A TMRSZ levele Dr. Pintér Sándor belügyminiszternek

Bevezető: 

A TMRSZ észrevételei és véleménye Dr. Pintér Sándor belügyminiszternek a Salátatörvény-tervezet kapcsán

Cikk Front kép - 280x185: 

A TMRSZ észrevételei és véleménye Dr. Pintér Sándor belügyminiszternek a Salátatörvény-tervezet kapcsán

 



Tisztelt Miniszter Úr!

 

 A TMRSZ tanulmányozta a megküldött újabb salátatörvény-tervezetet amely az egyes rendészeti tárgyú és azokkal összefüggő törvények módosításáról szól.

Megnyugvással konstatáltuk, hogy a tervezet előterjesztője elfogadta azon észrevételünket, amely a bűn intézményesítése, egyes személyek vonatkozásában pedig a bűncselekmények elkövetése esetén is törvények felettiséget biztosító konkrét tervezetben megfogalmazott rendkívül aggályos előterjesztői elképzeléseket elvetette.

A jelenlegi tervezettel kapcsolatban is megfogalmazódnak azonban olyan aggályok, amelyek a jogállamiság érvényre juttatásának elveit sértő elgondolásokat tartalmaznak, valamint az előterjesztés kidolgozóinak azt a koncepcióját tükrözi, hogy 8 év folyamatos megaláztatás után a jelenlegi kormány is egyik legfőbb ellenségének tekinti a rendőröket.

A kérdés felvetődik, hogy a rendszerváltás utóbbi éveiben regnáló kormányok miért kívánják gyengíteni a rendőrséget, miért kívánják sorra alkotmányos alapjogaiktól megfosztani a magyar rendőröket, és miért nem törekednek az utóbbi évek kormányai a rendőrök megbecsültségének kifejezésére üres, tartalmilag álságos és hamis ígéretek hangoztatásán kívül?

....."

 Teljes anyag elolvasható az alábbi címen:

http://www.tmrsz.hu/hirek-aktualis/1143-salatatorveny-tervezet-tmrsz-javaslat-es-velemeny.html


Üdvözlettel:

Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete

barikad.hu

FRISS HÍREK