Újabb szekusok az erdélyi magyar politikusok között
2010, szeptember 23 - 14:42
Bevezető:
Olvassa ma is határon túli sajtófigyelőnket!
Cikk Front kép - 280x185:
Határon Túli Sajtófigyelő - 2010.09.23.
Szekus erdélyi magyar politikusok – újabb egykori besúgókra bukkantak az átvilágítások során! – Soha annyi erdélyi magyar politikus nem akadt fenn a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) hálóján, mint az elmúlt időszakban – írja a Krónika. Az átvilágító bizottság által nyilvánosságra hozott, az igazságszolgáltatás elé terjesztett határozatok tanúsága szerint az RMDSZ és az MPP számos önkormányzati tisztviselője, egykori parlamenti és önkormányzati képviselőjelöltje együttműködött a kommunista titkosszolgálatokkal, jelöltetésük idején azonban minderről egyikük sem számolt be alakulatának. Szász Jenő, az MPP elnöke a Krónikának nyilatkozva furcsállotta, hogy az RMDSZ politikai elitjét: Markó Bélát, Verestóy Attilát, illetve Sógor Csabát ártatlannak nyilvánították a hatóságok, „holott évekkel ezelőtt róluk is nyilvánosságra kerültek kompromittáló adatok.”
A mostani gyanúsítottak között van Bálint Géza, az RMDSZ Szilágy megyei önkormányzati képviselője, aki 1988. március 18-án, Badea fedőnéven jelentett a Szilágycsehbe rokonlátogatás céljából hazalátogató magyar nemzetiségű elszármazottakról, illetve turistákról. Szintén besúgónak nyilvánította a CNSAS dr. Vajna Imre MPP-s és Bondor István RMDSZ-es Hargita megyei önkormányzati képviselőket, előbbi fel is ajánlotta lemondását. A nyomozás során Vajna beismerte, hogy negyedéves orvostanhallgatóként házkutatást tartottak nála a szekusok, és megfenyegették: kirúgatják az egyetemről, ha nem működik együtt, szerinte azonban senkiről nem adott megterhelő információkat. Bondor Istvánt – elmondása szerint – 1962-ben, tizedik osztályos diákként bízta meg iskolájának igazgatója, hogy jelentsen „az állam ellen cselekvő” diáktársairól, 1967 után azonban használhatatlannak nyilvánította a titkosszolgálat, éppen ezért leszögezte: a lelkiismerete tiszta, nem tartja magát kollaboránsnak.
Bizonyítottan együttműködött viszont Horváth István, az MPP volt szilágysomlyói polgármesterjelöltje, aki Baroti Lajos fedőnéven jelentett a kommunista rendszert vagy Nicolae Ceauşescu pártfőtitkárt bíráló, a magyarországi helyzetet magasztaló, a Szabad Európa Rádiót hallgató, disszidálást fontolgató „nacionalista magyarokról”. Horváth különben pénzt is kapott szolgáltatásai fejében: nyugták bizonyítják, hogy 1982-ben például 300 lejt vett át tartótisztjétől. Az érintett egyébként a bírósági tárgyaláson az elnyomó rendszer áldozatának vallotta magát. Fennakadt az átvilágításon továbbá Orbán Árpád, Székelyudvarhely egykori MPP-s tanácsosa, alpolgármestere, a párt 2008-as helyi polgármesterjelöltje is, esetében azonban a táblabíróság alaptalannak ítélte a CNSAS vádját, a legfelsőbb bíróság pedig februárban hirdet ítéletet.
Érdekes eset Kövér Györgyé, az RMDSZ volt bukaresti szenátorjelöltjéé. Róla 2005-ben a CNSAS megállapította, hogy tiszta a múltja, 2008-as politikai szerepvállalása miatt azonban dossziéját ismét kivizsgálták, és az időközben a hírszerző szolgálat (SRI) által rendelkezésre bocsátott adatokból kiderült: jelentett a Szekuritáténak. Kövért, aki két évvel ezelőtt, 81 évesen az RMDSZ legidősebb honatyajelöltje volt, 1949-ben Discobol és Georgică fedőnéven szervezték be az állambiztonsági szervek, kétszer írt alá együttműködési nyilatkozatot, és egyebek mellett az orvosi egyetemen tanuló diáktársairól írt jellemzéseket. (Erdély – kronika.ro)
6000 lejes bírság Csíkszereda polgármesterének – A közlekedésrendészet másodszor bírságolta meg Ráduly Róbertet, Csíkszereda polgármesterét, mivel az RMDSZ-es politikus megtagadta azoknak az irányjelző tábláknak a lecserélését, amelyeken előbb magyarul, majd románul szerepel a felirat. Az első, augusztusban kiszabott bírság 1260 lejes volt, és figyelmeztették a polgármestert, hogy 30 napon belül távolítsa el a táblákat. A polgármester nem tartotta be a határidőt, ezért a rendőrség kedden ismét megbüntette, ezúttal 6000 lejre (kb.: 430.000 Ft).
Az irányjelző táblák szabályellenességét Victor Socaciu, a Román Szociáldemokrata Párt Maros megyei képviselője jelezte, aki két és fél hónappal ezelőtt átutazott a városon, majd június végén interpellált a parlamentben. Socaciu kérésére a Belügyminisztérium azonnal intézkedett, és megbírságolta a csíkszeredai polgármestert, egyben kérte a kifogásolt útjelző táblák azonnali lecserélését. Antal Attila alpolgármester, a polgármesteri hivatal szóvivője elmondta: a bírságok ellen óvást nyújtottak be a bíróságon, a táblákat pedig addig nem szerelik le, amíg a bíróság nem dönt az ügyben. (Erdély – erdely.ma)
Kubatov-lista Délvidéken? – Súlyos vádak elé néz a Délvidék legbefolyásosabb magyar pártja, a Vajdasági Magyar Szövetség. Egy augusztus 29-én a youtube-ra feltett hangfelvételen ugyanis – amely a VMSZ év eleji zentagunarasi taggyűlésén készült – szóba került a magyar névjegyzék pártcélokra való felhasználása is. A magyar névjegyzékbe való feliratkozásra a Magyar Nemzeti Tanács választásokon való részvétel miatt volt szükség, és jórészt a pártok aktivistái végezték, ezek nyilvántartása és pártcélokra való felhasználása azonban tilos.
Rodoljub Šabić, a szerb országgyűlés közhasznú információkkal és személyi adatvédelemmel foglalkozó biztosa a Magyar Szónak a minap elmondta: „Amennyiben megállapítást nyer egy ilyen adatbázis létezése, az első dolgom lesz elrendelni a megsemmisítését. A további lépések azoktól a körülményektől függenek, amelyek miatt a törvénysértésre sor került.” A VMSZ elnöke szerint a kérdéses hangfelvétel egy mix, az ebből eredő rágalmaknak tehát semmi közük a valósághoz. Pásztor István kijelentette továbbá, hogy pert indítanak a napilap ellen, amely az ellenőrizetlen információkat nyilvánosságra hozta. „Bűnvádi feljelentést tettünk ismeretlen személy ellen, noha többé-kevésbé tudjuk, ki tette ezt és milyen szándékkal” – nyilatkozta a pártelnök, aki szerint a felvétel nyilvánosságra hozatala nem más, mint újabb kísérlet a párt lejáratására, ennek pedig aggodalommal kellene eltöltenie a szerbiai közélet minden szereplőjét. (Délvidék – magyarszo.hu)
Bencsik János – barikad.hu
FRISS HÍREK
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást
- 11:18
Ahmadinezsád: Irán jelentős nukleáris előrelépésekről számol majd be
- 11:11
Magas a levegő szennyezettsége országszerte
- 10:42
Közúton viszik a jégtörőket Tiszacsegére
- 10:32
Akadozik a vízszolgáltatás Miskolc egy részén
- 10:12
barikádTV: A szebb jövőért kértek segítséget Medgyesegyházán
- 09:55
Cenzúrázható lesz az internet
- 09:39
15 milliárdos kárt okozhattak a MÁV-nak
- 09:20
Kadhafi egyik fia visszatérne Líbiába
- 09:00
Obamát akarta likvidálni egy üzbég férfi
- 08:50
Védelmet kaphatnak a kommunista diktatúrák kitelepített áldozatai
- 08:33
Hackerek bénították meg a CIA honlapját
- 08:29
A görög kormány jóváhagyta az EU-IMF-hitelmegállapodást
- 08:18
Illegális bevándorlók ostromolják a határokat
- 22:06
Ügyészségen a MÁV-székház ügye
- 21:55
Ankara: katasztrófa volna az Irán elleni háború
- 21:02
Tovább fosztogatnak Bagon
- 20:39
A görög radikális jobboldal beintett Brüsszelnek
- 19:56
Szombaton temetik a visontai Jobbik egyik alapítóját
- 19:48
A névtelen fegyver
- 19:39
Arculcsapás volt az első fizetés
- 19:08
Malina Hedvig mellett is kiállnak a pozsonyi tüntetők
- 18:50
Bundabotrány: bedől az Aczél elleni vád?
- 18:44
Magas rangú hírszerzők a vádlottak padján Törökországban
- 18:21
Zuhannak az európai tőzsdék
- 18:04
A nap képe: hóba taposott Föld az ELTE-n
- 17:57
Még több ügyben emelhetnek vádat Geréb Ágnes ellen
- 17:40
Magyar helységnévtáblákat helyezett ki az MKP
- 17:29
Jobbik: abszurd, hogy a kommunista utódpárt akar feloszlatni minket
- 17:05
Spanyolországban kapcsolták le Djindjic egyik gyilkosát
- 16:37
A prémium-botrány miatt távozik a BKV vezérigazgatója?
- 16:25
Politikai boszorkányüldözés vörös lepelben
- 16:21
Vona Gábor a Ma Reggelben
- 16:16
A Ryanair veheti át a Malév helyét
- 16:09
Gyorshír: Lemondott a BKV vezérigazgatója
- 15:58
A Jobbik vizsgálatot követel a BKV-prémiumok ügyében
- 15:47
Rács mögött a nyíregyházi Egészségügyi Holding vezetője
- 15:19
Leminősítette Egyiptomot a Standard & Poor's
- 14:59
Elítéltek egy orosz mérnököt a CIA-vel való együttműködésért
- 14:44
Rijád: megingott az ENSZ iránti bizalom
- 14:35
Romániában már 57 áldozata van a hidegnek
- 14:20
Fazekas: a szembesítés nem vezetett eredményre
- 14:16
Profi párt és mozgalom a cél
- 14:10
Gyalogost gázoltak halálra a 42-es főúton
- 14:09
Az utolsó szó jogán is tagadtak a Hunvald-ügy vádlottai
- 13:52
Újabb hajléktalan lett a tél áldozata
- 13:44
Két év letöltendő a bábának
- 13:20
Öngyilkosság, nem szurkálás történt Sopronban
- 13:18
Pénteken 73 millió köbméter földgázfelhasználás várható
- 13:09
Szerb tömeggyilkost véd Anglia
- 13:05
Orvvadászt fogtak el Mátraszelén
- 12:49
Németország kiutasított négy szíriai diplomatát
- 12:43
Két robbantásos merénylet Aleppóban
- 12:35
Tizenhét további felekezetet kaphat egyházi elismerést
- 12:21
Nemzeti zenekarok a Petőfi Csarnokban!
- 12:19
Nem közlekedik két szerb kishatárforgalmi vonat
- 12:17
Az Internazionale cáfolja, hogy szerződtetné Fabio Capellót
- 12:05
Gázórát és gázcsöveket loptak el Nemesdéden
- 11:42
Kétezer alkalmazottat bocsát el a Malév
- 11:29
A Gazprom a tervezettnél kevesebb gázt exportál Európába
- 11:25
Gyengült péntek reggelre a forint




