Bálványok alkonya, avagy a Horthy-korszak másik oldala

Horthy MiklósAz úgynevezett nemzeti körökben manapság igen nagy divatja lett annak, hogy Horthy Miklósra és a Horthy-korszakra – melyet tévesen Horthy-rendszernek is szokás nevezni – valahogy úgy tekintenek, mintha az legalábbis a földi paradicsom lett volna. Ennek persze nyilvánvalóan az az alapja, hogy ami utána jött, egy rövid demokratikus szakasztól eltekintve, rosszabb volt. Akár a nyilas rémuralmat nézzük, akár a kommunisták negyven évét. A másik, ami miatt a Horthy-korszakra pozitívan szokás e körökben tekinteni, az magának a revíziónak és a nemzeti kurzusnak a ténye.

Egy korszakot azonban nem szabad csak az alapján vizsgálni, hogy mennyi területet foglalt vissza, milyen ideológiája volt stb. Maga az első rendszer 1919-20-ban vérben fogant. Véres idők voltak, az oktalan gyilkolásnak azonban jóérzésű magyar ember nem lehet híve. Mellesleg mit hozott 1922-ben ez az egész vissza? Az úri világ restaurálását. Azét az úri világét, amely nemcsak hogy elnyomta az ország lakosságának döntő részét, de jól ismerjük, hova vezette az országot. Azzal, hogy a Monarchia mezőgazdasági egysége lettünk, a második ipari forradalom idején is elzártuk a lehetőségét annak, hogy az ország iparosodjék – Felvidéken, Erdélyben. A nagybirtokrendszer éhbérért (vagy még annyiért sem) dolgoztatott, a cselédek száma magas volt – a Horthy-korszakban valóban három millió koldus országa voltunk. Amikor tehát megvizsgáljuk a korszakot, ezt is figyelembe kell venni, nem csak a szép és jó dolgokat.

Egy korszak megítélésének mércéje lehet az is, hogy a kor társadalmi kérdéseire mennyire tudta a választ megadni. Az, hogy az emberek jóléte és műveltsége növekedjék, részben megvalósult Klebelsberg Kuno, majd Hóman Bálint oktatáspolitikájának köszönhetően. Azonban a paraszti rétegek elégtelen méretű (72% 5 holdnál kisebb) birtokon éltek. Mi lett ennek az eredménye? Az egyke. Ne kelljen tovább osztani a birtokot. Az egyke már a ’30-as években komoly problémája volt a magyar és különösen a paraszti társadalomnak, mely levezethető a birtokviszonyokból. Erre a kérdésre nem tudott a kor vezetése választ adni. A kor igen, ez lett a falukutató népi mozgalom. Csakhogy őket is hallgatásra ítélte a hivatalos állami vezetés.

Bajcsy-Zsilinszky EndreEz pedig a következő problémához vezet, nevezetesen az ellenzéki hangok térnyerésének gondjaira. Az ellenzéknek igazából nemhogy tere nem mindig volt, de gyakran egy-egy erős ellenzéki jelölt indulását durva csalásokkal igyekezett a vezetés megakadályozni, sőt emlékezhetünk kisgazda-gyűlésen csendőrsortűzre (hat halálos áldozat) is. És akkor nem beszéltünk a nyílt szavazás intézményéről, melyek alapot szolgáltattak szavazás után komoly verésekre is. Amikor tehát arról esik szó, hogy mi demokratikus és mi nem, ne csak azt igyekezzük felhozni, ami szánk íze szerint való – legalább a „nemzeti oldal” legyen annyira önkritikus, hogy lássa: piszkos módszerek nem csak most, nem csak a kommunizmusban voltak, de mindig.

Szintén nagy dilemma a revízió kérdése. Minden áron revízió, vagy békés revízió? Vajon nem éppen a revíziós törekvések minél gyorsabb valóra váltása (aprópénzre váltása) vezetett-e oda minket, hogy – rossz oldalon – belesodródtunk a második világháborúba? Utólag persze könnyű okosnak lenni, ezért feltételezésekbe nem bocsátkoznék. Ki-ki döntse el maga.

Kétségtelen, közvetlenül ezekért, legyenek azok csendőri túlkapások, választási csalások, akármik, nem felel Horthy. Horthy lovagiassága és jószándéka megkérdőjelezhetetlen. De azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egy államfői, különösképp egy erős államfői hatalom felelősséggel is jár. Nem ő tehet arról, ami történt, de ő nevezte ki a vezetőket. Felmenthetjük. Tegye meg, aki így érzi. Én nem vádolom. De a jövőre nézve vonjunk le néhány tanulságot:
1. A Horthy-korszakot lehet szeretni és nem szeretni, de amikor arra veszi valaki a bátorságot, hogy Isten helyett ítéletet mondjon, a fentieket is vegye figyelembe.
2. A jóság nem véd meg a bajtól.
3. Amikor elkezdjük építeni a jövőnket, kezeljünk mindent a helyén. Ne akarjunk hetven-nyolcvan évvel ezelőtti dolgokat lemásolni. A magyar demokrácia meg vagyon írva, de nem az urak könyveiben.
4. Nem az az egyetlen fokmérő, ki hogyan viszonyul a Horthy-korszakhoz. Vajon nem lehet-e, hogy a magyarságért legalább annyira aggódott az, aki a korszak ellenzéke volt?
5. A bálványoknak bealkonyult.

Kovács Imre
Barikád.hu