Rákosi Gyula: Fradi volt, Fradi lesz, míg a Földön ember lesz...
2007, augusztus 8 - 11:08
Rákosi Gyula: A Fradi örök motorjaA régmúlt egyik felejthetetlen alakjával, Rákosi Gyulával örök szerelméről, a Ferencvárosról beszélgettünk. Róla tudni kell, hogy korát megelőzve, már a hatvanas években is a modern labdarúgás előhírnöke volt. A tízes szám a hátán jelezte, hogy ő a csapat játékmestere. Ám nem elégedett meg pusztán azzal, hogy fazont adva csapatának, a játékot szervezze, a támadásokat segítse. Ha az ellenfél támadott, minden alkalommal segített védekezni is. Ehhez rengeteget kellett futni, hiszen gyakorta előfordult, hogy csapata a tizenhatosánál szerelt, és az ellentámadást már
ő vezényelte.
Rendre elfutott az alapvonalig, és pontos, nyesett beadásából – a legtöbbször - Albert Flórián, a védőket megelőzve bólintott a kapuba. Az ellenfelek ismerték e koreográfiát, ám ellenszert nem tudtak felvonultatni. Ennek oka az volt, hogy Rákosi, mindig egy gondolattal korábban adta be a labdát, mint ahogy azt a védő remélte. Így nem sikerült blokkolni a beadást. Beadásait először e sorok írója
hasonlította David Beckham nyesett beadásaihoz. Azóta sok cikk jelent meg, ahol összehasonlították Rákosit az angol csillaggal. Megkockáztatom, Rákosi sokkal hasznosabban futballozott mint az angol, hiszen a védőmunkája is elsőrangú volt.
A VVK győzelem utánTalán csak szabadrúgásokban múlta felül Beckham Rákosit. Negyvenegyszer ölthette magára a címeres mezt. Tagja volt a Fradi VVK-t nyert csapatának 1965-ben. A Vásárvárosok Kupája a mai UEFA kupa elődje volt. A döntőben Fenyvesi Máté fejesgóljával Torinóban győzték le a Juventus együttesét. Jellemző, hogy akkor a kupagyőzelem Rákosinak 6.200Ft-ot jövedelmezett. Tegyük hozzá, hogy egy gyári munkás akkoriban 2.000Ft-ot vitt haza. Magyar csapat, azóta sem tudta megismételni ezt a bravúrt. A Fradi az egyetlen csapatunk, amely európai kupasikert mondhat magáénak.
Rákosi edzőként is megállta a helyét. Itthon és külföldön is eredményesen dolgozott. Ma is a futball és a Ferencváros jelenti számára az életet. Minden edzésen ott van, és Albert Flóriánnal és Szűcs Lajossal hármasban figyelik a játékosokat. Ha kikérik véleményüket, szívesen segítenek.
Miközben kávénkat kortyolgatjuk, konstatálom, hogy Rákosi tréfás kedve mit sem változott. Hogy éli meg az FTC egykori legendája, hogy immár a második szezont kezdi csapata a második vonalban? - provokálom Rákosit
Hát nem könnyű erről beszélni. Talán fásultabb lettem, itt vagyok az edzéseken, minden érdekel, ugyanúgy mint korábban, de el vagyok keseredve. Már el sem hiszem, hogy jön a befektető, mert annyiszor ígérgettek már.
Szerintem, a csapat mentálisan nem volt képes megnyerni a bajnokságot.
Érdekelne, osztja e véleményemet?
Lehetséges. Hiszen meg volt a lehetősége annak, hogy feljussunk az első osztályba. Most már könnyű okosnak lenni. Bár azt mondom, nagy hiba volt Gellei Imrét elengedni. De továbbmegyek, ha már őt elengedték, ifj. Albert Flóriánnak kellett volna bizalmat szavazni. Ő Gellei segítőjeként pontosan ismerte a csapatot. Ehelyett jött Zoran Kuntic, akinek idő kellett ahhoz, hogy megismerje a belső körülményeket. Persze biztosan nem lehet tudni, hogy Gelleivel bajnokok lehettünk volna, de talán igen.
Most viszont Csank János, - aki már bizonyított az Üllői úton, - kapott bizalmat. Őt jó megoldásnak tartja?
Szerintem a lehetőségek közül a legjobbat választották a klub elöljárói. Csank a munka híve, és látva az edzések intenzitását, merem állítani, hogy nem lesznek fizikális gondjaink. Nincs mese, a Fradinak abszolválnia kell a Keleti csoportot és simán fel kell jutni az élvonalba.
Gondolta- e volna annak idején, hogy bő negyven év távlatából sem tudták magyar csapatok megismételni a Ferencváros egykori VVK-kupa bravúrját?
Őszinte leszek, nem hittem volna. Nehéz sorozaton át jutottunk a döntőbe. Az Atletico Bilbaoval és Manchester Uniteddel is három mérkőzést játszottunk. Anyagi és szervezési okokból játszottuk a döntőt idegenben. Bár nagyon fáradtak voltunk, de úgy gondoltuk, ha már Torinóban vagyunk és a világhírű Juventus az ellenfelünk, mindent megteszünk a sikerért. Ez akkor és ott sikerült nekünk. De ez már a múlt. Ma pedig azért szurkolok, hogy végre rendeződjenek csapatom fiskális problémái. Most, az az első, hogy megnyerjük a másodosztályban a bajnokságot. Arra kérem a szurkolóinkat, hogy segítsék a csapatot. Hiszen tudjuk: Fradi volt, Fradi lesz, míg a Földön ember lesz. Továbbá remélem, hogy az Erkölcs, Erő, Egyetértés a három "E" betű, ami ott díszeleg a Fradi címerén, ismét jellemzi majd a Ferencvárost.
Matejka Tibor
Barikád.hu
(Folytatjuk...)
FRISS HÍREK
- 23:25
Bencsik János: oktatóvideó kezdő rasszistáknak
- 21:56
Miért éppen 168?
- 21:39
Magyar Nemzeti Estek Volner Jánossal
- 21:22
Több órát várakoznak a kamionoknak Ártándnál
- 21:11
XVI. Benedek pápa megnyitotta a böjti időszakot
- 21:01
Drámai helyzetben a görög kisvállalatok
- 20:45
Kilenchavi csúcson a kőolaj ára
- 20:32
Júniusban hirdetnek ítéletet a Mubarak-perben
- 20:26
A Costa Concordia tisztjei és a cég egyes vezetői ellen is vádat emeltek
- 20:16
Rooney nem játszhat csütörtökön
- 20:06
Kozmikus hurrikán a világűrben
- 20:02
Jelentős földgázlelet a Fekete-tenger romániai részén
- 19:47
Látogatási tilalom a szekszárdi kórház szülészetén
- 19:38
Románia meghosszabbítaná a földmoratóriumot
- 19:35
Az Európa Tanács a pedofilok mellett
- 19:29
Ittasan ütközött a fideszes honatya
- 19:14
Rovásírásos Biblia a pápának
- 19:12
A kormány a támadások ellenére is hű az Unióhoz
- 18:44
Külföldi segítséget kért Montenegró a hó miatt
- 18:35
Elévülés okán felmentették Aczélt
- 18:24
Torlódnak a kamionok a csengersimai határállomásnál
- 18:17
Súlyos vasúti baleset Buenos Airesben
- 18:08
"Meneküljetek!"- Tüntettek a BKV dolgozói
- 17:52
Drogterjesztőket fogott el a rendőrség Debrecenben
- 17:43
Az etióp csapatok bevették a szomáliai Baidoát
- 17:37
Őssejtekkel a Parkinson-kór ellen
- 17:30
Torkig vagyok a holokauszttal!
- 17:15
Gázpalack robbant egy kisvárdai melléképületben
- 17:09
Négy újabb holttest a Costa Concordián
- 16:40
A Jobbik kiterjesztené a közkegyelemben részesülők körét
- 16:38
Orosz állítás szerint Ukrajna megcsapolta az export gázvezetéket
- 16:31
Elfogták a debreceni fenyegetőzőt
- 16:23
A kommunizmus áldozataira emlékeznek Budapesten
- 16:18
Hunok a bizánci seregben
- 16:08
Izrael béke helyett telepesít
- 15:56
Egyenesedő kaszák
- 15:38
Jogvédők a nemzet szolgálatában
- 15:34
Zugló nem állatorvosi ló
- 15:20
Balczó Zoltán az uniós fiskális paktumról
- 15:06
A terménylopás szigorúbb büntetését kezdeményezi a Jobbik
- 15:01
Megemlékezések a kommunista diktatúra áldozatairól
- 14:57
Moszva Szíriát és Iránt is védelmébe veszi
- 14:42
Csökkenti-e a biomassza a távhődíjakat a Kiliánban?
- 14:39
Vona: az EU vicsorgó hiénává vált
- 14:37
Andor: "méltányos, arányos és igazságos" az EB döntése
- 14:20
Az Európa Tanács a pedofilok és erőszaktevők "jogaiért" áll ki
- 14:07
Manipulálják a felvidéki közvélemény-kutatásokat
- 14:00
Rendkívüli megszorítások jönnek
- 13:57
Magyarország és Görögország
- 13:47
Gigafizetése miatt távozik a bolgár egészségpénztár vezetője
- 13:23
Felszámolják a demokráciát Görögországban?
- 13:02
Timosenko kis híján meghalt a börtönben?
- 12:41
Kormányellenes tüntetőket ítéltek el Horvátországban
- 12:14
Hátbaszúrás Brüsszelből: 150 milliárdot vesz el tőlünk az Unió
- 11:54
Leváltották a Képíró elleni vádat képviselő ügyészt
- 11:27
Alkotmánybírósággal vizsgáltatnák felül a hallgatói szerződést
- 10:49
Szobrot kap Grosics Gyula
- 10:41
Meghívó a CÉH Egylet magyar hagyományőrző előadássorozatára
- 10:21
Japán polgármester tagadja a nankingi mészárlást
- 10:21
A nagyböjt kezdete
- 10:13
EU-vereség a finn elnökválasztáson
- 10:07
Továbbra is tiltólistán a nemzeti-konzervatív irodalom
- 09:58
Balczó Zoltán a budafoki nemzeti estek vendége lesz
- 09:50
Az ÁPV két vezetőjét gyanúsítják a postaszékház ügyében
- 09:40
Börtönlázadás és ostrom Balin
- 09:36
Szabadlábon a Megaupload alapítója
- 09:05
Egy magyar kieső, két továbbjutó Montereyben
- 08:49
Távozik az ausztrál külügyminiszter
- 08:35
Egy hétig hevert a holttest a lakásban
- 08:33
Orosz-török rivalizálás Kirgizisztánért
- 08:16
Szlovák invázió Rajkán
- 21:50
Egy súlyos sérült egy budai boltrablásban
- 21:44
Fehéroroszország megtagadta a beutazást hat lengyel képviselőtől
- 21:34
Románia kártérítést követel a Vegyépszertől
- 21:14
Gaudi-Nagy Tamás: voltak elnyomók és voltak felkelők




