Tovább fosztogatnak Bagon

Bevezető: 

Korábban a BarikádTv-nek nyilatkozó polgármester a bűncselekmények megakadályozásáért cserébe "védelmi pénzt" kért a helyiektől. De mi lesz azzal, aki nem fizet?

Cikk Front kép - 280x185: 

A barikádTV korábbi filmjéből már megismerhették a kertek, porták, épületek fosztogatása miatt kialakult helyzetet. Pár napja egy házból még a begyújtott kályhát is ellopták.

Bagon és a településen fekvő üdülőtelepen tovább folytatódnak a betörések, fosztogatások. Amióta a barikádTV a helyszínen járt csak tovább romlott a helyzet. Legutóbb egy helybéli házát pakolták ki cigányok oly módon, hogy megvárták, míg az idős hölgy orvosi kezelésre távozik, és akkor hatoltak be lakhelyére. Élelmiszereit, ruháit, értékeit, sőt begyújtott kályháját is elvitték.

Az összefogás révén a kályhát és más értékeket is sikerült visszaszerezni, ám a helyiek elmondták, hogy az üdülőházak, kerítések ereszcsatornák szétbontása és minden
mozdítható eszköz elhordása, a mások terményeinek leszüretelése, a terület rendszeres felgyújtása egyre sűrűbben fordul elő. Mint emlékeznek Bag az a település, ahol a
polgármester – szavaival botrányt kavarva, felháborodást keltve – anyagi ellentételezésért védelmet ígért a helyben lakó idős embereknek.

A barikádTV korábban Bagon forgatott megdöbbentő filmje:



Argo

FRISS HÍREK