Recesszióba juthat Románia
2012, február 21 - 21:32
A román miniszterelnök nem tartja kizártnak, hogy Románia recesszióba jut.
Mihai Razvan Ungureanu egy a visszaesés kockázatát firtató újságírói kérdésre válaszolva kedden azt mondta: "mindenféle kockázattal számolunk". A román kormányfő az IMF és az Európai Bizottság küldöttségével tervezett szerdai találkozója előtt beszélt kormánya gazdaságpolitikájáról.
A román gazdaság teljesítménye tavaly 2,5 százalékkal nőtt, az utolsó negyedévben viszont 0,2 százalékkal esett vissza az előző negyedévhez képest. Gazdasági elemzők azt valószínűsítik, hogy 2012 első három hónapja is visszaesést hoz, és Románia úgynevezett technikai recesszióba lép (vagyis a GDP két egymást követő negyedévben visszaesik).
Ungureanu meghívására szerdán érkezik Bukarestbe Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségvezetője és Székely István Pál, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért felelős főigazgatóságának kutatási igazgatója. A román miniszterelnök szerint kormánya azt szeretné jelezni a nemzetközi hitelintézeteknek, hogy tiszteletben tartja elődje makrogazdasági vállalásait.
Románia 2009-ben drasztikus költségvetési megszorításokra kényszerült, amikor az IMF a költségvetési egyensúly helyreállításától tette függővé a korábbi 20 milliárd eurós hitelkeret folyósítását. Tavaly óta Romániának elővigyázatossági hitel-megállapodása van a Nemzetközi Valutaalappal, amelyet csak végszükség esetén hív le.
MTI - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 21:01
Nyolcezer család otthona került veszélybe
- 20:33
Egyre nagyobb gondot jelent az internetfüggőség
- 20:11
Támadást indítottak az Afrikai Unió csapatai Szomáliában
- 19:53
Kizárná a bizonytalan szavazókat a választásból a Fidesz?
- 19:04
BKV-ellenőrt és közterület-felügyelőket vertek a fővárosban
- 18:42
Hatásos volt a nyilvános adóslista Miskolcon
- 18:28
Ferihegyi vezetőket vettek őrizetbe
- 18:12
Júliustól az interneten is követni lehet a várólistákat
- 18:03
Rendbe tették a Trianon emlékművet
- 17:56
Júniusban kezdődhetnek az IMF-tárgyalások
- 17:38
A Facebook babérjaira törne a Microsoft
- 17:19
Pintér hárít közbiztonság - ügyben
- 16:59
Naposcsibéket osztottak a rászorulóknak Makón
- 16:55
Sarrazin: az euró semmi jót nem hozott
- 16:37
Bankó vitéz lánya
- 16:27
Beintett az LMP-s az Országgyűlésben?
- 16:23
"Görög euró" létrehozását javasolja a Deutsche Bank
- 16:17
El a kezekkel az ajkai iskoláktól!
- 15:54
Jön a vihar
- 15:44
Tüntetők megölése miatt elítéltek öt egyiptomi rendőrt
- 15:28
Nyolc embert meglőttek Oklahomában
- 15:21
228,2 milliárd forint az első négy havi hiány
- 14:41
Még az EU-s átlagnál is nagyobb volt a drágulás nálunk
- 14:28
Fideszes belháború Békés megyében
- 14:23
Bánki Erik tagad
- 14:09
Jelentős kábítószerfogás Pécsett
- 14:06
Dániel Péterek országa: újabb nemzeti jelképet rongáltak meg
- 14:00
Kinek állt érdekében a Malév becsődöltetése?
- 13:49
Tamási, Márai és Nyirő az Új Színházban
- 13:40
Irán hazarendelte nagykövetét Azerbajdzsánból
- 13:17
Elkelt a francia kísértetfalu
- 13:13
Gyurta és Kis döntős az úszó Eb-n
- 13:00
Dél-Korea több száz rakéta vásárlását tervezi
- 12:43
Ingyen tészta a kitalált lakodalomra
- 12:40
"Fiatalemberek" lopták el a tűzoltók láncfűrészeit
- 12:20
Túlélte a Niagarát
- 12:17
Bajban a román közszolgálati televízió
- 12:15
Igazságok vs. hazugságok
- 12:12
Elküldték Orlandóból a vezetőedzőt
- 12:01
Minden idők legnagyobb nyári játékára készül a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság
- 11:54
A felszín felett kötik össze a HÉV-et a metróval?
- 11:46
Folyik a munka az atomkísérleti telepen Észak-Koreában
- 11:40
A románok kitiltották a Nyirő-zarándokvonatot
- 11:33
Pokolgépes merénylet Damaszkuszban
- 11:23
Pénzbüntetésre ítélték Repülős Gizit
- 11:16
Putyin egykori minisztereket nevezett ki az elnöki adminisztrációba
- 11:15
Magyarázatot várnak Bánki Erik végzettségével kapcsolatban
- 11:13
Halálos vasúti baleset Indiában
- 11:04
Ősi metángáz áramlik a légkörbe
- 10:46
Lakossági fórum a Nemzeti Alaptantervről
- 10:46
VIP-taxizás mentőautóval
- 10:37
"A nacionalista Jobbik Párt a hatalom útján"
- 10:30
Az angol beteg meggyógyult
- 10:22
2013 legyen Horthy Miklós-év!
- 10:11
Nem végzik ki a csaló kínai nőt
- 10:02
Jutalom zsiráfijesztők nyomravezetőjének
- 10:00
Megcsonkították Szent Erzsébet szobrát
- 09:42
Földrengés rázta meg Szófia környékét
- 09:34
Váltságdíjat kért saját magáért
- 09:21
Anonymous az igazságügyi minisztériumban?
- 09:13
Páratlan sír Mongóliában
- 09:06
Motorbalesetet szenvedett Ungvári egyik riválisa
- 09:02
Pintér szerint a rendőrség nem sarcol
- 08:44
Fáklya-őrület a világhálón
- 08:28
Több tonna marihuánát halászott ki a tengerből az amerikai parti őrség
- 08:15
Áll a játszótér melletti krematórium építése
- 08:03
Ítélet születhet Kolompárék sikkasztási ügyében
- 08:02
III/III-asoknak ad munkát a Fidesz-kormány
- 07:40
Új vezetők a MÁV-nál
- 07:30
Rendőrök ellen nyomoznak a BRFK-n
- 07:20
Takargatnivalója van a Fidesznek oligarcha-ügyben?
- 07:15
Pakisztán kész megnyitni a tranzitútvonalakat a NATO-erők előtt
- 07:12
Gyüre Csaba az új Büntető törvénykönyvről
- 21:53
Az ég felé terjeszkednek Rio de Janeiro nyomornegyedei
- 21:19
Gaudi-Nagy Tamás az új Büntető törvénykönyvről




