
Öt nappal az USA harci missziójának befejezése után az iraki biztonsági erők máris segítséget kértek a főként kiképzésre ott maradt ötvenezer amerikai katonától egy bagdadi támadásnál, amelyben tizenketten meghaltak.
|

A Tolna megyei első osztályú U19-es labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójóban nem mindennapi végeredmény született: a Majos együttese 49-0-ra győzött Dunakömlőd ellen.
|

Elsősorban a támadásokra helyezi a hangsúlyt, ezért az ebben jeleskedő futballistáknak szán jelentősebb szerepet Egervári Sándor, a keddi, Moldova elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
|
Lázár Zoltán nyerte a négyesfogathajtók második legrangosabb, bredai Világkupa-fordulóját, sikerével pedig a világranglista élére állt, s az utolsó Vk-állomás eredményétől függetlenül ott is végez. A mezőny másik magyar indulója, Dobrovitz József a tizenötödik lett.
|
Sokat bizonytalankodott a magyar férfi vízilabda-válogatott Macedónia ellen utolsó Eb-csoportmérkőzésén, de érvényesítette a papírformát: Kemény Dénes csapata három negyed után 4–4-re állt, de 7–4-re győzött, így csoportelső és elődöntős.
|
Újabb Aranycsapat-tagról neveztek el sportkomplexumot. Buzányszky Jenő, a legendás jobbhátvéd, aki maga adta át a róla elnevezett dorogi focipályát elmondta: rengeteget köszönhet ennek a pályának.
|
A Bajnokok Ligája-címvédő Internazionale immár egyedül vezeti a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS aktuális klubvilágranglistáját. A magyar bajnok Debrecen 53 helyet rontva a 147.
|
Budinszki Barbara munkalovasként éveken át napi kontaktusban volt Overdose-zal, július elején azonban felmondott, mert nem értett a felkészítési módszerekkel. A baden-badeni Aranyostoron történtek nem lepték meg, szerinte a magyar csodalónál most telt be a pohár.
|
Egyre nyilvánvalóbb, hogy Koreában a Forma-1-es pálya építésével óriási gondok vannak. A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) bejelentette, hogy tovább csúsztat az átvételi határidőn, de szeptember 21-re mindennek készen kell állnia.
|
Továbbra sem sikerült megtörnie a svéd-átkot a magyar válogatottnak, nemzeti tizenegyünk az Eb-selejtezősorozat első meccsén 2-0-s vereséget szenvedett Stockholmban. Az első félidőben hiába játszottunk jól és voltak helyzeteink, a fordulás után egy gyors svéd gól és egy szerencsés találat elég volt az északiak győzelméhez.
|
Szeptember 11-én lesz a 207-ik Derby. Az Újpest és a Ferencváros 207. alkalommal csap össze. A meccset hatalmas várakozás előzi meg, a klubok közleménycsatája elkezdődött. Először a Ferencváros Zrt. állít valamit, amire a Ferencváros Szurkolók Szövetsége reagál, majd az újpestiek is beszállnak a küzdelembe. Döntsék el olvasóink kinek van igaza...
|

Négy góllal nyert Oroszország együttese ellen a magyar férfi vízilabda-válogatott a horvátországi Európa-bajnokság negyedik csoportkörében, pénteken, ezzel továbbra is vezet a B jelű hatosban.
|
Laurent Blanc szövetségi kapitány szerint minden francia labdarúgónak énekelnie kell a nemzeti himnuszt a válogatott pénteki, Fehéroroszország elleni Európa-bajnoki selejtezője előtt.
|
Vasárnap felavatják Dorogon a Buzánszky Jenő Stadiont, valamint átadják azt a műfüves kispályát, amelyet az Aranycsapat legendás játékosának tiszteletére építettek.
|
Az Országgyűlés nyári rendkívüli ülésszakának június 28-ai ülésén, napirend utáni felszólalásában Nagy István fideszes képviselő, Újpest alpolgármestere az Újpesti Torna Egylet-ről beszélt, amely most ünnepelte megalakulásának 125. évfordulóját.
|
Ártalmatlan szabálytalanság után a görög futballista megkapta második sárga lapját, majd teljesen elvesztette a fejét.
|
Csütörtökön délelőtt elindult Stockholmba a magyar labdarúgó-válogatott, mely pénteken 20 órától játszik Európa-bajnoki selejtező mérkőzést a házigazda svédekkel.
|
Kovács Sarolta és Gyenesei Leila után Tóth Adrienn és Pataki Viktória is bejutott a szombati döntőbe a kínai öttusa-világbajnokság hagyományos női versenyének csütörtöki selejtezőjéből.
|
Betiltotta a vuvuzelát az UEFA. Az Európai Labdarúgó-szövetség döntése értelmében a dél-afrikai világbajnokságon elterjedt, szurkolók millióinak szórakozását tönkre tevő primitív afrikai hangszert a Bajnokok Ligájában, az Európa Ligában és az Eb-selejtezőkön sem lehet bevinni a stadionokba.
|
Egy mindössze 16 éves malajziai fiú gyakorolt a Forma-1-es Lotus csapat egyik autójával, így ő lett a száguldó cirkusz történetének legfiatalabb tesztpilótája.
|