Vénlányok csúfolása
2012, február 20 - 20:29
Bevezető:
Egykoron a szkíta-hun népeknél a vénlányokat, a mai „szinglik” elődjeit megvetették és kicsúfolták.
Cikk Front kép - 280x185:
Egykoron a szkíta-hun népeknél a vénlányokat, a mai „szinglik” elődjeit megvetették és kicsúfolták. A közösség így akarta rákényszeríti őket a párválasztásra és arra, hogy alapítsanak családot és utódokkal gyarapítsák a közösséget.
Harminc felett
A közelmúltig a magyar társadalom nem nézte jó szemmel azt a lányt, aki pártában maradt és nem szült gyereket. Régen rendszeresen kicsúfolták őket, úgy gondolták, hogy egy részük majd elszégyelli magát és végül férjhez megy. A 19. század végén a 20-24 életévét betöltött lányt már vénlánynak tartották, az első világháború után a korhatár kissé felfelé tolódott és csak a 25-28 éves kortól kezdték el a pártában maradtakat csúfolni. Aki egyáltalán nem ment férjhez, azt az egész társadalom még idős korában is tegezte, nem adva meg neki a kellő tiszteletet.
Farsangi csúfolódó
Az udvarlás, párválasztás és főképpen a házasságkötések, lakodalmak legfőbb ideje a hagyományos, magyar paraszti életben a farsang időszaka volt. Hamvazószerda beálltával egészen húsvétig tilos volt a házasságkötés. A fergeteges ünnepi időszak alkalmat arra is, hogy tréfásan, olykor durván figyelmeztessék azokat, akik még nem mentek férjhez. Az egyik csúfolódó szokás a tuskóhúzás volt.

Egy hatalmas fatuskót nagy zajjal végighúztak az utcán, majd a vénlányok ajtajára kötötték vagy a kapujához támasztották. Észak-Bánátban a legények felkeresték a lányos házakat. Két legény húzta a tuskót, a harmadik nyomta, és valósággal felszántották a ház földjét. A kijövő lányokat bekormozták és hangosan csúfolták.
Mongol leves
A hazai durva játékok és csúfolódások eltörpülnek amellett, ahogyan a mongolok bántak a pártában maradt lányokkal. Ősi bölcs mondásuk szerint a lány sorsa nem az, hogy a jurta ajtóban öregedjen meg, vagyis az a természetes, hogy mindenki férjet találjon.

Akit a mongol szülők nem tudtak szép szóval rávenni a házasságra, azt durva eszközökkel arra kényszerítették, hogy legalább gyermeket szüljön. Sokszor hallhattuk azt, hogy a mongolok felajánlották az idegeneknek a felségüket. Ez a mendemonda csak félig igaz, mert nem feleségüket, hanem pártában maradt lányukat adták oda, hátha a nászból gyermek születik. A betoppant idegentől este megkérdezték, hogy iszik-e mongol levest, ha rábólintott, akkor egy különálló jurtába vezették, a lányhoz, hogy töltsék együtt az éjszakát.
OB
barikad.hu
FRISS HÍREK
- 21:44
Pozsonyban is lesz Terror Háza
- 21:20
Gyógyszertárat próbáltak kirabolni Győrben
- 21:01
Nyolcezer család otthona került veszélybe
- 20:33
Egyre nagyobb gondot jelent az internetfüggőség
- 20:11
Támadást indítottak az Afrikai Unió csapatai Szomáliában
- 19:53
Kizárná a bizonytalan szavazókat a választásból a Fidesz?
- 19:04
BKV-ellenőrt és közterület-felügyelőket vertek a fővárosban
- 18:42
Hatásos volt a nyilvános adóslista Miskolcon
- 18:28
Ferihegyi vezetőket vettek őrizetbe
- 18:12
Júliustól az interneten is követni lehet a várólistákat
- 18:03
Rendbe tették a Trianon emlékművet
- 17:56
Júniusban kezdődhetnek az IMF-tárgyalások
- 17:38
A Facebook babérjaira törne a Microsoft
- 17:19
Pintér hárít közbiztonság - ügyben
- 16:59
Naposcsibéket osztottak a rászorulóknak Makón
- 16:55
Sarrazin: az euró semmi jót nem hozott
- 16:37
Bankó vitéz lánya
- 16:27
Beintett az LMP-s az Országgyűlésben?
- 16:23
"Görög euró" létrehozását javasolja a Deutsche Bank
- 16:17
El a kezekkel az ajkai iskoláktól!
- 15:54
Jön a vihar
- 15:44
Tüntetők megölése miatt elítéltek öt egyiptomi rendőrt
- 15:28
Nyolc embert meglőttek Oklahomában
- 15:21
228,2 milliárd forint az első négy havi hiány
- 14:41
Még az EU-s átlagnál is nagyobb volt a drágulás nálunk
- 14:28
Fideszes belháború Békés megyében
- 14:23
Bánki Erik tagad
- 14:09
Jelentős kábítószerfogás Pécsett
- 14:06
Dániel Péterek országa: újabb nemzeti jelképet rongáltak meg
- 14:00
Kinek állt érdekében a Malév becsődöltetése?
- 13:49
Tamási, Márai és Nyirő az Új Színházban
- 13:40
Irán hazarendelte nagykövetét Azerbajdzsánból
- 13:17
Elkelt a francia kísértetfalu
- 13:13
Gyurta és Kis döntős az úszó Eb-n
- 13:00
Dél-Korea több száz rakéta vásárlását tervezi
- 12:43
Ingyen tészta a kitalált lakodalomra
- 12:40
"Fiatalemberek" lopták el a tűzoltók láncfűrészeit
- 12:20
Túlélte a Niagarát
- 12:17
Bajban a román közszolgálati televízió
- 12:15
Igazságok vs. hazugságok
- 12:12
Elküldték Orlandóból a vezetőedzőt
- 12:01
Minden idők legnagyobb nyári játékára készül a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság
- 11:54
A felszín felett kötik össze a HÉV-et a metróval?
- 11:46
Folyik a munka az atomkísérleti telepen Észak-Koreában
- 11:40
A románok kitiltották a Nyirő-zarándokvonatot
- 11:33
Pokolgépes merénylet Damaszkuszban
- 11:23
Pénzbüntetésre ítélték Repülős Gizit
- 11:16
Putyin egykori minisztereket nevezett ki az elnöki adminisztrációba
- 11:15
Magyarázatot várnak Bánki Erik végzettségével kapcsolatban
- 11:13
Halálos vasúti baleset Indiában
- 11:04
Ősi metángáz áramlik a légkörbe
- 10:46
Lakossági fórum a Nemzeti Alaptantervről
- 10:46
VIP-taxizás mentőautóval
- 10:37
"A nacionalista Jobbik Párt a hatalom útján"
- 10:30
Az angol beteg meggyógyult
- 10:22
2013 legyen Horthy Miklós-év!
- 10:11
Nem végzik ki a csaló kínai nőt
- 10:02
Jutalom zsiráfijesztők nyomravezetőjének
- 10:00
Megcsonkították Szent Erzsébet szobrát
- 09:42
Földrengés rázta meg Szófia környékét
- 09:34
Váltságdíjat kért saját magáért
- 09:21
Anonymous az igazságügyi minisztériumban?
- 09:13
Páratlan sír Mongóliában
- 09:06
Motorbalesetet szenvedett Ungvári egyik riválisa
- 09:02
Pintér szerint a rendőrség nem sarcol
- 08:44
Fáklya-őrület a világhálón
- 08:28
Több tonna marihuánát halászott ki a tengerből az amerikai parti őrség
- 08:15
Áll a játszótér melletti krematórium építése
- 08:03
Ítélet születhet Kolompárék sikkasztási ügyében
- 08:02
III/III-asoknak ad munkát a Fidesz-kormány
- 07:40
Új vezetők a MÁV-nál
- 07:30
Rendőrök ellen nyomoznak a BRFK-n
- 07:20
Takargatnivalója van a Fidesznek oligarcha-ügyben?
- 07:15
Pakisztán kész megnyitni a tranzitútvonalakat a NATO-erők előtt
- 07:12
Gyüre Csaba az új Büntető törvénykönyvről




