Remekelt a Fradi, leégett a Loki
2010, szeptember 27 - 09:30
Bevezető:
Több érdekes eredményt is hozott a labdarúgó NB1 nyolcadik fordulójának vasárnapi játéknapja. Végre nyert a Fradi, a Loki óriásit botlott az újonctól.
Cikk Front kép - 280x185:
A Ferencváros André Schembri három góljával 3–1-re legyőzte a Vasast a labdarúgó NB I nyolcadik fordulójának vasárnapi mérkőzésén. A találkozón a piros-kékek kapusa, Végh Zoltán beállította Kuttor Attila 560 mérkőzéses élvonalbeli rekordját.
A Ferencváros kezdte nagyobb mezőnyfölényben a mérkőzést, de helyzetek sokáig az egyik oldalon sem adódtak. A 22. percben aztán egy remek egyéni megmozdulás után megszerezte a vezetést a vendégcsapat, miután Emil Miljkovic osztott ki egy fantasztikus gólpasszt.
A bosnyák csatár a bal oldalon kapott labdát, Bakos Szabolcs és Balog Zsolt között betört a tizenhatoson belülre, majd Kovács mellett is elfutott, és az alapvonalról visszagurított az érkező André Schembrinek, aki négy méterről a hálóba pörgetett. (0–1)
Nyolc perccel később következett az újabb szép Fradi-gól: Schembri és Szrdjan Sztanics kényszerítőzött a Vasas tizenhatosának jobb oldalánál, előbbi lefordult a védőjéről, majd a visszakapott labdát 14 méterről a kapu jobb alsó sarkába lőtte. (0–2)
A második vendég gól után többet birtokolta a labdát a Vasas, az angyalföldiek azonban csak egy igazán nagy helyzetet tudtak kidolgozni: a 34. percben Németh Norbertről maradtak le a Fradi-védők, ám gyenge emelését könnyedén fogta meg Marko Ranilovic.
A második játékrész elején a csereként beálló Lázok János révén gyorsan szépített a Vasas, az angyalföldiek szinte lekopírozták a második Fradi-találatot: Németh kényszerítőzött Lázokkal a jobb oldalon, majd utóbbi 10 méterről Ranilovic alatt a hálóba gurított. (1–2)
Mielőtt azonban a piros-kék szurkolók belelovalták volna magukat az egyenlítésbe, egy perc telt el és máris következett az újabb vendég gól, ismét Schembri!
Andrezinho jobb oldali beadása után a máltai fejelt közelről, Végh Zoltán azonban öklözni tudott, Csedomir Pavicsevics igyekezett szögletre menteni, de a labdával Schembrit találta telibe, akinek lábáról közelről a kapuba pattant a játékszer. (1–3)
A folytatásban mindkét együttesnek több gólszerzési lehetősége is adódott – Schembri akár négyet is jegyezhetett volna, de Andrezinho is kihagyott egy ziccert, míg a túloldalon Karim Benunesz lövése kerülte el centikkel a kaput –, de az eredmény már nem változott: a Ferencváros két vereség után győzött.
A Siófok már az első félidőben kiütötte a Lokit
A 8. fordulóban a tizenharmadik helyen álló újonc Siófok a bajnoki címvédő, jelenleg hatodik Debrecent fogadta. A papírforma a vendégek sikerét jósolta, ehhez képest a hazaiak Tusori Richárd és Sowunmi Tomas duplájával a szünetben már 4–0-ra vezettek. A második játékrészben aztán Szakály Péter büntetőből megszerezte a Loki becsületgólját, de többre már nem futotta a bajnok erejéből.
Alaposan megnőtt az étvágya a Balaton-partiaknak a Fradi legyőzése óta. Mi sem jelezte ezt jobban, mint hogy az újonc gárda a bajnoki címvédő ellen is négy-öt támadóval lépett pályára. Ez persze még nem jelentette volna automatikusan azt, hogy rögvest támadásba lendül, de a hazai gárda nem ijedt meg a neves ellenféltől...
Nemhogy nem ijedt meg: a 11. percben már vezetett is, miután egy jobb oldali szögletet követően Tusori 7 méterről a kapu jobb oldalába fejelt (1–0). Ráadásul, mielőtt a debreceniek ocsúdhattak volna, újabb gólt kaptak: a 19. percben Lukács Tihamér kiugratta Sowunmit, aki két védő szorításában 14 méterről Malinauskas mellett a jobb oldali kapufa segítségével talált a hálóba (2–0).
A Loki megpróbáltatásai ezzel még nem értek véget: újabb két perccel később Sowunmi duplázhatott volna, de a földre fejelt labdája a lécről az alapvonalon túlra pattant, míg a 28. percben Lukács szabadrúgását bravúrral mentette szögletre Malinauskas. Csakhogy a szögletből Sowunmi 6 méterről a kapu bal felső sarkába fejelt – 3–0, fél óra elteltével!
A vendégek gyakorlatilag ekkor ébredtek, de ekkor meg Molnár percei következtek. Előbb Kabát közeli, majd Czvitkovics távolabbi lövését fogta a hazai kapus. Aztán Coulibaly lövése, majd két perccel később a fejese akadt el benne.
A félidő hajrája megint a hazaiaké volt: a 43. percben előbb Lukács szögletét kiütötte Malinauskas a gólvonalról, majd Tusori fejesét rúgta ki Bódi a gólvonal mögül. Akik ennél a lehetőségnél már gólt kiáltottak, azok egy perccel később ezt újból megtehették, Lukács Tusorihoz passzolt, aki lefordult Bódiról, és 10 méterről a kapu bal alsó sarkába lőtt (4–0).
Ez aztán a kiütés! Nem is csoda, hogy Herczeg András a szünetben mindkét támadóját lecserélte: Kabát és Coulibaly helyén Szilágyi és Yannick folytatta a játékot. Ennek gyorsan meg is lett az eredménye, mert Fehér kezezett a 16-oson belül, s a büntetőt Szakály Péter értékesítette (4–1).
Ezt követően a hazaiak inkább a játék lassítására törekedtek, így nem csoda, hogy a futballnak inkább a küzdő jellege dominált. Ezt bizonyítja az is, hogy tíz perc alatt négy sárga lapot osztott ki Iványi Zoltán játékvezető. A debreceniek nyomtak ugyan, de nagyobb gólszerzési lehetőségük nem akadt, inkább távolról ijesztgettek.
Otthon kapott ki a Győri ETO is
A labdarúgó NB I 8. fordulóban a hetedik helyen álló Győr a tizenegyedik Zalaegerszeget fogadta. Bár nagy küzdelem folyt a pályán, a kapuk csak ritkán forogtak veszélyben. Egy ilyen kivétel során a 84. percben a csereként beálló Milan Bogunovics szabadrúgásból bevette a győriek kapuját, ezzel nyert idegenben a ZTE.
Ígéretesen indult a találkozó, miután a vendégek holland légiósa, Rajcomar már az első percben kétszer is tesztelte Sztevanovics kapust. Ám amilyen jól indult, olyan silányan folytatódott a mérkőzés: ezt követően csak tapogatózott a két csapat az első negyedórában.
Aztán előbb Máté (26 méter), majd Alekszidze (28) lőtt távolról kapu mellé. Húsz perc elteltével már a 16-oson belülre is bemerészkedtek a felek: itt Pavicevic, ott Koltai és Alekszidze próbálkozott, de a kaput nekik sem sikerült eltalálniuk, mint ahogyan Völgyi 32 méteres szabadrúgása is fölé szállt.
Közben nagy küzdelem zajlott a pályán, amit az is bizonyít, hogy a félidő második részében négyszer is villant a sárga lap. Helyzet azonban továbbra is csak elvétve akadt.
A mérkőzés képe a második félidőre sem változott különösebben: távoli lövések, kemény mezőnymunka, kevés helyzet. A legnagyobb izgalmat egy óra elteltével egy pályára berohanó szurkoló okozta, de őt a kezdőkörben gyorsan hatástalanították a rendezők.
A nézők a félidő közepén unták el a tesze-toszaságot, hangos füttyel adva a játékosok tudtára nemtetszésüket. Na, erre még kevésbé fociztak a hazaiak, a játékot ekkor egyértelműen a zalaiak irányították, de helyzetbe ők sem kerültek. Végül a 84. percben siker koronázta próbálkozásaikat: a csereként beálló Bogunovics gyönyörű szabadrúgásgóllal megszerezte a vezetést a vendégeknek (0–1).
A meccsen egyik csapat sem érdemelt volna három pontot, noha a zalaiak közelebb álltak a győzelemhez. Sikerével a ZTE a tabella nyolcadik helyére jött fel.
nso.hu - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 21:59
Capellót elűzte a politikai korrektség az angol kispadról
- 21:41
Tömegverekedés a szülészeten
- 21:27
Csak adósságtörlesztésre használhatják a görögök az uniós pénzeket
- 21:02
A MÁV mint „fejőstehén”- 2. rész
- 20:53
Az Európai Bizottsághoz fordult a HÖOK
- 20:46
Félelem és reszketés Washingtonban: a Fidesz egyetlen alternatívája a Jobbik
- 20:32
Ezentúl közvetlenül választják elnöküket a csehek
- 20:15
Nálunk mutatja be vb-pályázatát Uruguay és Argentína
- 20:00
Eltemették az Etiópiában meggyilkolt magyar geográfust
- 19:50
Tesco-botrány: súgtak, vagy nem súgtak?
- 19:33
Ősztől több magyar osztály indul Szatmárban
- 19:19
Furcsa tél: csak Izlandon nem fagyoskodnak
- 18:50
Vége az olcsó kínai munkaerőnek: minden évben emelik a minmálbért
- 18:37
Isztambul nemzetközi értekezletet sürget Szíria ügyében
- 18:09
Milliárdos károkat okozott az aszály
- 17:57
A Moszadnak dolgozott a szlovák belügyminiszter?
- 17:53
Csángó-ügy: a kormány visszaélésekre hivatkozik
- 17:44
Egy hun testvérháború
- 17:30
Lelőhető lesz a felfegyverzett bűnöző
- 17:11
Megalakulhat a reptér privatizációját vizsgáló bizottság
- 16:44
Nem fogta el kőrözött ismerősét a rendőr
- 16:11
Csehországban korlátozzák a képviselők mentelmi jogát
- 16:02
Csanádi Gábor Ferenc: Ez a Való Világ!
- 15:58
Nem a válság miatt épít le a Nokia
- 15:27
Két út még mindig járhatatlan Borsodban
- 15:05
Ékszertolvajt fogtak el Kőbányán
- 14:56
Az építész szakmával egyeztetnek a Puskás ügyében
- 14:49
Kisiklott egy 41-es villamos a Móricz Zsigmond körtéren
- 14:42
Ezer milliárdos adósság jöhet a Malév-csőd után?
- 14:29
A franciák halasztják az államadósság csökkentését
- 14:22
Oroszország kevesebb gázt szállít?
- 13:59
Magyar tulajdonos szünteti meg az erdélyi magyar televíziózást?
- 13:54
Fiatalokból fog állni az új román kormány
- 13:53
Libalegelő lesz a Liszt Ferenc repülőtérből?
- 13:49
A lengyel központi bank nem változtatott irányadó kamatlábán
- 13:35
Balzsay április 21-én Sartison ellen védhet címet
- 13:28
Bulgária fizetett a transzbalkáni olajvezetéktervből történő kilépésért
- 13:16
Tizenöt Volán-busz nem indult el Tolnában
- 13:05
Orbán bezzegcége több mint kétezer embert tesz utcára
- 13:05
Idén már 55 ember halálát okozta kihűlés
- 12:47
Orbán előkészítette az IMF-megállapodást és a megszorításokat
- 12:44
A Jobbik szerint megmenthető lett volna a Malév
- 12:37
A pártok közül a Jobbik 2011 nyertese
- 12:26
"Mért kell kilépni az EU-ból", avagy Kelet felé tágasabb
- 11:51
Nincs válság: a BMW csoport tovább növelte eladásait
- 11:48
Történeti táj minősítést kapott a tokaji borvidék
- 11:43
Új tömegközlekedési szolgáltatót keres Salgótarján
- 11:38
Megütközést keltett a lengyel kiállás Magyarország mellett
- 11:38
Hat megyében másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat
- 11:27
Az idén tovább nőhet a külkereskedelmi aktívum
- 11:19
Auster – és a Nyugat – kapott Erdogantól
- 11:03
Síparadicsom épülhet Hargitafürdőn, 18 pályát alakítanának ki
- 10:42
Újabb konfliktus Észak-Kenyában
- 10:30
Rostás Pál magyar huszár szobrát állítják helyre Szlovéniában
- 10:20
Elítéli a külföldi munkavállalás tananyaggá tételét a Jobbik
- 10:07
Szaka kincsek az Újvilágban
- 09:44
Műszaki hiba miatt több vonalon késnek a vonatok
- 09:34
Több mint 10 százalékkal nőtt a külkereskedelmi termékforgalom
- 09:06
Santorum feltámadt, három államban győzött
- 09:00
Nemzeti zenekarok a Petőfi Csarnokban!
- 08:55
Folytatódtak a harcok Lavrov látogatása után Szíriában
- 08:34
Már a héten vitázhatnak az árfolyamgátról
- 08:26
Szmogriadó tájékoztatási fokozata a fővárosban
- 07:56
Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy fiatal lány Szombathelyen
- 07:42
Erősödött a forint szerda reggelre
- 21:46
A börtönőrök is segítették Djindjic gyilkosának szökését?
- 21:28
Contador ártatlannak vallja magát
- 21:16
Több mint 400 gyermeket öltek meg a szíriai felkelés kezdete óta
- 20:55
Harmincra nőtt a hideg áldozatainak száma Olaszországban
- 20:45
Az ÁSZ takarékosságra int, a debreceni vezetők jutalmakat osztogatnak
- 20:36
Gyújtogatót keres a tatabányai rendőrség
- 20:22
Megalakult a Csend Hangja Klaszter
- 20:19
MAZSIHISZ: tiltsák ki Gyöngyösit a külügyi bizottságból!
- 20:15
Drogterjesztőket fogott el a rendőrség
- 19:48
Nőtt a nyersolaj ára




