Picipici Nabucco?

Bevezető: 

Európa eljelentéktelenedésével tervei is eljelentéktelenednek.

Cikk Front kép - 280x185: 
Image does not exist anymore or an invalid image

Európa eljelentéktelenedésével tervei is eljelentéktelenednek.

nabucco illusztrációjaEz történik most a Nabucco földgázvezetékkel. Célja az, hogy az Európai Unió energiafüggőségét Oroszországtól csökkentsék. George Bush elnöksége alatt Brüsszel hangos dobpergések közepette jelentette be, hogy támogatja a Kaszpi-tenger vidékéről induló, Oroszországot elkerülő vezetéknek az építését, amelynek eredeti ötlete vélhetően amerikai neokon fejekben fogant.  Annyi biztos, hogy az Egyesült Államok – amelynek az ég világon semmi előnye nem származna a Nabuccóból – örömtáncot lejtett a terv „hallatán”.

Ha minden a tervek szerint haladt volna, idén már vidáman áramlott volna a gáz Európába. Néhány évvel ezelőtt az Európai Unió magyar néppárti delegációja szinte naponta tett hűséges hitesküt a vezeték mellett. Ez még a Fidesz neokon korszakára esett.

Később kiderült, hogy nincs elég földgáz a vezeték táplálására, majd a helyzet egyre rosszabbá vált főként azután, amikor a háttérben az izraeli nyomás egyre erősödött Irán ellen és az unió gondolni sem mert volna rá, mint tette ezt még évekkel ezelőtt, a terv fogantatásakor, hogy a földgáz egy kis részét Irántól vásárolja.

Mára súlyosak a kétségek arra, hogy a vezeték egyáltalában megépül-e.

És tegnap jött a hír:  a Nabucco-vezérkar azt mérlegeli, hogy egy „mini-Nabucco” épülne meg.

A Nabucco eredetileg 4 ezer kilométer hosszan futott volna Törökország keleti, Grúziával közös határától az ausztriai Baumgartenig és az 31 milliárd köbméter földgázt szállított volna. Most arra gondolnak, hogy e helyett a vezetéket csak Bulgáriától építik ki Ausztriáig, a fele kapacitással.

De még ehhez sem lenne elegendő földgáz, mert a nagyreményű azeri Sah Deniz II gázmezővel kapcsolatban komolyak a bizonytalanságok, részben az azeri kormány politikai (kinek értékesít?) szándékai és részben a még feltárás előtt álló mező tényleges teljesítménye ismeretének hiánya miatt.

Azután itt vannak a versenytársak.

A BP a dél-kelet-európai vezetéket tervezi, amely kászpi földgázt szállítana Olaszországba. A Transz-Adria vezeték (TAP) építését a norvég Statoil vezetésével tervezik. A harmadik versenytárs a török-görög „interconnector” (összekapcsoló), amelyet az olasz Edison SpA és a görög DEPA földgáz vállalat közösen tervezi. Valamint – és ez a legerősebb versenytárs – ott van az oroszok által uralt Déli Áramlat földgázvezeték, amelynek olyan óriáspartnerei vannak, mint a német BASF SE és a francia Électricité de France SA. Ez 63 milliárd köbméter földgázt szállítana Európának.

Verdi Nabucco operájának a leghíresebb sora ez: Va', pensiero, sull'ali dorate, azaz szállj, szállj gondolat arany szárnyakon.

Majd ess a földre.

 

Ordosz műhely

 

barikad.hu

FRISS HÍREK