Egy nappal rövidebb lesz a kampánycsend
2010, szeptember 25 - 19:16
Bevezető:
Az októberi önkormányzati választáson a korábbi választásoktól eltérően már csak a szavazás napján, a szavazókörök bezárásáig lesz érvényben a kampánycsend. Ez azt jelenti,
Az októberi önkormányzati választáson a korábbi választásoktól eltérően már csak a szavazás napján, a szavazókörök bezárásáig lesz érvényben a kampánycsend. Ez azt jelenti, hogy a kampánytiltás időkorlátja 43-ról 19 órára csökkent.
Az Országgyűlés a nyáron módosította a választási eljárásról szóló törvényt, amely rendelkezik a kampánycsendről. A korábbi szabályozás szerint kampányt folytatni a szavazást megelőző nap (szombat) 0 órától a szavazás végéig volt tilos, vagyis a kampánycsend 43 órás volt. Az új szabályozás szerint a kampánycsend kizárólag a szavazás napján, a szavazás befejezéséig van érvényben.
A kampánycsend megsértésének minősül a választópolgárok választói akaratának befolyásolása, így különösen a jelölt vagy a jelölőszervezet által ingyenesen juttatott szolgáltatás (ide értve a szavazásra történő szervezett szállítást, étel-ital adását), pártjelvények, zászlók, pártszimbólumok, a jelölt fényképét vagy nevét tartalmazó tárgyak osztogatása, választási plakát elhelyezése, a választói akarat befolyásolására alkalmas információk szolgáltatása elektronikus vagy más úton.
A kampánycsend megsértésének minősül az Országos Választási Bizottság állásfoglalása szerint az, ha a kampánycsend idejére bárki politikai gyűlést, tüntetést szervez. Tilos továbbá a pártszimbólumok használata, pártokhoz köthető egyenruha viselése a választási szervek hivatalos helyiségeiben, így különösen a szavazóhelyiségekben.
Kampánycsend idején sem új, sem korábbi közvélemény-kutatás eredményét nem lehet közzétenni.
A kampánycsend előtt megjelent sajtótermék azonban nem lehet kampánycsendsértő, azaz az újságárusoknak nem kell beszedniük a standokról az ilyen kiadványokat.
A választási bizottságok azonban mindig egyedileg, esetről esetre döntik el, mi minősül kampánycsendet sértőnek; a jogorvoslati eljárásokban pedig végső soron a bíróságok döntenek az egyes ügyekben.
MTI - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 16:01
A nemzeti tudat részévé kell tenni a kommunista diktatúra rémségeit
- 15:41
Valamennyi sípályát megnyitották a bükki síparadicsomban
- 15:20
Letartóztatások a dagadó brit sajtóbotrányban
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást
- 11:18
Ahmadinezsád: Irán jelentős nukleáris előrelépésekről számol majd be
- 11:11
Magas a levegő szennyezettsége országszerte
- 10:42
Közúton viszik a jégtörőket Tiszacsegére
- 10:32
Akadozik a vízszolgáltatás Miskolc egy részén
- 10:12
barikádTV: A szebb jövőért kértek segítséget Medgyesegyházán
- 09:55
Cenzúrázható lesz az internet
- 09:39
15 milliárdos kárt okozhattak a MÁV-nak
- 09:20
Kadhafi egyik fia visszatérne Líbiába
- 09:00
Obamát akarta likvidálni egy üzbég férfi
- 08:50
Védelmet kaphatnak a kommunista diktatúrák kitelepített áldozatai
- 08:33
Hackerek bénították meg a CIA honlapját
- 08:29
A görög kormány jóváhagyta az EU-IMF-hitelmegállapodást
- 08:18
Illegális bevándorlók ostromolják a határokat
- 22:06
Ügyészségen a MÁV-székház ügye
- 21:55
Ankara: katasztrófa volna az Irán elleni háború
- 21:02
Tovább fosztogatnak Bagon
- 20:39
A görög radikális jobboldal beintett Brüsszelnek
- 19:56
Szombaton temetik a visontai Jobbik egyik alapítóját
- 19:48
A névtelen fegyver
- 19:39
Arculcsapás volt az első fizetés
- 19:08
Malina Hedvig mellett is kiállnak a pozsonyi tüntetők
- 18:50
Bundabotrány: bedől az Aczél elleni vád?
- 18:44
Magas rangú hírszerzők a vádlottak padján Törökországban
- 18:21
Zuhannak az európai tőzsdék
- 18:04
A nap képe: hóba taposott Föld az ELTE-n
- 17:57
Még több ügyben emelhetnek vádat Geréb Ágnes ellen
- 17:40
Magyar helységnévtáblákat helyezett ki az MKP
- 17:29
Jobbik: abszurd, hogy a kommunista utódpárt akar feloszlatni minket
- 17:05
Spanyolországban kapcsolták le Djindjic egyik gyilkosát
- 16:37
A prémium-botrány miatt távozik a BKV vezérigazgatója?
- 16:25
Politikai boszorkányüldözés vörös lepelben
- 16:21
Vona Gábor a Ma Reggelben
- 16:16
A Ryanair veheti át a Malév helyét
- 16:09
Gyorshír: Lemondott a BKV vezérigazgatója
- 15:58
A Jobbik vizsgálatot követel a BKV-prémiumok ügyében
- 15:47
Rács mögött a nyíregyházi Egészségügyi Holding vezetője
- 15:19
Leminősítette Egyiptomot a Standard & Poor's
- 14:59
Elítéltek egy orosz mérnököt a CIA-vel való együttműködésért
- 14:44
Rijád: megingott az ENSZ iránti bizalom
- 14:35
Romániában már 57 áldozata van a hidegnek
- 14:20
Fazekas: a szembesítés nem vezetett eredményre
- 14:16
Profi párt és mozgalom a cél
- 14:10
Gyalogost gázoltak halálra a 42-es főúton
- 14:09
Az utolsó szó jogán is tagadtak a Hunvald-ügy vádlottai
- 13:52
Újabb hajléktalan lett a tél áldozata
- 13:44
Két év letöltendő a bábának
- 13:20
Öngyilkosság, nem szurkálás történt Sopronban
- 13:18
Pénteken 73 millió köbméter földgázfelhasználás várható
- 13:09
Szerb tömeggyilkost véd Anglia
- 13:05
Orvvadászt fogtak el Mátraszelén
- 12:49
Németország kiutasított négy szíriai diplomatát
- 12:43
Két robbantásos merénylet Aleppóban
- 12:35
Tizenhét további felekezetet kaphat egyházi elismerést
- 12:21
Nemzeti zenekarok a Petőfi Csarnokban!
- 12:19
Nem közlekedik két szerb kishatárforgalmi vonat
- 12:17
Az Internazionale cáfolja, hogy szerződtetné Fabio Capellót
- 12:05
Gázórát és gázcsöveket loptak el Nemesdéden




