Amerika dühös, és tovább fenyegetőzik

Bevezető: 

Mahmud Ahmadinezsad, Irán elnöke pénteken megismételte az ENSZ Közgyűlésében előző nap kifejtett nézeteit a 2001. szeptember 11-i támadások o

Cikk Front kép - 280x185: 

Mahmud Ahmadinezsad, Irán elnöke pénteken megismételte az ENSZ Közgyűlésében előző nap kifejtett nézeteit a 2001. szeptember 11-i támadások okait illetően. Az iráni államfő egy nyilatkozatában azt mondta, hogy mindenképpen „gyanúsnak” tartja  a Világkereskedelmi Központ, illetve a Pentagon elleni merényletek számos körülményét. Ahmadinezsad újságírók feltette a kérdést: „Nem kívánok megfellebbezhetetlen ítéletet mondani az ügyben, de nem érzik úgy, hogy ideje lenne felállítani a merénylet hátterét felderítő tényfeltáró bizottságot?” 

Az ENSZ Közgyűlés előző napi ülésén az iráni államfő arra mutatott rá, hogy egyes feltételezések szerint az „amerikai kormányzaton belül” kell keresni a terrortámadások kitervelőit, akik ürügyet szerettek volna találni arra, hogy „a cionista rezsim védelme érdekében” háborúkat indítsanak a Közel-Keleten.

Mint az várható volt, az iráni elnök szókimondásával ismét sikerült alaposan felidegesítette az  amerikaiakat. A Fehér Ház közleményében „a felháborítónak és visszatetsző megnyilatkozások hosszú sorában a legutóbbinak” nevezte Ahmadinezsad elnök szeptember 11-ével kapcsolatos kijelentéseit, melyek „tovább mélyítik majd Teherán nemzetközi elszigeteltségét”. Barack Obama, amerikai elnök pedig „sértőnek és gyűlöletkeltőnek” minősítette Ahmadinezsad szavait. "Ráadásul éppen itt, Manhattanban tette ezeket az elfogadhatatlan kijelentéseket, nem messze az egykori Világkereskedelmi Központ épületeitől, ahol családok sokasága vesztette el szeretteit, és ahol különböző vallású és különböző nemzetekhez tartozó emberek haltak meg” - háborgott az amerikai elnök pénteken a BBC perzsa nyelvű műsorában sugárzott interjújában. Barack Obama korábban az ENSZ Közgyűlésén azt hangoztatta, hogy a diplomáciai megoldás továbbra is lehetséges az iráni atomprogram ügyében, azonban mint mondta, a perzsa államnak teljesítenie kell a „nemzetközi közösség” - vagyis lényegében Izrael, az USA és csatlósaik – összes feltételét. Az iráni államfő ugyanakkor, mint számtalan más alkalommal, a közgyűlésen elmondott beszédében most is leszögezte: Irán nukleáris programja békés célokat szolgál. Tény, ami tény: senki sem tudott bizonyítékokkal előállni arra vonatkozóan, hogy Teherán valóban atomfegyver előállításán munkálkodna.

James Bays, az Al-Dzsazira arab hírtelevízió tudósítója arról számolt be, hogy Ahmadinezsad szeptember 11-ével kapcsolatos megjegyzései valóban érzékeny pontra tapintottak. „Nagyon sok ember, akivel beszéltem, mérhetetlenül fel van háborodva” - jelentette az újságíró. Aki ugyanakkor úgy vélekedett, hogy akármennyire is dühös az amerikai vezetés, a „két ország közötti tárgyalások megkezdésére most komoly lehetőség kínálkozik, melyet Washington nem szeretne elszalasztani” - fejtegette az Al-Dzsazira hírtelevízió tudósítója.  

Mahmud Ahmadinezsad iráni államfő egy pénteki sajtótájékoztatóján – miként az ENSZ Közgyűlésen elhangzott beszédében - szintén azt hangoztatta, hogy kész eszmecserét folytatni a „nemzetközi közösség” képviselőivel. Mint mondta, egy magas rangú iráni diplomata már a jövő hónapban tárgyalóasztalhoz ülhet a „nagyhatalmak” diplomatáival annak érdekében, hogy megértesse velük: hazája nem törekszik nukleáris fegyver előállítására, az iráni atomprogram kizárólag békés célokat szolgál.    

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ez év júniusában immár negyedik alkalommal rendelt el szankciókat a perzsa állammal szemben, Teherán atomfegyver előállítására irányuló feltételezett törekvései miatt. Az USA és az Európai Unió pedig még további kereskedelmi korlátozásokat is életbe léptetett Irán térdre kényszerítése céljából. Amikor Barack Obamát pénteken arról kérdezték, mit fog tenni abban az esetben, ha a „szankciók nem vezetnek eredményre”, az amerikai elnök a következőt válaszolta: „Számos lehetőség áll előttünk, melyekről konzultálni kívánunk a nemzetközi közösséggel is”. Vagyis Washington burkoltan – és megint csak a „nemzetközi közösség” nevében - ismét kilátásba helyezte a háború lehetőségét, amennyiben  Teherán nem lenne hajlandó engedelmeskedni a washingtoni utasításoknak. De vajon a „nemzetközi közösség”, vagyis a világ népei helyeselnék-e a perzsa állam elleni katonai csapást? És vajon a valódi „nemzetközi közösségnek” (ami persze nem egyenlő az USA-val és a felügyelete alatt álló csatlós államok vezetőivel) nem éppen Amerika mérhetetlen arroganciájából, gyarmati háborúiból és világhatalmi törekvéseiből van éppen elege? 

 Zábori László

FRISS HÍREK