Erő a magyarságból - interjú Vona Gáborral a Magyar Gárdáról
2007, augusztus 2 - 00:28
Vona Gábor: Katasztrófahelyzet?Tavasz óta egyre-másra alakulnak a jobboldalon önvédelmi jellegű csoportok. Az utóbbi napokban egyre több hír kering arról, hogy Magyar Gárda néven bont zászlót egy hazafias szervezet. Egyesek szerint a Nemzetőrség előkészítése indult meg, mások a Jobbik magánhadseregéről beszélnek, a baloldalon pedig az újfasizmus rémképét festegetik a falra. Szerkesztőségünk megkereste Vona Gábort, a Jobbik és a Magyar Gárda Egyesület elnökét, hogy utánajárjon, mi is az igazság valójában.
- A Jobbik Bethlen Gáborról elnevezett programjában szükségesnek tartja a Nemzetőrség felállítását. Az Ön által életre hívott Magyar Gárda efelé tett lépés?
- Egyértelműen. A Magyar Gárda alapító nyilatkozatában feketén-fehéren benne szerepel, hogy a célunk a Nemzetőrség leendő bázisának megteremtése. Addig is békeidőben katasztrófa- és polgárvédelmi, valamint kulturális feladatokat látunk el, háborús helyzetben pedig készek vagyunk a haza védelmére kelni.
- Háborús helyzetben!? Lemaradtam valamiről?
- A huszadik század elejét boldog békeidőnek hívja a történelem, azért, mert akkoriban Európában nem zajlott fegyveres konfliktus. Na de, ne felejtsük el, hogy miközben a párizsi és bécsi szalonokban fülledt táncesteket szerveztek, addig a világban számtalan háború folyt, nemsokára pedig kitört az első világháború. Ma ugyan Európa békés, de a világ szintúgy tele van nyílt és rejtett konfliktussal, háborúval. Bármikor borulhat a jelenlegi status quo. Egy ilyen helyzetben pedig ki fogja megvédeni az országot, a lakosságot? Kóka a helikopteréről?
- Rendben, beszéljünk inkább a békeidőről!
- A tennivalókkal itt is tele a padlás. A felsértett természet miatt egyre gyakoribbá váltak a katasztrófák. Sok helyen nincs működő polgárőrség. A rendőrséget most inkább ne is említsük. A hadisírok gondozását alig végzi valaki. A magyar katonai hagyományok, tradíciók ápolására ugyan nagyon sok jó kezdeményezés van, de ezek egymástól elszigetelten működnek. Ami pedig a legsúlyosabb probléma, és ez a Magyar Gárda fő életre hívó oka, hogy a fiatal generációk elkallódnak. Egy lebutított világban csavarognak. Tudatosan vagy tudattalanul, de keresik az ideálokat, a gyökereket, de csak nagyon keveseknek sikerül kitörni az SZDSZ által körberajzolt szellemi, lelki lágerből. A Magyar Gárda őket akarja megmenteni a jövőnek.
- Ezek szerint egy ifjúsági szervezetről van szó?
- Egyáltalán nem. A 18 év alattiak kadétok lehetnek majd, a 18 év felettiek pedig a Gárda tagjai, tehát számítunk az idősebbekre is. A cél az, hogy a fiatalságot felkészítsük az előtte álló feladatra. Ehhez szükség van mindenkire. Arra is, aki felkészül, arra is, aki felkészít, meg arra is, aki segíti ezt a folyamatot.
- Mégis mire?
- Meg kell menteni a magyarságot. Fizikai, lelki és szellemi értelemben is elérkeztünk arra a határra, amely ki kell, hogy kényszerítse a negyvenévnyi kommunizmus és a 17 évnyi dagonyázás ellenreakcióját. Ez nem fog menni elszigetelt magánakciókkal, csak egy széles egybekapaszkodás által. Azoknak kell összefogniuk a Magyar Gárdában – pártok és határok felett – akikben még van életösztön. És aki belép a Gárdába, erős lesz, mert attól a pillanattól kezdve már nincs többé egyedül. Mindenhol testvérekre lel. Legalábbis ez a cél, amelyet el kell érjünk.
- Nem furcsa, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnökeként pártok felettiségről beszél?
- A Jobbik a Magyar Gárda édesapja. Akarta, hogy megszülessen, jelen volt a kihordásnál, a világra jötténél, óvni, védeni és ápolni fogja a jövőben is, de csak addig, amíg a gyermek nem lesz kellően erős ahhoz, hogy önálló lábra álljon. A Magyar Gárdát egyébiránt nem nekünk kellett volna megalapítanunk, hanem a magyar kormánynak. Hogy miért nem tette meg, szerintem senkinek sem kell magyarázni.
- De hát mégis Ön a Gárda vezetője.
- Ez pontosításra szorul. Én a Magyar Gárda Egyesület elnöke vagyok, amely a működés jogi kereteit adja meg, de magának a Gárdának saját országos és helyi vezetősége lesz. Azok, akik erre a legrátermettebbek. Az elmúlt két hét alatt több száz jelentkező adta le felvételi kérelmét, és senkitől sem kérdezzük, melyik párttal szimpatizál.
- A Magyar Gárda honlapján az áll, hogy augusztus 25-én lesz az első avatás. Mit értsünk ez alatt?
- Ezen a napon 56 ember fog esküt tenni a Gárda céljai mellett a budai Várban. A haza és a nemzet szolgálatára. Az ünnepségen Für Lajos, volt honvédelmi miniszter fogja átadni az 56 alapítónak a megbízásukról szóló oklevelet, valamint vendégül látjuk a Nyírségben már korábban megalakult Nemzeti Őrsereg egy szakaszát.
- És utána?
- Utána igyekszünk a szervezettségünket az egész országra kiterjeszteni, hogy a fent említett feladatokat hatékonyan és széles körben tudjuk elvégezni.
- A média baloldali része várhatóan nem fog majd fukarkodni a minősítésekben. Fasiszta, náci, szélsőjobboldali, hogy csak a leggyakoribbakat említsem. Felkészültek lelkileg erre a nyomásra?
- Sok mindennel szeretnénk foglalkozni, de a baloldali médiával és a médiával úgy általában nem. Tenni fogjuk a dolgunkat, és ennyi. Hogy egyes tévéműsorokban ez miként jelenik meg? Őszintén, számít még bármit is, hogy mondjuk a Heti hetes teljesen lejáratódott, bérszónok résztvevői mit mondanak? Szánalmasak.
- A Magyar Gárda jelszavai a hit, az erő és az akarat. Mire vonatkozik a három szó?
- Hit a magyarságban, erő a magyarságból és akarat a magyarságért.
barikád.hu
FRISS HÍREK
- 20:39
A görög radikális jobboldal beintett Brüsszelnek
- 19:56
Szombaton temetik a visontai Jobbik egyik alapítóját
- 19:48
A névtelen fegyver
- 19:39
Arculcsapás volt az első fizetés
- 19:08
Malina Hedvig mellett is kiállnak a pozsonyi tüntetők
- 18:50
Bundabotrány: bedől az Aczél elleni vád?
- 18:44
Magas rangú hírszerzők a vádlottak padján Törökországban
- 18:21
Zuhannak az európai tőzsdék
- 18:04
A nap képe: hóba taposott Föld az ELTE-n
- 17:57
Még több ügyben emelhetnek vádat Geréb Ágnes ellen
- 17:40
Magyar helységnévtáblákat helyezett ki az MKP
- 17:29
Jobbik: abszurd, hogy a kommunista utódpárt akar feloszlatni minket
- 17:05
Spanyolországban kapcsolták le Djindjic egyik gyilkosát
- 16:37
A prémium-botrány miatt távozik a BKV vezérigazgatója?
- 16:25
Politikai boszorkányüldözés vörös lepelben
- 16:21
Vona Gábor a Ma Reggelben
- 16:16
A Ryanair veheti át a MALÉV helyét
- 16:09
Gyorshír: Lemondott a BKV vezérigazgatója
- 15:58
A Jobbik vizsgálatot követel a BKV-prémiumok ügyében
- 15:47
Rács mögött a nyíregyházi Egészségügyi Holding vezetője
- 15:19
Leminősítette Egyiptomot a Standard & Poor's
- 14:59
Elítéltek egy orosz mérnököt a CIA-vel való együttműködésért
- 14:44
Rijád: megingott az ENSZ iránti bizalom
- 14:35
Romániában már 57 áldozata van a hidegnek
- 14:20
Fazekas: a szembesítés nem vezetett eredményre
- 14:16
Profi párt és mozgalom a cél
- 14:10
Gyalogost gázoltak halálra a 42-es főúton
- 14:09
Az utolsó szó jogán is tagadtak a Hunvald-ügy vádlottai
- 13:52
Újabb hajléktalan lett a tél áldozata
- 13:44
Két év letöltendő a bábának
- 13:20
Öngyilkosság, nem szurkálás történt Sopronban
- 13:18
Pénteken 73 millió köbméter földgázfelhasználás várható
- 13:09
Szerb tömeggyilkost véd Anglia
- 13:05
Orvvadászt fogtak el Mátraszelén
- 12:49
Németország kiutasított négy szíriai diplomatát
- 12:43
Két robbantásos merénylet Aleppóban
- 12:35
Tizenhét további felekezetet kaphat egyházi elismerést
- 12:21
Nemzeti zenekarok a Petőfi Csarnokban!
- 12:19
Nem közlekedik két szerb kishatárforgalmi vonat
- 12:17
Az Internazionale cáfolja, hogy szerződtetné Fabio Capellót
- 12:05
Gázórát és gázcsöveket loptak el Nemesdéden
- 11:42
Kétezer alkalmazottat bocsát el a Malév
- 11:29
A Gazprom a tervezettnél kevesebb gázt exportál Európába
- 11:25
Gyengült péntek reggelre a forint
- 11:20
Halált okozott a francia étvágycsökkentő gyógyszer
- 11:04
17 város levegője számít veszélyesnek az országban
- 10:57
Február 15-ig lehet választani az egyszerűsített bevallást
- 10:44
A zöldhatárról a kórházba vitték az illegális migránsokat
- 10:35
Elmarad a Ferencváros és a Vasas dallasi fellépése
- 10:20
Az a Jófiú, akit a hatalom annak tart
- 10:19
A MÁV mint „fejőstehén” 3. rész
- 10:11
Rendőröket raboltak el beduinok
- 10:05
Parlamenti gyakorlat
- 10:03
A portugál katolikus papok válogatottja nyerte az Eb-t
- 09:45
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- 09:34
EU: Moszkvának szembe kell néznie a valósággal
- 09:32
Fernando Gonzalez márciusban visszavonul
- 09:27
India és Kína verseng az iráni olajért
- 09:19
Baltasar Garzón: hivatalosan is bűnöző
- 09:15
Ma születhet ítélet Geréb Ágnes ügyében
- 09:01
Eltűnt bácsit keresünk
- 08:53
A katasztrófaturizmus újraértelmezése: korrupciótúra
- 08:40
Régészeti múzeum Kínában
- 08:26
Kolompár Gizella elismerte, hogy embercsempész
- 08:16
Újabb vádemelés Sarkozy 2007-es kampányának pénztárnoka ellen
- 08:12
Kórházbezárásokra készülnek?
- 08:00
A magyar himnusznak óriási ereje van
- 21:51
Szmog: riasztási fokozat lép életbe Székesfehérváron
- 21:42
Izrael továbbra sem fogadja el a palesztin kormányt
- 21:24
Gázkazán okozott szén-monoxid-mérgezést Érden
- 21:13
Általános sztrájkra készülnek Görögországban
- 20:49
Történelmi drogfogás egy mexikói ranchon
- 20:34
Izrael támadna, Amerika szankcionálna
- 20:26
Tragikus balesetben hunyt el a visontai Jobbik egyik alapítója
- 20:07
Nap képe: Ki emlékszik még az 1993-as bérletárra?




