Újabb gyanúsított Sukoró-ügyben

Bevezető: 

Újabb gyanúsítottat hallgatott ki a főügyészség a sukorói ingatlancsere ügyében - írja keddi számában a Magyar Nemzet.

Cikk Front kép - 280x185: 

SukoróÚjabb gyanúsítottat hallgatott ki a főügyészség a sukorói ingatlancsere ügyében - írja keddi számában a Magyar Nemzet.

Fazekas Géza, a nyomozó hatóság szóvivője a lapnak azt mondta: szeptember 16-án kétrendbeli közokirat-hamisítással gyanúsították meg az eljárás harmadik terheltjét, egy vidéki illetőségű ügyvédet. A férfi a sukorói beruházás egyik befektetője, Joáv Blum albertirsai és pilisi ingatlanjaival összefüggésben színlelt ajándékozási szerződés előkészítésében működött közre - írja a lap. 

A lap birtokába került dokumentum szerint Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök tudhatott arról, hogy kormánya törvénytelenül nyilvánítja kiemelt állami beruházássá az izraeli-amerikai befektetők tervét.

Mint írják, a Gyurcsány-kabinet az utolsó ülésén rendelkezett arról, hogy a közben ügyészségi vizsgálat tárgyává vált sukorói beruházást kiemelt jelentőségű ügyként kezelje a magyar államigazgatás. A szóban forgó kormányülést Gyurcsány Ferenc vezette, a rendeletet pedig saját maga látta el kézjegyével - olvasható a lapban.

Magyar Nemzet - MTI - barikad.hu

FRISS HÍREK