Címlap Bemutatkoznak a Jobbik polgármesterjelöltjei - Nótin Tamás
2010, szeptember 26 - 12:32
Bevezető:
„Tenni valamit Magyarország szebb jövőjéért”
Történelem-szeretete vezette a politika világába az emberi kapcsolatok építésére és ápolására sokat adó, családi, baráti, ill
Cikk Front kép - 280x185:
„Tenni valamit Magyarország szebb jövőjéért”
Történelem-szeretete vezette a politika világába az emberi kapcsolatok építésére és ápolására sokat adó, családi, baráti, illetve jobbikos csapattagjaira bátran támaszkodó, valódi „társasági embert”. Programjában az elszámoltatás, az egészségügy, a környezetvédelem, és a tömegsport támogatása szerepel kiemelt helyen. A zöldterületek védelmében építési moratóriumot rendelne el, viszont egy sportcsarnokot építtetne a rákosmenteieknek. Nótin Tamást, a Jobbik XVII. kerületi polgármesterjelöltjét kérdeztük.
Miért a Jobbik? Vagyis mi vezeti az embert arra, hogy miközben a nemzeti radikális pártot minden oldalról támadják, elvállalja a polgármester-jelöltséget?
Már kisiskolás koromban felkeltette érdeklődésemet a történelem, amely a kedvenc tantárgyam volt. A történelem szeretetén keresztül vezetett az út a politikáig. Hiszem, hogy egy nemzet, amelynek államisága több mint ezeréves, őstörténete pedig még távolabbi múltra tekint vissza, többre hivatott annál, mintsem hogy civakodó, korrupt politikusok, illetve idegen kizsákmányoló hatalmak rabszolgája legyen. 2008-ban azért léptem be a Jobbikba, mert a nemzeti érdekképviselet újjászületését a mozgalomban láttam megvalósulni. Nem voltak ambícióim, csak segíteni akartam, tenni valamit Magyarország szebb jövőjéért. A hitem volt az, ami hajtott, amikor megírtam egy publicisztikát, mentem szórólapozni, „kopogtatót” gyűjteni, vagy szavazatot számolni. Bármihez is fogtam a pártban, azt mindig meggyőződésből tettem. Jobbikos polgármester-jelöltként is a hitem, az meggyőződésem, és a mögöttem felsorakozó csapat, a családom, a barátaim bizalma az, amely erővel tölt el, illetve felvértez a támadások ellen.
Magánemberként hogyan jellemezné önmagát, mivel foglalkozik?
Jelenleg egy telekommunikációs cégnél dolgozom ügyintézőként, ahol reklamációs ügyeket oldok meg. Szabadidőmet, ha csak lehet, szeretem aktív pihenéssel tölteni. Szerencsére rengeteg barátom van, akik nélkül biztosan borzasztóan egyhangú lenne az életem. Számomra fontosak az emberi kapcsolatok, nekem az a kikapcsolódás, amikor társaságban lehetek.
A kerület szülötte, vagy esetleg a munka, netán a párválasztás tette XVII. kerületivé?
Szüleimmel és húgommal 1988 óta élünk a XVII. kerületben. Előbb Rákoscsabán laktunk, majd a városközpontba, Rákoskeresztúrra költöztünk. Általános és középiskolai tanulmányaimat is a kerületben végeztem. Lokálpatriótának vallom magamat. Nem itt születtem, de kora gyerekkorom óta a kerületben élek. A XVII. kerülethez köt minden, a családom, és a barátaim is.
Polgármester-jelölti programját milyen elvek alapján állította össze, és melyek a legfontosabb elemei?
A programot az alapszervezettel, illetve az önkormányzati képviselőjelöltekkel közösen állítottuk össze. Először körzetekre bontva készítettünk egy problématérképet, majd a feltárt ügyekre megoldásokat kerestünk. Programunk egyik leghangsúlyosabb pontja a helyi szintű elszámoltatás, majd az egészségügy fejlesztése és a környezetvédelem. A XVII. kerület Budapest legnagyobb területű önkormányzata, ahol a lakók száma is évről-évre növekszik. Ezzel együtt nő a környezet terhelése és csökken a zöldterületek aránya. Éppen ezért fontosnak tartjuk, hogy beépítési moratóriumot kezdeményezzünk, kiterjesszük a szelektív hulladékgyűjtést, és öko oktatóprogramok indítsunk, már az óvodákban. Programunk kiemelt elemei közé tartozik a kerületi sportélet támogatása is. Szerintünk a fiatalok sportolási lehetőségeinek biztosítása kulcsfeladat, ugyanakkor nem elhanyagolható az itt lakók tömegsport tevékenységének támogatása sem. Ezért további fontos feladatunknak tekintjük – a helyi vállalkozók segítségével – egy sportcsarnok minél hamarabbi felépítését.
Amennyiben a Jobbik bejut a képviselő-testületbe, kivel lesz hajlandó együttműködni és milyen formában?
Erre a kérdésre ugyanazt tudom reagálni, amit az országgyűlési választások előtt a képviselőjelöltjeink is válaszoltak. Az emberek és a kerület érdekeiért szeretnék dolgozni a képviselő-testületben. Minden, e célt szolgáló javaslatot meg fogunk szavazni, de a Rákosmentén élők érdekei ellen szóló kezdeményezések ellen keményen fel fogunk lépni. Döntésemet egy esetleges együttműködéssel kapcsolatban is ez a cél fogja befolyásolni. Bár azt meg szeretném jegyezni, hogy önálló frakcióval készülünk az önkormányzatba.
Gyenge Zsolt -barikad.hu
FRISS HÍREK
- 16:11
NATO közeledés Izraelhez
- 16:01
A nemzeti tudat részévé kell tenni a kommunista diktatúra rémségeit
- 15:41
Valamennyi sípályát megnyitották a bükki síparadicsomban
- 15:20
Letartóztatások a dagadó brit sajtóbotrányban
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást
- 11:18
Ahmadinezsád: Irán jelentős nukleáris előrelépésekről számol majd be
- 11:11
Magas a levegő szennyezettsége országszerte
- 10:42
Közúton viszik a jégtörőket Tiszacsegére
- 10:32
Akadozik a vízszolgáltatás Miskolc egy részén
- 10:12
barikádTV: A szebb jövőért kértek segítséget Medgyesegyházán
- 09:55
Cenzúrázható lesz az internet
- 09:39
15 milliárdos kárt okozhattak a MÁV-nak
- 09:20
Kadhafi egyik fia visszatérne Líbiába
- 09:00
Obamát akarta likvidálni egy üzbég férfi
- 08:50
Védelmet kaphatnak a kommunista diktatúrák kitelepített áldozatai
- 08:33
Hackerek bénították meg a CIA honlapját
- 08:29
A görög kormány jóváhagyta az EU-IMF-hitelmegállapodást
- 08:18
Illegális bevándorlók ostromolják a határokat
- 22:06
Ügyészségen a MÁV-székház ügye
- 21:55
Ankara: katasztrófa volna az Irán elleni háború
- 21:02
Tovább fosztogatnak Bagon
- 20:39
A görög radikális jobboldal beintett Brüsszelnek
- 19:56
Szombaton temetik a visontai Jobbik egyik alapítóját
- 19:48
A névtelen fegyver
- 19:39
Arculcsapás volt az első fizetés
- 19:08
Malina Hedvig mellett is kiállnak a pozsonyi tüntetők
- 18:50
Bundabotrány: bedől az Aczél elleni vád?
- 18:44
Magas rangú hírszerzők a vádlottak padján Törökországban
- 18:21
Zuhannak az európai tőzsdék
- 18:04
A nap képe: hóba taposott Föld az ELTE-n
- 17:57
Még több ügyben emelhetnek vádat Geréb Ágnes ellen
- 17:40
Magyar helységnévtáblákat helyezett ki az MKP
- 17:29
Jobbik: abszurd, hogy a kommunista utódpárt akar feloszlatni minket
- 17:05
Spanyolországban kapcsolták le Djindjic egyik gyilkosát
- 16:37
A prémium-botrány miatt távozik a BKV vezérigazgatója?
- 16:25
Politikai boszorkányüldözés vörös lepelben
- 16:21
Vona Gábor a Ma Reggelben
- 16:16
A Ryanair veheti át a Malév helyét
- 16:09
Gyorshír: Lemondott a BKV vezérigazgatója
- 15:58
A Jobbik vizsgálatot követel a BKV-prémiumok ügyében
- 15:47
Rács mögött a nyíregyházi Egészségügyi Holding vezetője
- 15:19
Leminősítette Egyiptomot a Standard & Poor's
- 14:59
Elítéltek egy orosz mérnököt a CIA-vel való együttműködésért
- 14:44
Rijád: megingott az ENSZ iránti bizalom
- 14:35
Romániában már 57 áldozata van a hidegnek
- 14:20
Fazekas: a szembesítés nem vezetett eredményre
- 14:16
Profi párt és mozgalom a cél
- 14:10
Gyalogost gázoltak halálra a 42-es főúton
- 14:09
Az utolsó szó jogán is tagadtak a Hunvald-ügy vádlottai
- 13:52
Újabb hajléktalan lett a tél áldozata
- 13:44
Két év letöltendő a bábának
- 13:20
Öngyilkosság, nem szurkálás történt Sopronban
- 13:18
Pénteken 73 millió köbméter földgázfelhasználás várható
- 13:09
Szerb tömeggyilkost véd Anglia
- 13:05
Orvvadászt fogtak el Mátraszelén
- 12:49
Németország kiutasított négy szíriai diplomatát
- 12:43
Két robbantásos merénylet Aleppóban
- 12:35
Tizenhét további felekezetet kaphat egyházi elismerést
- 12:21
Nemzeti zenekarok a Petőfi Csarnokban!
- 12:19
Nem közlekedik két szerb kishatárforgalmi vonat
- 12:17
Az Internazionale cáfolja, hogy szerződtetné Fabio Capellót




