Felvidéken nőtt a magyar nyelven tanuló gyerekek száma
2012, február 19 - 16:29
Bevezető:
Nőtt a magyar tannyelvű alapiskolákba beíratott gyerekek száma 2012-ben az előző évihez képest.
Cikk Front kép - 280x185:
Nőt a magyar tannyelvű alapiskolákba beíratott gyerekek száma 2012-ben az előző évihez képest - mondta Pék László, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) elnöke vasárnap.
Szlovákiában 2012-ben 3570 gyereket írattak be magyar tannyelvű alapiskolába. Az idei beiratkozás tehát pozitív eredményt hozott, hiszen egy évvel korábban 11-el kevesebb, összesen 3559 leendő elsőst írattak szülei magyar iskolába.
"Minden létszámemelkedés örömteli és jónak értékelhető, főként ha figyelembe vesszük, hogy az utóbbi időszakban több olyan évünk is volt, amikor országos szinten csökkent a magyar elsősök száma" - jelentette ki az összesített eredmények kapcsán Pék László. Hozzátette: enyhén, de pozitív irányba mozdult el a demográfiai fejlődés és nem lett rosszabb az asszimilációs hatás, ennek köszönhető, hogy leállt a magyar alapiskolákba beíratott gyerekek létszámcsökkenése.
"Vannak járások a nyugati országrészben, ahol ugyan csökkent a létszám, de jó hír, hogy például a nyitrai járásban, ahol már kevesen vagyunk, sikerült növelni a létszámot" - mondta el Pék László. Hozzáfűzte: megfigyelhető, hogy ahol intenzív közösségi munka folyik, ott javultak az eredmények.
Szlovákiában az idén először, mintegy 8000 kis- és nagycsoportos óvodás is részesült a Bethlen Gábor Alap oktatási-nevelési támogatásából.
"Még nőhet a magyar iskolák elsőseinek a száma szeptemberben" - mondta Ádám Zita, az SZMPSZ alelnöke. Ennek oka az, hogy vannak szülők, akik az utolsó utáni pillanatra hagyják a beíratást. Ádám Zitát megnyugvással töltik el a mostani eredmények, de mint rámutatott, nagyon fontos azoknak a körülményeknek a megteremtése, amelyek "behozzák a gyerekeket az iskolába."
A szlovákiai beiratkozás szombaton ért véget, az eredményeket vasárnapra összegezték.
Pozsony két magyar tannyelvű alapiskolájába az eddigi összesítés szerint 36 gyereket írattak be a szülők, ez eggyel többet, mint 2011-ben. A szenci járásban tavalyhoz képest csökkent a leendő elsősök száma, míg 2011-ben 42 gyereket írattak be a járás magyar iskoláiba, ez a szám idén 29. Kevesebb lesz az elsős a dunaszerdahelyi járásban is, itt 748 gyereket írattak be a szülők a tavalyi 768-al szemben. Pozitív fejlődés volt megfigyelhető a galántai járás alapiskoláiban: míg 2011-ben 206 volt a beíratott gyerekek száma, ez a szám az idén 225-re nőt. Az idén több lesz a magyar elsős a komáromi járásban is: tavaly 581 gyerek került magyar iskolába, 2012-ben viszont már 596 gyereket írattak a szülők magyar iskolába.
Kevesebb lesz a magyar elsős a lévai járás magyar alapiskoláiban, 157-en kezdik majd itt a tanévet a tavalyi 161-el szemben. A nyitrai járásban a tavalyi 15-höz képest az idén több, összesen 24 gyerek kerül majd magyar iskolába. Az érsekújvári járás tavalyi 304 elsőséhez képest 2012-ben 281-re csökkent a beíratottak száma, a vágselyei járásban pedig 128-ról 117-re esett vissza a létszám. A losonci járásban 193-ról, 181-re, csökkent az elsősök száma, a nagyrőcei járásban viszont a tavalyi 115-nél eggyel több, 116 gyereket írattak magyar iskolába. A rimaszombati járásban is több lesz az elsős, a tavalyi 465 helyett, 486-an iratkoztak magyar alapiskolába.
A nagykürtösi járásban 35-ről 30 csökkent a magyar iskolába beíratott gyerekek száma. A kassai járásban viszont a tavalyi 91, magyar iskolába íratott gyermekkel szemben 2012-ben 124-en kerülnek magyar iskolába, a nagymihályi járásban pedig 105-ről 110-re nőt a leendő elsősök száma. A rozsnyói járásban 111-ről, 97-re csökkent a beiratottak létszáma. A tőketerebesi járásban viszont a 182, 2011-ben beíratott elsőssel szemben idén 203-an kezdik majd a szeptembert magyar iskolában.
MTI - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 21:44
Pozsonyban is lesz Terror Háza
- 21:20
Gyógyszertárat próbáltak kirabolni Győrben
- 21:01
Nyolcezer család otthona került veszélybe
- 20:33
Egyre nagyobb gondot jelent az internetfüggőség
- 20:11
Támadást indítottak az Afrikai Unió csapatai Szomáliában
- 19:53
Kizárná a bizonytalan szavazókat a választásból a Fidesz?
- 19:04
BKV-ellenőrt és közterület-felügyelőket vertek a fővárosban
- 18:42
Hatásos volt a nyilvános adóslista Miskolcon
- 18:28
Ferihegyi vezetőket vettek őrizetbe
- 18:12
Júliustól az interneten is követni lehet a várólistákat
- 18:03
Rendbe tették a Trianon emlékművet
- 17:56
Júniusban kezdődhetnek az IMF-tárgyalások
- 17:38
A Facebook babérjaira törne a Microsoft
- 17:19
Pintér hárít közbiztonság - ügyben
- 16:59
Naposcsibéket osztottak a rászorulóknak Makón
- 16:55
Sarrazin: az euró semmi jót nem hozott
- 16:37
Bankó vitéz lánya
- 16:27
Beintett az LMP-s az Országgyűlésben?
- 16:23
"Görög euró" létrehozását javasolja a Deutsche Bank
- 16:17
El a kezekkel az ajkai iskoláktól!
- 15:54
Jön a vihar
- 15:44
Tüntetők megölése miatt elítéltek öt egyiptomi rendőrt
- 15:28
Nyolc embert meglőttek Oklahomában
- 15:21
228,2 milliárd forint az első négy havi hiány
- 14:41
Még az EU-s átlagnál is nagyobb volt a drágulás nálunk
- 14:28
Fideszes belháború Békés megyében
- 14:23
Bánki Erik tagad
- 14:09
Jelentős kábítószerfogás Pécsett
- 14:06
Dániel Péterek országa: újabb nemzeti jelképet rongáltak meg
- 14:00
Kinek állt érdekében a Malév becsődöltetése?
- 13:49
Tamási, Márai és Nyirő az Új Színházban
- 13:40
Irán hazarendelte nagykövetét Azerbajdzsánból
- 13:17
Elkelt a francia kísértetfalu
- 13:13
Gyurta és Kis döntős az úszó Eb-n
- 13:00
Dél-Korea több száz rakéta vásárlását tervezi
- 12:43
Ingyen tészta a kitalált lakodalomra
- 12:40
"Fiatalemberek" lopták el a tűzoltók láncfűrészeit
- 12:20
Túlélte a Niagarát
- 12:17
Bajban a román közszolgálati televízió
- 12:15
Igazságok vs. hazugságok
- 12:12
Elküldték Orlandóból a vezetőedzőt
- 12:01
Minden idők legnagyobb nyári játékára készül a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság
- 11:54
A felszín felett kötik össze a HÉV-et a metróval?
- 11:46
Folyik a munka az atomkísérleti telepen Észak-Koreában
- 11:40
A románok kitiltották a Nyirő-zarándokvonatot
- 11:33
Pokolgépes merénylet Damaszkuszban
- 11:23
Pénzbüntetésre ítélték Repülős Gizit
- 11:16
Putyin egykori minisztereket nevezett ki az elnöki adminisztrációba
- 11:15
Magyarázatot várnak Bánki Erik végzettségével kapcsolatban
- 11:13
Halálos vasúti baleset Indiában
- 11:04
Ősi metángáz áramlik a légkörbe
- 10:46
Lakossági fórum a Nemzeti Alaptantervről
- 10:46
VIP-taxizás mentőautóval
- 10:37
"A nacionalista Jobbik Párt a hatalom útján"
- 10:30
Az angol beteg meggyógyult
- 10:22
2013 legyen Horthy Miklós-év!
- 10:11
Nem végzik ki a csaló kínai nőt
- 10:02
Jutalom zsiráfijesztők nyomravezetőjének
- 10:00
Megcsonkították Szent Erzsébet szobrát
- 09:42
Földrengés rázta meg Szófia környékét
- 09:34
Váltságdíjat kért saját magáért
- 09:21
Anonymous az igazságügyi minisztériumban?
- 09:13
Páratlan sír Mongóliában
- 09:06
Motorbalesetet szenvedett Ungvári egyik riválisa
- 09:02
Pintér szerint a rendőrség nem sarcol
- 08:44
Fáklya-őrület a világhálón
- 08:28
Több tonna marihuánát halászott ki a tengerből az amerikai parti őrség
- 08:15
Áll a játszótér melletti krematórium építése
- 08:03
Ítélet születhet Kolompárék sikkasztási ügyében
- 08:02
III/III-asoknak ad munkát a Fidesz-kormány
- 07:40
Új vezetők a MÁV-nál
- 07:30
Rendőrök ellen nyomoznak a BRFK-n
- 07:20
Takargatnivalója van a Fidesznek oligarcha-ügyben?
- 07:15
Pakisztán kész megnyitni a tranzitútvonalakat a NATO-erők előtt
- 07:12
Gyüre Csaba az új Büntető törvénykönyvről




