felkutatott és védett fürdőket, templomokat, kastélyokat, síremlékeket is. Ő alapította a Budapesti Városvédő Egyesületet, majd később létrehozta a Város- és Faluvédők Szövetségét és a Nemzeti Panteon Alapítványt is.
MTI - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 08:00
A magyar himnusznak óriási ereje van – Megjelent a Bar!kád legfrissebb száma
- 21:59
Capellót elűzte a politikai korrektség az angol kispadról
- 21:41
Tömegverekedés a szülészeten
- 21:27
Csak adósságtörlesztésre használhatják a görögök az uniós pénzeket
- 21:02
A MÁV mint „fejőstehén”- 2. rész
- 20:53
Az Európai Bizottsághoz fordult a HÖOK
- 20:46
Félelem és reszketés Washingtonban: a Fidesz egyetlen alternatívája a Jobbik
- 20:32
Ezentúl közvetlenül választják elnöküket a csehek
- 20:15
Nálunk mutatja be vb-pályázatát Uruguay és Argentína
- 20:00
Eltemették az Etiópiában meggyilkolt magyar geográfust
- 19:50
Tesco-botrány: súgtak, vagy nem súgtak?
- 19:33
Ősztől több magyar osztály indul Szatmárban
- 19:19
Furcsa tél: csak Izlandon nem fagyoskodnak
- 18:50
Vége az olcsó kínai munkaerőnek: minden évben emelik a minmálbért
- 18:37
Isztambul nemzetközi értekezletet sürget Szíria ügyében
- 18:09
Milliárdos károkat okozott az aszály
- 17:57
A Moszadnak dolgozott a szlovák belügyminiszter?
- 17:53
Csángó-ügy: a kormány visszaélésekre hivatkozik
- 17:44
Egy hun testvérháború
- 17:30
Lelőhető lesz a felfegyverzett bűnöző
- 17:11
Megalakulhat a reptér privatizációját vizsgáló bizottság
- 16:44
Nem fogta el kőrözött ismerősét a rendőr
- 16:11
Csehországban korlátozzák a képviselők mentelmi jogát
- 16:02
Csanádi Gábor Ferenc: Ez a Való Világ!
- 15:58
Nem a válság miatt épít le a Nokia
- 15:27
Két út még mindig járhatatlan Borsodban
- 15:05
Ékszertolvajt fogtak el Kőbányán
- 14:56
Az építész szakmával egyeztetnek a Puskás ügyében
- 14:49
Kisiklott egy 41-es villamos a Móricz Zsigmond körtéren
- 14:42
Ezer milliárdos adósság jöhet a Malév-csőd után?
- 14:29
A franciák halasztják az államadósság csökkentését
- 14:22
Oroszország kevesebb gázt szállít?
- 13:59
Magyar tulajdonos szünteti meg az erdélyi magyar televíziózást?
- 13:54
Fiatalokból fog állni az új román kormány
- 13:53
Libalegelő lesz a Liszt Ferenc repülőtérből?
- 13:49
A lengyel központi bank nem változtatott irányadó kamatlábán
- 13:35
Balzsay április 21-én Sartison ellen védhet címet
- 13:28
Bulgária fizetett a transzbalkáni olajvezetéktervből történő kilépésért
- 13:16
Tizenöt Volán-busz nem indult el Tolnában
- 13:05
Orbán bezzegcége több mint kétezer embert tesz utcára
- 13:05
Idén már 55 ember halálát okozta kihűlés
- 12:47
Orbán előkészítette az IMF-megállapodást és a megszorításokat
- 12:44
A Jobbik szerint megmenthető lett volna a Malév
- 12:37
A pártok közül a Jobbik 2011 nyertese
- 12:26
"Mért kell kilépni az EU-ból", avagy Kelet felé tágasabb
- 11:51
Nincs válság: a BMW csoport tovább növelte eladásait
- 11:48
Történeti táj minősítést kapott a tokaji borvidék
- 11:43
Új tömegközlekedési szolgáltatót keres Salgótarján
- 11:38
Megütközést keltett a lengyel kiállás Magyarország mellett
- 11:38
Hat megyében másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat
- 11:27
Az idén tovább nőhet a külkereskedelmi aktívum
- 11:19
Auster – és a Nyugat – kapott Erdogantól
- 11:03
Síparadicsom épülhet Hargitafürdőn, 18 pályát alakítanának ki
- 10:42
Újabb konfliktus Észak-Kenyában
- 10:30
Rostás Pál magyar huszár szobrát állítják helyre Szlovéniában
- 10:20
Elítéli a külföldi munkavállalás tananyaggá tételét a Jobbik
- 10:07
Szaka kincsek az Újvilágban
- 09:44
Műszaki hiba miatt több vonalon késnek a vonatok
- 09:34
Több mint 10 százalékkal nőtt a külkereskedelmi termékforgalom
- 09:06
Santorum feltámadt, három államban győzött
- 09:00
Nemzeti zenekarok a Petőfi Csarnokban!
- 08:55
Folytatódtak a harcok Lavrov látogatása után Szíriában
- 08:34
Már a héten vitázhatnak az árfolyamgátról
- 08:26
Szmogriadó tájékoztatási fokozata a fővárosban
- 07:56
Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy fiatal lány Szombathelyen
- 07:42
Erősödött a forint szerda reggelre
- 21:46
A börtönőrök is segítették Djindjic gyilkosának szökését?
- 21:28
Contador ártatlannak vallja magát
- 21:16
Több mint 400 gyermeket öltek meg a szíriai felkelés kezdete óta
- 20:55
Harmincra nőtt a hideg áldozatainak száma Olaszországban
- 20:45
Az ÁSZ takarékosságra int, a debreceni vezetők jutalmakat osztogatnak
- 20:36
Gyújtogatót keres a tatabányai rendőrség
- 20:22
Megalakult a Csend Hangja Klaszter
- 20:19
MAZSIHISZ: tiltsák ki Gyöngyösit a külügyi bizottságból!
- 20:15
Drogterjesztőket fogott el a rendőrség




