Űrlift 2050-ig?
2012, február 21 - 10:49
Bevezető:
Az évszázad derekára meg akarja valósítani az űrfelvonó építésével kapcsolatos terveit Japán egyik legnagyobb építkezési vállalata - jelentette kedden a japán média.
Cikk Front kép - 280x185:
Az évszázad derekára meg akarja valósítani az űrfelvonó építésével kapcsolatos terveit Japán egyik legnagyobb építkezési vállalata - jelentette kedden a japán média.
Az űripari fejlesztésekkel is foglalkozó Obayashi Corporation által tervezett űrlift kötél segítségével emelkedne az űrbe, hordozórakéták alkalmazása nélkül. A csaknem 96 ezer kilométer hosszú kötél az acélnál hússzor erősebb lenne, szénnanocsövekből készülne. Egy ilyen hosszúságú kötéllel elvileg kétszer körül lehetne venni a Földet az Egyenlítő mentén.
A kötél egyik végét a Földhöz rögzítenék, a másik végén pedig ellensúly lenne, s a Föld forgása által kifejtett centrifugális erő feszítené ki. A Földtől 36 ezer kilométeres magasságban lévő űrállomást egy speciális kabinnal lehetne elérni nagyjából egy hét alatt.
Az Obayashi szerint az űrlift segítségével jóval olcsóbban lehet majd hasznos terhet szállítani Föld körüli pályára, és mivel kiküszöbölnék a hordozórakéták alkalmazását, a biztonsági kockázat is jóval alacsonyabb lenne. A japán cég szerint az űrlift megvalósítása jelentős lépés lenne a világűr meghódításában, és a későbbiekben a Holdon és a Marson is lehetne alkalmazni.
MTI - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 21:44
Pozsonyban is lesz Terror Háza
- 21:20
Gyógyszertárat próbáltak kirabolni Győrben
- 21:01
Nyolcezer család otthona került veszélybe
- 20:33
Egyre nagyobb gondot jelent az internetfüggőség
- 20:11
Támadást indítottak az Afrikai Unió csapatai Szomáliában
- 19:53
Kizárná a bizonytalan szavazókat a választásból a Fidesz?
- 19:04
BKV-ellenőrt és közterület-felügyelőket vertek a fővárosban
- 18:42
Hatásos volt a nyilvános adóslista Miskolcon
- 18:28
Ferihegyi vezetőket vettek őrizetbe
- 18:12
Júliustól az interneten is követni lehet a várólistákat
- 18:03
Rendbe tették a Trianon emlékművet
- 17:56
Júniusban kezdődhetnek az IMF-tárgyalások
- 17:38
A Facebook babérjaira törne a Microsoft
- 17:19
Pintér hárít közbiztonság - ügyben
- 16:59
Naposcsibéket osztottak a rászorulóknak Makón
- 16:55
Sarrazin: az euró semmi jót nem hozott
- 16:37
Bankó vitéz lánya
- 16:27
Beintett az LMP-s az Országgyűlésben?
- 16:23
"Görög euró" létrehozását javasolja a Deutsche Bank
- 16:17
El a kezekkel az ajkai iskoláktól!
- 15:54
Jön a vihar
- 15:44
Tüntetők megölése miatt elítéltek öt egyiptomi rendőrt
- 15:28
Nyolc embert meglőttek Oklahomában
- 15:21
228,2 milliárd forint az első négy havi hiány
- 14:41
Még az EU-s átlagnál is nagyobb volt a drágulás nálunk
- 14:28
Fideszes belháború Békés megyében
- 14:23
Bánki Erik tagad
- 14:09
Jelentős kábítószerfogás Pécsett
- 14:06
Dániel Péterek országa: újabb nemzeti jelképet rongáltak meg
- 14:00
Kinek állt érdekében a Malév becsődöltetése?
- 13:49
Tamási, Márai és Nyirő az Új Színházban
- 13:40
Irán hazarendelte nagykövetét Azerbajdzsánból
- 13:17
Elkelt a francia kísértetfalu
- 13:13
Gyurta és Kis döntős az úszó Eb-n
- 13:00
Dél-Korea több száz rakéta vásárlását tervezi
- 12:43
Ingyen tészta a kitalált lakodalomra
- 12:40
"Fiatalemberek" lopták el a tűzoltók láncfűrészeit
- 12:20
Túlélte a Niagarát
- 12:17
Bajban a román közszolgálati televízió
- 12:15
Igazságok vs. hazugságok
- 12:12
Elküldték Orlandóból a vezetőedzőt
- 12:01
Minden idők legnagyobb nyári játékára készül a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság
- 11:54
A felszín felett kötik össze a HÉV-et a metróval?
- 11:46
Folyik a munka az atomkísérleti telepen Észak-Koreában
- 11:40
A románok kitiltották a Nyirő-zarándokvonatot
- 11:33
Pokolgépes merénylet Damaszkuszban
- 11:23
Pénzbüntetésre ítélték Repülős Gizit
- 11:16
Putyin egykori minisztereket nevezett ki az elnöki adminisztrációba
- 11:15
Magyarázatot várnak Bánki Erik végzettségével kapcsolatban
- 11:13
Halálos vasúti baleset Indiában
- 11:04
Ősi metángáz áramlik a légkörbe
- 10:46
Lakossági fórum a Nemzeti Alaptantervről
- 10:46
VIP-taxizás mentőautóval
- 10:37
"A nacionalista Jobbik Párt a hatalom útján"
- 10:30
Az angol beteg meggyógyult
- 10:22
2013 legyen Horthy Miklós-év!
- 10:11
Nem végzik ki a csaló kínai nőt
- 10:02
Jutalom zsiráfijesztők nyomravezetőjének
- 10:00
Megcsonkították Szent Erzsébet szobrát
- 09:42
Földrengés rázta meg Szófia környékét
- 09:34
Váltságdíjat kért saját magáért
- 09:21
Anonymous az igazságügyi minisztériumban?
- 09:13
Páratlan sír Mongóliában
- 09:06
Motorbalesetet szenvedett Ungvári egyik riválisa
- 09:02
Pintér szerint a rendőrség nem sarcol
- 08:44
Fáklya-őrület a világhálón
- 08:28
Több tonna marihuánát halászott ki a tengerből az amerikai parti őrség
- 08:15
Áll a játszótér melletti krematórium építése
- 08:03
Ítélet születhet Kolompárék sikkasztási ügyében
- 08:02
III/III-asoknak ad munkát a Fidesz-kormány
- 07:40
Új vezetők a MÁV-nál
- 07:30
Rendőrök ellen nyomoznak a BRFK-n
- 07:20
Takargatnivalója van a Fidesznek oligarcha-ügyben?
- 07:15
Pakisztán kész megnyitni a tranzitútvonalakat a NATO-erők előtt
- 07:12
Gyüre Csaba az új Büntető törvénykönyvről




