Rostás Pál magyar huszár szobrát állítják helyre Szlovéniában
2012, február 8 - 11:30
Bevezető:
Rostás Pál egykori magyar huszár szlovéniai szobrának helyreállítását szlovén és magyar összefogással szeretnék befejezni.
Cikk Front kép - 280x185:
Rostás Pál egykori magyar huszár szlovéniai szobrának helyreállítását szlovén és magyar összefogással szeretnék befejezni, ehhez csatlakozott a Zala Megyei Önkormányzat is.
A Szlovéniából indult kezdeményezésről kedden tartott zalaegerszegi sajtótájékoztatón Máthé László, a ljubljanai magyar nagykövetség diplomatája azt mondta: a nemzet emlékezete előtt egészen 2010-ig ismeretlen volt az 1813-ban hősi halált halt közhuszár, akinek 1845-ben gyűjtésből állítottak szobrot a szlovén-olasz határhoz közeli Budanje településen. A Trieszttől alig 40 kilométernyire fekvő faluban élők pénzt és energiát nem kímélve igyekeznek most helyreállítani, és ezzel a jövőnek megmenteni a mára leromlott állapotú, hiányos huszárszobrot.
A diplomata úgy fogalmazott: miután a település megkereste a ljubljanai magyar nagykövetséget, úgy érezték, hogy kötelességük a magyaroknak is részt venniük a helyreállításban. Hangsúlyozta, hogy a példa azért is egyedi, mert manapság nem nagyon fordul elő, hogy Magyarországgal szomszédos állam polgárai kezdeményezik egy magyar emlék helyreállítását.
A magyar nagykövetség gyűjtést indított, ugyanis a felújításhoz mintegy ötezer eurót (csaknem másfél millió forintot) szeretnének májusig átadni a szlovén kezdeményezőknek. Az első adományt, tíz eurót tavaly decemberben egy ljubljanai kislány adta a zsebpénzéből, de a muravidéki magyarság és a szlovén fővárosban élő magyarok is támogatást ajánlottak. A magyarországi gyűjtést az erdélyi magyar emlékek helyreállításában már tapasztalatot szerzett Budakeszi Kultúra Alapítvány koordinálja. A szobrot 2012 októberére, Rostás Pál halálának 199. évfordulójára szeretnék helyreállítani.
A magyar nagykövetség összefoglalója szerint Rostás Pál 1813. október 3-án a franciák elleni küzdelemben 60 francia gyalogos és hét lovas ellen küzdött az 5. Radetzky-huszárezred közhuszáraként. Egymaga negyedórán át kitartott, pedig harminc lövés érte, s ennek az akkori Wippach - szlovénül Vipava lakói - szemtanúi voltak. A franciák távoztával a halott vitézt díszes temetésben részesítették, sírja fölé pedig emléket emeltek. Rostás Pál és négy társa hősies tettének emlékezetét a helyi lakosok, az egykori bajtársaik és az 5. Radetzky-huszárezred tagjai úgy őrizték meg, hogy gyűjtésből 1845-ben életnagyságú szobrot állítottak.
A kőszobor súlyosan megrongálódott maradványait a Nova Gorica-i múzeum kőtárában őrzik, egyes részei hiányoznak, de a megőrzött dokumentáció alapján lehetséges a restaurálás. A budanjei önkormányzat a helyi múzeum szakértőinek bevonásával és a ljubljanai magyar nagykövetséggel egyeztetve már megkezdte a munkákat, a szobor talapzatát és környékét felújították. A helyreállítás teljes költsége megközelíti a 17 ezer eurót, amelynek jelentős részét, több mint 10 ezer eurót a szlovének állják, a fennmaradó részt vállalta magára a magyar fél.
MTI - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 21:01
Nyolcezer család otthona került veszélybe
- 20:33
Egyre nagyobb gondot jelent az internetfüggőség
- 20:11
Támadást indítottak az Afrikai Unió csapatai Szomáliában
- 19:53
Kizárná a bizonytalan szavazókat a választásból a Fidesz?
- 19:04
BKV-ellenőrt és közterület-felügyelőket vertek a fővárosban
- 18:42
Hatásos volt a nyilvános adóslista Miskolcon
- 18:28
Ferihegyi vezetőket vettek őrizetbe
- 18:12
Júliustól az interneten is követni lehet a várólistákat
- 18:03
Rendbe tették a Trianon emlékművet
- 17:56
Júniusban kezdődhetnek az IMF-tárgyalások
- 17:38
A Facebook babérjaira törne a Microsoft
- 17:19
Pintér hárít közbiztonság - ügyben
- 16:59
Naposcsibéket osztottak a rászorulóknak Makón
- 16:55
Sarrazin: az euró semmi jót nem hozott
- 16:37
Bankó vitéz lánya
- 16:27
Beintett az LMP-s az Országgyűlésben?
- 16:23
"Görög euró" létrehozását javasolja a Deutsche Bank
- 16:17
El a kezekkel az ajkai iskoláktól!
- 15:54
Jön a vihar
- 15:44
Tüntetők megölése miatt elítéltek öt egyiptomi rendőrt
- 15:28
Nyolc embert meglőttek Oklahomában
- 15:21
228,2 milliárd forint az első négy havi hiány
- 14:41
Még az EU-s átlagnál is nagyobb volt a drágulás nálunk
- 14:28
Fideszes belháború Békés megyében
- 14:23
Bánki Erik tagad
- 14:09
Jelentős kábítószerfogás Pécsett
- 14:06
Dániel Péterek országa: újabb nemzeti jelképet rongáltak meg
- 14:00
Kinek állt érdekében a Malév becsődöltetése?
- 13:49
Tamási, Márai és Nyirő az Új Színházban
- 13:40
Irán hazarendelte nagykövetét Azerbajdzsánból
- 13:17
Elkelt a francia kísértetfalu
- 13:13
Gyurta és Kis döntős az úszó Eb-n
- 13:00
Dél-Korea több száz rakéta vásárlását tervezi
- 12:43
Ingyen tészta a kitalált lakodalomra
- 12:40
"Fiatalemberek" lopták el a tűzoltók láncfűrészeit
- 12:20
Túlélte a Niagarát
- 12:17
Bajban a román közszolgálati televízió
- 12:15
Igazságok vs. hazugságok
- 12:12
Elküldték Orlandóból a vezetőedzőt
- 12:01
Minden idők legnagyobb nyári játékára készül a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság
- 11:54
A felszín felett kötik össze a HÉV-et a metróval?
- 11:46
Folyik a munka az atomkísérleti telepen Észak-Koreában
- 11:40
A románok kitiltották a Nyirő-zarándokvonatot
- 11:33
Pokolgépes merénylet Damaszkuszban
- 11:23
Pénzbüntetésre ítélték Repülős Gizit
- 11:16
Putyin egykori minisztereket nevezett ki az elnöki adminisztrációba
- 11:15
Magyarázatot várnak Bánki Erik végzettségével kapcsolatban
- 11:13
Halálos vasúti baleset Indiában
- 11:04
Ősi metángáz áramlik a légkörbe
- 10:46
Lakossági fórum a Nemzeti Alaptantervről
- 10:46
VIP-taxizás mentőautóval
- 10:37
"A nacionalista Jobbik Párt a hatalom útján"
- 10:30
Az angol beteg meggyógyult
- 10:22
2013 legyen Horthy Miklós-év!
- 10:11
Nem végzik ki a csaló kínai nőt
- 10:02
Jutalom zsiráfijesztők nyomravezetőjének
- 10:00
Megcsonkították Szent Erzsébet szobrát
- 09:42
Földrengés rázta meg Szófia környékét
- 09:34
Váltságdíjat kért saját magáért
- 09:21
Anonymous az igazságügyi minisztériumban?
- 09:13
Páratlan sír Mongóliában
- 09:06
Motorbalesetet szenvedett Ungvári egyik riválisa
- 09:02
Pintér szerint a rendőrség nem sarcol
- 08:44
Fáklya-őrület a világhálón
- 08:28
Több tonna marihuánát halászott ki a tengerből az amerikai parti őrség
- 08:15
Áll a játszótér melletti krematórium építése
- 08:03
Ítélet születhet Kolompárék sikkasztási ügyében
- 08:02
III/III-asoknak ad munkát a Fidesz-kormány
- 07:40
Új vezetők a MÁV-nál
- 07:30
Rendőrök ellen nyomoznak a BRFK-n
- 07:20
Takargatnivalója van a Fidesznek oligarcha-ügyben?
- 07:15
Pakisztán kész megnyitni a tranzitútvonalakat a NATO-erők előtt
- 07:12
Gyüre Csaba az új Büntető törvénykönyvről
- 21:53
Az ég felé terjeszkednek Rio de Janeiro nyomornegyedei
- 21:19
Gaudi-Nagy Tamás az új Büntető törvénykönyvről




