Gaudi-Nagy Tamás: A 2006-os rendőrterror bűnöseit felelősségre kell vonni
2010, szeptember 20 - 15:25
Bevezető:
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat is részt vett az emberi jogi bizottság mai meghallgatásán, melyen a 2002 és 2010 között és különösen 2006 őszén az állam részéről a politikai szaba
Cikk Front kép - 280x185:
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat is részt vett az emberi jogi bizottság mai meghallgatásán, melyen a 2002 és 2010 között és különösen 2006 őszén az állam részéről a politikai szabadságjogokkal összefüggésben elkövetett jogsértéseket vizsgálják. A bizottság ma meghallgatta Dr. Dobozi Józsefet, a Rebisz volt parancsnokát, Dr. Pelle Andrea ügyvédet, a Társaság a Szabadságjogokért ügyvivőjét és jogsegélyszolgálatának vezetőjét és Dr. Novozánszky Ilona közreműködő ügyvédet, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány és Szolgálat ügyvezető-helyettesét.
Az bizottsági ülést követő sajtótájékoztatón Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője elmondta, hogy azért dolgoznak a bizottságban és a parlamentben is, hogy a felelősségre vonás végre megtörténjen. Szavai szerint az ügyészségek, a bíróságok, a rendőrség vezetői elkenték a felelősséget, nem tették lehetővé a jogszerű és tisztességes tényfeltáró eljárások lefolytatását. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat több mint 50 bántalmazásos esettel foglalkozott, ebből több tucat esetben tettek büntetőfeljelentést, hat rendőrrel szemben emeltek vádat és egy esetben két rendőrt ítéltek el súlyos bántalmazás miatt. Gaudi szerint vérlázítóak azok a felmentő ítéletek, melyek a rendőrökkel szemben születtek, nbem beszélve azokról a politikus vezetőkről, akiknek a felelőssége ma már megkerülhetetlen. A jobbikos képviselő óriási eredménynek tartja, hogy júniusban megszületett az Országgyűlés határozata a kártalanításokról.
Dr. Novozánszky Ilona, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány és Szolgálat ügyvezető-helyettese hozzátette, hogy nagyon sok ügy még mindig folyamatban van. Nagy feladat számukra az, hogy a felelősök megkapják azt, ami nekik jár.
Gaudi-Nagy Tamás az újságírók kérdésére elmondta, jellemzően még a rendőrökkel szembeni büntetőeljárások vannak folyamatban illetve nagyjából 30 kártérítési ügy.
A 2006-os rendőrterror áldozatainak fontos tudniuk, hogy a Jogvédő Szolgálat munkatársai a mai napig is várják a jelentkezését azoknak, akiknek a rendőri brutalitást át kellett élniük, hiszen - a jogalapuk meglévén - a kártalanítás nekik is jár.
barikad.hu
FRISS HÍREK
- 08:00
A magyar himnusznak óriási ereje van – Megjelent a Bar!kád legfrissebb száma
- 21:59
Capellót elűzte a politikai korrektség az angol kispadról
- 21:41
Tömegverekedés a szülészeten
- 21:27
Csak adósságtörlesztésre használhatják a görögök az uniós pénzeket
- 21:02
A MÁV mint „fejőstehén”- 2. rész
- 20:53
Az Európai Bizottsághoz fordult a HÖOK
- 20:46
Félelem és reszketés Washingtonban: a Fidesz egyetlen alternatívája a Jobbik
- 20:32
Ezentúl közvetlenül választják elnöküket a csehek
- 20:15
Nálunk mutatja be vb-pályázatát Uruguay és Argentína
- 20:00
Eltemették az Etiópiában meggyilkolt magyar geográfust
- 19:50
Tesco-botrány: súgtak, vagy nem súgtak?
- 19:33
Ősztől több magyar osztály indul Szatmárban
- 19:19
Furcsa tél: csak Izlandon nem fagyoskodnak
- 18:50
Vége az olcsó kínai munkaerőnek: minden évben emelik a minmálbért
- 18:37
Isztambul nemzetközi értekezletet sürget Szíria ügyében
- 18:09
Milliárdos károkat okozott az aszály
- 17:57
A Moszadnak dolgozott a szlovák belügyminiszter?
- 17:53
Csángó-ügy: a kormány visszaélésekre hivatkozik
- 17:44
Egy hun testvérháború
- 17:30
Lelőhető lesz a felfegyverzett bűnöző
- 17:11
Megalakulhat a reptér privatizációját vizsgáló bizottság
- 16:44
Nem fogta el kőrözött ismerősét a rendőr
- 16:11
Csehországban korlátozzák a képviselők mentelmi jogát
- 16:02
Csanádi Gábor Ferenc: Ez a Való Világ!
- 15:58
Nem a válság miatt épít le a Nokia
- 15:27
Két út még mindig járhatatlan Borsodban
- 15:05
Ékszertolvajt fogtak el Kőbányán
- 14:56
Az építész szakmával egyeztetnek a Puskás ügyében
- 14:49
Kisiklott egy 41-es villamos a Móricz Zsigmond körtéren
- 14:42
Ezer milliárdos adósság jöhet a Malév-csőd után?
- 14:29
A franciák halasztják az államadósság csökkentését
- 14:22
Oroszország kevesebb gázt szállít?
- 13:59
Magyar tulajdonos szünteti meg az erdélyi magyar televíziózást?
- 13:54
Fiatalokból fog állni az új román kormány
- 13:53
Libalegelő lesz a Liszt Ferenc repülőtérből?
- 13:49
A lengyel központi bank nem változtatott irányadó kamatlábán
- 13:35
Balzsay április 21-én Sartison ellen védhet címet
- 13:28
Bulgária fizetett a transzbalkáni olajvezetéktervből történő kilépésért
- 13:16
Tizenöt Volán-busz nem indult el Tolnában
- 13:05
Orbán bezzegcége több mint kétezer embert tesz utcára
- 13:05
Idén már 55 ember halálát okozta kihűlés
- 12:47
Orbán előkészítette az IMF-megállapodást és a megszorításokat
- 12:44
A Jobbik szerint megmenthető lett volna a Malév
- 12:37
A pártok közül a Jobbik 2011 nyertese
- 12:26
"Mért kell kilépni az EU-ból", avagy Kelet felé tágasabb
- 11:51
Nincs válság: a BMW csoport tovább növelte eladásait
- 11:48
Történeti táj minősítést kapott a tokaji borvidék
- 11:43
Új tömegközlekedési szolgáltatót keres Salgótarján
- 11:38
Megütközést keltett a lengyel kiállás Magyarország mellett
- 11:38
Hat megyében másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat
- 11:27
Az idén tovább nőhet a külkereskedelmi aktívum
- 11:19
Auster – és a Nyugat – kapott Erdogantól
- 11:03
Síparadicsom épülhet Hargitafürdőn, 18 pályát alakítanának ki
- 10:42
Újabb konfliktus Észak-Kenyában
- 10:30
Rostás Pál magyar huszár szobrát állítják helyre Szlovéniában
- 10:20
Elítéli a külföldi munkavállalás tananyaggá tételét a Jobbik
- 10:07
Szaka kincsek az Újvilágban
- 09:44
Műszaki hiba miatt több vonalon késnek a vonatok
- 09:34
Több mint 10 százalékkal nőtt a külkereskedelmi termékforgalom
- 09:06
Santorum feltámadt, három államban győzött
- 09:00
Nemzeti zenekarok a Petőfi Csarnokban!
- 08:55
Folytatódtak a harcok Lavrov látogatása után Szíriában
- 08:34
Már a héten vitázhatnak az árfolyamgátról
- 08:26
Szmogriadó tájékoztatási fokozata a fővárosban
- 07:56
Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy fiatal lány Szombathelyen
- 07:42
Erősödött a forint szerda reggelre
- 21:46
A börtönőrök is segítették Djindjic gyilkosának szökését?
- 21:28
Contador ártatlannak vallja magát
- 21:16
Több mint 400 gyermeket öltek meg a szíriai felkelés kezdete óta
- 20:55
Harmincra nőtt a hideg áldozatainak száma Olaszországban
- 20:45
Az ÁSZ takarékosságra int, a debreceni vezetők jutalmakat osztogatnak
- 20:36
Gyújtogatót keres a tatabányai rendőrség
- 20:22
Megalakult a Csend Hangja Klaszter
- 20:19
MAZSIHISZ: tiltsák ki Gyöngyösit a külügyi bizottságból!
- 20:15
Drogterjesztőket fogott el a rendőrség




