Megosztott Belgium lakossága az ország jövőjét illetően

Bevezető: 

Belgium három nagy régiója közül a francia ajkú Vallónia és Brüsszel körzetének lakossága többségében szívesen térne vissza az ország teljesebb egy

Cikk Front kép - 280x185: 

Belgium három nagy régiója közül a francia ajkú Vallónia és Brüsszel körzetének lakossága többségében szívesen térne vissza az ország teljesebb egységéhez, míg a flamandok 43 százaléka inkább a régiók szerepét erősítené, 16 százalékuk pedig Flandria függetlenné válását részesítené előnyben.Ez derül ki abból a közvélemény-kutatásból, amelyet a La Libre Belgique című brüsszeli lap készített, miután a kormányalakítási tárgyalások zsákutcába kerülésével ismét felvetődött a több részre szakadás lehetősége.

A felmérés szerint országos összesítésben meglehetősen megosztott a lakosság: 40 százalék a nagyobb egységet, 32 százalék a hangsúlyosabb regionális fejlődést, 12 százalék az ország kettéválását támogatja. A jelenlegi (jelentős részben a régiókra épülő, de a legfontosabb kérdésekben még központi irányítású) helyzet megőrzését csak 8 százalék tartja elfogadhatónak.

A felmérés szerint országos összesítésben meglehetősen megosztott a lakosság: 40 százalék a nagyobb egységet, 32 százalék a hangsúlyosabb regionális fejlődést, 12 százalék az ország kettéválását támogatja. A jelenlegi (jelentős részben a régiókra épülő, de a legfontosabb kérdésekben még központi irányítású) helyzet megőrzését csak 8 százalék tartja elfogadhatónak.
    Megoszlik a vélemény arról is, milyen legyen a főváros, Brüsszel jövője. A legtöbben (országosan 31 százalék) egy flamand-vallon közös irányítást támogatnak, szemben a jelenlegi helyzettel, az uniós főváros önálló régióként való kezelésével, amelyet 26 százalék szeretne megőrizni. Brüsszelen belül teljesen önálló európai uniós körzet létrehozását 9 százalék tartaná helyesnek, míg a főváros régiójának független országgá válását 5 százalék támogatja.
    Kitért a közvélemény-kutatás arra is, mit tartana követendő útnak a lakosság, ha sor kerülne az ország szétszakadására. Ez esetben 35 százalék egy Vallónia-Brüsszel föderációt és független Flandriát látna szívesen, míg 23 százalék három független állam, 26 százalék pedig Vallónia (és Brüsszel) Franciaországhoz csatolása mellett tenné le a voksát.
    Belgiumban a júniusi választások óta nem sikerült kormányt alakítani. Ennek legfőbb oka, hogy a különböző régiók pártjai évek óta nem jutnak kompromisszumra az ország szerkezetének, intézményes berendezkedésének hosszú távú megoldást jelentő átalakításáról.

MTI - barikad.hu

FRISS HÍREK